27.fejezet: Bocsánatkérés

Sajonos a suliban már nem tudtam Timmel beszélni, mert Kate mindig ott legyeskedett körülötte.
Alice azt tanácsolta, hogy próbáljak meg a lovardában bocsánatot kérni tőle, mert ott nem avatkozhat közbe cukibaba.
-Annyira örülök, hogy nem hozzánk jár lovagolni.-mosolyogtam Alice-re.-Sohn, jól tette, hogy kitiltotta őket onnan.
-Szerintem is.-értett egyet velem a barátnőm.-Nem tudom mit csinálnék ha még ott is el kellene viselnem.
-Huh...Még rágondolni is borzasztó.-mondtam.
-Ma sajna nem mehetek lovagolni.-terelte el a témát Alice.
-Hogyhogy?-kérdeztem meglepődve. Nem nagyon örültem a gondolatnak, hogy egyedül kell beszélnem Timmel.
-Elutazunk a rokonainkhoz egy hétvégére.-mondta lelkesen a barátnőm.-Nagyon rég láttam őket és már nagyon hiányoznak. Amúgy meg van 2 lovuk ami már önmagában is csúcs.
-Azta! És engem nem viszel?!-adtam a sértődöttet.-Micsoda barátnő vagy te?
-Neked ott van Jazz!-mosolygott rám a lány.-Meg amúgy is van egy kis dolgod. Szóval hajrá!
-Kellett emlékeztetned!-böktem oldalba.
Akkor dudaszót hallottunk a hátunk mögül.
-Ezek a szüleim.-mondta Alice.-Mennem kell.
Megöleltük egymást és Alice beszállt a hátsóülésre. De még mielőtt elindultak volna lehúzta az ablakot és kikiáltotta:
-Szurkolok!
-Rám fér!-mondtam nevetve és a fekete autó már el is száguldott.
Egy kis időbe telt míg összeszedtem magam és rápattantam a bringámra. Az utat a szokásosnál jóval lassabban tettem meg, mert végig azon gondolkoztam mit is mondhatnék Timnek. Egyszer annyira elkalandoztam, hogy majdnem elcsapott az autó, mert az út közepén tekertem.
Mikor odaértem a lovardához láttam ,hogy Tim kint edz egy fiatal lánnyal. Nem tudtam megmondani, pontosan ki ül a lovon, de abban biztos voltam, hogy Kristályon edzenek. A lovakat bármilyen távolságból fel tudtam ismerni.
Először bementem Jazz boxába, hogy erőt merítsek. Szépen lecsutakoltam és megitattam. Mikor már teljesen elláttam, muszáj volt kimennem Tim-hez. Nem halogathattam tovább a beszélgetést.
Lassú léptekkel közelítettem a gyakorló pálya felé. A fejemben többször lejátszottam a beszélgetést. Mindig elég kínosra sikeredett. Mikor odaértem Tim-hez kedvesen rámköszönt. Én viszonoztam az üdvözlést és leültem mellé a földre.
-Bocsánatot szeretnék kérni.-mondtam bűnbánóan.-Nagyon hülyén viselkedtem.
Tim rögtön kiköpte a fűszálat amit rágcsált és fölpattant a földről:
-Alice-től tudod?
Bólintottam. Nem tudtam mit mondani. Tim is így volt ezzel, mert ős is csöndben állt és nézte az edzést.
-Szorítsd le a sarkad!-kiáltotta oda a lánynak.
-Hogy megy az edzés?-kérdeztem félénken.
-Egész jól.-válaszolt lelkesen.-Nemrég kezdte a lovaglást, de ahhoz képest nagyon ügyes.
-Szerencséje van, hogy te vagy az edzője.-mondtam halkan.
-Kösz.-mondta a fiú kedvesen.-És neked hogy megy az edzés?
-Hát...Azóta nem nagyon gyakoroltam..-sütöttem le a szemem.-Annyi más dolgom volt. Amúgy meg van egy kis edzői problémám.
-Mi?-kérdezte kíváncsian Tim.
-Ugye most Sohn a trénerem.-kezdtem bele.-De neki annyi elfoglaltsága van, hogy alig jut idő a gyakorlásra. Már vagy 3 edzést lemondott.
-Akkor mire vársz? Miért nem vagy már a bemelegítőpályán?-kérdezte hirtelen Tim.Értetlen arckifejezésemet látva hozzátette:-Ha Sohn nem ér rá, akkor újra kézbe veszem a felkészítésedet. Persze csak ha nem bánod.
-Jajj Tim! Köszönöm.-ugrottam a nyakába.
-Jól van na!-nevetett a fiú.-Azért nem kell túlzásba vinni.
-Dehogynem.-mondtam vidáman.-Annyi mindent köszönhetek neked.
-Az biztos.-poénkodott.-Na de nyomás!
Indultam volna az istálló felé de eszembe jutott valami:
-Nem ma kellene menned a bíróhoz?
-De.-válaszolta.
-Akkor, hogy fogsz nekem edzést tartani?-értetlenkedtem.
-Csak 4-re kell bemennem.-mondta.-Addig simán lenyomunk egy edzést.
-Te tudod..-mosolyogtam rá és odamentem a lányhoz segíteni bevezetni Kristályt. Közben kiderült, hogy Nina-nak hívják. Megmutattam neki, hogy kell edzés után ellátni a lovat. Timnek igaza volt abban, hogy nagyon ügyes, mert minden amit mondtam elsőre ment neki.
Mikor végeztünk felnyergeltem Jazz-t és kivezettem a gyakorlópályára. Hamar bemelegítettünk és elkezdtük az edzést. Teljesen össze voltunk hangolódva . Minden kérésemet könnyen teljesítette. A pályát hibátlanul végigvittük.
-Jobbak vagytok mint valaha!-lelkendezett Tim az edzés végén.-Simán megnyeritek a versenyt.
-Az lehet. De csak akkor ha részt vehetünk rajta.-mondtam gondterhelten.
-Igyekezni fogok.-biztatott a fiú.-Szerintem még menjetek ki egy kicsit terepre. Mindkettőtök élvezni fogja! Én addig elmegyek a bíróhoz.
-Oké.-mondtam szelíden.-De ne feledd Tim, hogy bármivel is jössz vissza én nem fogok rád haragudni. Sőt örök hálával tartozom, azért amit eddig megtettél értem.
-Ezzel azt akarod mondani, hogyha a bíró nem engedné meg, hogy rajthoz álljatok akkor nem szednéd le a fejem?-kérdezte poénkodva.
-Azt.-nevettem rá.-Na menj! Szurkolok.
-Köszi!-s azzal elindult a kocsija felé.

26.fejezet: Minden kiderül

A lyukasóránkon tudtam csak nyugodtan beszélgetni Alice-el. A párkányra ültünk fel. Csak ott nem hallott minket senki.
-Na mondd már!-sürgettem a barátnőmet.-Annyira kíváncsi vagyok!
-Jól van na. mondom.-kezdett bele Alice.-Szóval van ugye ez a versenyed, amire nem jelentkeztél időben.
A szavába akartam vágni, hogy igazából én jelentkeztem csak a szüleim lemondták a nevezést, de Alice leintett:
-Hagyd, hogy végigmondjam!
-Oké.-mondtam halkan.
-Mivel Tim az edződ neki kellett arról gondoskodnia, hogy mégis indulhass. Múlt kedden el is ment a versenypályára beszélni a bíróval, de ő nem engedte meg még azt sem, hogy elmondja mit akar. Egyszerűen hazazavarták.
-Oh.-mondtam meglepetten.
-Ez még semmi! A legnyagyobb oh majd csak ezután következik.-mosolygott rám Alice és folytatta:-De Tim tudta, hogyha nem indulhatnál, nagyon kiakadnál. Ezért rákeresett a neten az idei versenyekre és annak a bíráira. Marhára meglepődött mikor észrevette, hogy a te versenyeden ki lesz az.
Szünetet tartott. Húzta az idegeimet mint mindig.
-Na Alice! Mondd már!-böktem oldalba.
-Okéoké. Szóval kiderült, hogy Kate apja lesz a bíró. Tim fel is kereste cukibabát, hogy győzze meg az apját, hogy hallgassa meg őt. Persze a csaj kapva kapott az alkalmon. Tudta, hogy Tim többet soha nem lehet az övé. Kivéve ha megzsarolja...-nem hagytam, hogy befejezze a mondandóját.
-Szóval Kate arra kényszerítette Timet, hogy járjanak együtt?
-Igen.-bólintott Alice.-És mivel Timnek nem volt más választása belement. Azóta vannak együtt és csókolgatják egymást, mint régen.
-Akkor én mindent félreértettem!-kiáltottam fel.
Alice ismét bólintott.
-És meddig akarják még ezt a marhaságot csinálni?-kérdeztem riadtan.
-Az attól függ ki.-gondolkozott a barátnőm.-Tim tuti, hogy végez vele miután beszélt az apjával, de ott van Kate...Ki tudja mire készül...
-Na én ezt nem hagyom!-ugrottam le a párkányról. Tim padja felé indultam de Alice megállított:
-Jaj Sarah! Mégis mire készülsz?
-El akarom mondani Timnek, hogy miattam nem kell ilyen marhaságot csinálnia.-jelentettem ki határozottan.
-És azzal mégis mit érnél el?-kérdezte a megfontolt barátnőm.
-Azt, hogy Timnek nem kellene tovább szenvednie.-mondtam.
-De szerinted miért csinálta ezt az egészet?-kérdezte Alice idegesen. Válaszomat meg sem várva folytatta:-Miattad. Csak azért, hogy versenyezhess. Ha most befejezi akkor hiába volt minden.
Mivel erre nem szóltam semmit folytatta:
-De ha hagyod, hogy az edződ végezze a dolgát akkor még esélyed van a versenyzésre!
-De nekem Tim fontosabb mint egy hülye verseny!-csattantam fel.
-Te is fontos vagy neki!-nézett rám kedvesen Alice.-Ezért csinálja mindezt! Kérlek! Csak most az egyszer hallgass rám és tedd amit mondok!
-De meddig kell Timnek ezt csinálnia?-kérdeztem félénken.
-Ma délutánig.-jelentette ki Alice. Kérdő tekintetemet látva hozzátette:-Ma megy el a bíróhoz.
1-2 percig csendben álltunk majd a lány megszólalt:
-Benne vagy?
-Igen.-mondtam hosszas gondolkodás után.-De csak akkor ha ma délután vége lesz ennek az egésznek.-mondtam határozottan.
-Nyugi. Tuti, hogy vége lesz.-mosolygott rám. De most menj oda Timhez. Ahogy látom nincs valami jó társasága.-bökött a fiú felé akit Kate ,,szórakoztatott”.
-Oké.-mondtam halkan és elindultam Tim asztala felé...

25. fejezet: Majdnem sikerült

Alice már az iskola előtt várt. Elég ideges képet vágott.
-Szia!-köszöntem neki unottan és próbáltam elmenni mellette de nem sikerült.
-Szia!-válaszolt mérgesen.-Miért rohantál el tegnap?
-Miért érdekel?-kérdeztem közömbösen.
-Hát...lássuk csak....MERT a legjobb barátnőm vagy!-kiabálta már-már hisztérikusan.
-Nyugi Alice!-mondtam, mert nem akartam, hogy még jobban felidegesítse magát.-Csak egyedül éreztem magam.
-Höh...-bukott ki belőle.-Sarah! Te nem tudod, hogy mennyi áldozatot hoz érted valaki! Pedig...
-Mi van,-értetlenkedtem.-Ezzel mire célzol?
-Tudod, ha nem lettél volna olyan fafejű akkor tegnap elmondtam volna.-mondta Alice gúnyosan.
-Elmondtad volna, hogy összejöttetek Timmel?-fakadtam ki.-Hát bocs, de ez annyira nem érdekel.
-Tessék?-nézett rám Alice kérdőn.-Mi van velem meg Tim-el?
-Hát én is pontosan ezt szeretném tudni!-mondtam idegesen.
-Akkor elárulom ezt a nyilvánvaló tényt: semmi.
-Ööö...tényleg?-bizonytalanodtam el.-De akkor miért ölelkeztetek meg ilynekek?
Alice hangosan nevetni kezdett.
-Te..te azt...-nem tudta elmondani amit akart, mert mindig belevihogott.-Azt hitted...hogy...hogy én meg Tim?
-Miért, nem?-lepődtem meg.
-Dehogyis.-mosolygott még mindig a lány.-Tudod, hogy nekem ott van David.
-Akkor meg mi volt ez az egész a lovardában?-kérdeztem kíváncsian.
Becsengettek. Akik eddig kint álltak a suli előtt mind indultak befelé.
-Majd szünetben elmondom.-vágta rá Alice és megragadta a kezem, hogy minél hamarabb beérjünk az osztályba.

***
Egész órán görcsben volt a gyomrom. Nem tudtam elképzelni mi történhetett tegnap. Jó vagy rossz? Fogalmam sem volt. Éppen elmélyülten agyaltam a válaszokon mikor Mr. Hugh felszólított:
-Mi a helyes megoldás Sarah?
-Ööö...hát...-mivel fogalmam sem volt arról, hogy hol tartottunk Alice-től vártam volna segítséget, csak a tanár végig őt bámulta.
-Na halljuk! Mi a megoldás? -kérdezte újra.
-Akkor meg kéne hallgatnunk azt is, hogy mi volt a kérdés?-kérdeztem poénkodva, bár tudtam hogy nála ez semmit sem fog javítani.
-Szerintem mindenki hallotta!-mondta idegesen.-Kivéve téged Sarah! Hol jártál?
-Hát... tudja tanár úr...eddig is ültem.-mosolyogtam rá.-Nem tetszett látni?
-De nagyonis láttam.-háborodott fel.-Nyomás az igazgatóhoz!
-De...de...én nem csináltam semmit.-próbáltam mentegetőzni.
-Na látod, pont ez a baj!-mérgelődött az egyébként jófej Mr. Hugh.-Indulás!
Erre már nem tudtam válaszolni, mert hátat fordított nekem és visszasétált( halál nyugodtan) a táblához.
Felálltam és (halál nyugodtan) kisétáltam az osztályból.
Valamiért nem aggódtam azon, hogy mit fog szólni az igazgató, vagy ami még fontosabb a szüleim.
Végigsétáltam az üres folyosón és bekopogtam az irodába.
-Tessék!-harsogta Mrs. Diamonds. Megismertem a hangját, mert az utcánkban lakott és elég sokat találkoztunk.
-Jó napot!-köszöntem illedelemesen.
-Szervusz Sarah!-mosolygott rám Mrs. Diamonds.-Mi járatban errefelé?
-Hát...sajnos...beküldtek.-mondtam félénken.
-Jajj Sarah! Mit csináltál már megint?-kérdezte idegesen, mert elég sokat szokott itt látni ilyenek miatt.
-Csak elkalandoztam az órán és nem tudtam válaszolni egy kérdésre.-sütöttem le a szememet.-Ez ugye nem olyan nagy baj?
-Hát lehet, hogy neked nem kedveském, de az igazgató úrnak eléggé.-mondta sajnálkozva.-Azt ígérte, hogy ha még egyszer itt lát akkor...már...
-Mi lesz akkor?-rémültem meg.-Ugye nem fognak kirúgni?
-Jajj, dehogyis.-nevetett rám Mrs. Diamonds.-Csak behívják a szüleidet.
-Ne csak azt ne!Az mindennél rosszabb lenne.-idegeskedtem.
-De hát miért?-kíváncsiskodott az idős hölgy.
-Mert akkor szinte biztos, hogy nem fogják megengedni...-nem tudtam befejezni a mondatot, mert kicsordultak a könnyeim.
-Mit nem engednek meg kicsikém?-kérdezte miközben erősen magához szorított.
-Azt hogy versenyezzek.-mondtam keservesen. Ez fájt volna a legjobban. Ha nem mutathatom meg mindenkinek, hogy Jazz milyen jó ló lett. Akkor semmit sem ért volna ez a sok edzés.
Mrs. Diamonds is tudta, hogy milyen sokat jelent nekem ez a verseny.
-Jajj Sarah, még egyszer a sírba viszel!-mosolygott rám.-Menj csak vissza a terembe és mondd azt, hogy beszéltél az igazgatóval.
-De...de mi lesz ha Mr. Hugh megkérdezi, hogy tényleg voltam-e bent nála?-kérdeztem.
-Azt majd én elintézem.-mondta kedvesen.
-Nagyon köszönöm Mrs. Diamonds!-hálálkodtam.-Még jövök magának eggyel!
-Jól van na! Csak menj már!-mondta kedvesen.
-Viszlát! És még egyszer köszönöm.-mosolyogtam rá és kirohantam a folyosóra.
Még kicsit járkáltam a terem előtt mielőtt bementem, mert a sírástól teljesen elvörösödtem.
Mikor már jelzőtt csengettek benyitottam. Minden szem rám szegeződött.
-Jó napot!-köszöntem illedelmesen a tanárnak és a helyemre indultam.
-Mit szólt hozzád az igazgatóúr?-kíváncsiskodott Mr. Hugh.
-Jót beszélgettünk. Megittunk egy kávét és eldumáltuk az időt az élet nagy kérdéseiről.-gúnyolódtam.
-Látom, hogy még mindig nem változtál meg!-csóválta a fejét a tanár.
-Szerintem nem is fog!-kiabálta be Erik az utolsó padból. Hangos röhögés támadt.
Még mielőtt más is hozzáfűzött volna egy-két csípős megjegyzést odarohantam hozzá és adtam neki egy tockost.
-Ez jól esett!-nevettem fel.
-Ennek örülök.-mondta a fejét tapogatva a srác.-De most én adok neked!
Felállt és nem tudtam mit csinálni...Olyan erővel kezdett el csikizni, hogy nem bírtam ki visítás nélkül.
-Na én ezt már nem kommentálom!-mondta Mr. Hugh és visszament az asztalához összepakolni a holmiját.
Mikor kiment a teremből Alice a segítségemre sietett. Lehúzta Erik gatyáját akinek így kilátszott a kisautós alsója.
Az egész osztály hangos nevetésben tört ki. Mivel a srác fülig elvörösödött és elfoglalta magát a nadrágja felráncigálásával, mi Alice-el gyorsan berohantunk a lány Wc-be.Ez volt az egyetlen menedékünk a dühös Erik elől.
Az egész szünetünk elment ezzel a kis csatával, így Alice még most sem tudta elmondani amit akart...

24. fejezet: Félreértések

Alice szemszöge
Miután sarah berohant az istállóba én is követtem volna, de Tim visszatartott:
-Alice! Légy szíves hallgass meg!
-Miért kellene szóba állnom veled?-kérdeztem idegesen.-Azzal aki a legnagyobb elenségünkkel enyeleg? Még mit nem?-hátat fordítottam a fiúnak, de ő megragadta a csuklómat és visszahúzott.
-Nem tehettem mást!-suttogta szomorúan.
-Ugye nem azt akarod velem elhitetni, hogy nem te döntöd el kivel jársz?!-kérdeztem vádlón.
-Alice, félreérted! Kérlek engedd meg, hogy elmagyarázzam!-könyörgött Tim.
-Na jó!-adtam meg magam.-5 percet kapsz. Ha addig nem fejezed be, itthagylak.
-Rendben.-mondta nyugodtan.-Köszönöm.
-Oké, oké, csak kezdd már el!-sürgettem.-Fogy az időd!

***
Mikor Tim befejezte nem tudtam megszólalni.
-Érted már Alice?-nézett rám kérdőn a fiú.-Tényleg nem volt más választásom.
-Te...te...ilyet tettél Sarah-ért?-kérdeztem meglepetten.
Tim bólintott.-Megígértem neki.
-Sajnálom, hogy nem hittem neked!-kértem bocsánatot.-Eszembe sem jutott volna, hogy emiatt vagy mostanában ilyen furcsa.
-Nem kell sajnálkoznod!-mosolygott rám kedvesen.-Valószínűleg én is félreértettem volna ezt a helyzetet.
Odajött hozzám és hosszasan megölelt. Egy puszit nyomtam a homlokára kiengesztelés képpen.
Pár percig csendben álltunk mikor Tim megszólalt:
-Elmondanád Sarah-nak is?
-Persze.-mondtam és elindultam az istálló felé.

***
Sarah szemszöge
Miután berohantam Jazz boxába keservesen sírni kezdtem. Nagyon szerettem volna, ha Alice megvigasztal, de ő nem jött utánam. Emiatt úgy éreztem, hogy még ő is elhagyott.
Teljesen egyedül gubbasztottam a sötétben Jazz nyakára támaszkodva. Csak zokogtam és zokogtam.
Nem tudtam pontosan miért sírok ennyire. Ilyen fontos lenne nekem Tim? Vagy ez a sírógörcs már hetek óta készülődik és én csak most engedtem ki? Mi válthatta ki belőlem ezt az érzést?
Ezen gondolkoztam mikor Jazz nyugtalanul toporogni kezdett. Átragadt rá az én idegességem.
-Jól van pacikám!-nyugtattam meg. A zsebemből egy kockacukrot húztam elő. Tudtam, hogy Jazz ezt imádja a legjobban és ettől tutira lenyugszik.
Mikor abbahagytam a sírást és az arcom is egy kicsit megnyugodott, eldöntöttem, hogy kimegyek. Tudtam, hogy úgy sem maradhatok itt örökké...
Lassan elindultam az istállóajtó felé mikor hangokat hallottam. Felismertem Alice vidám és Tim szelíd hangját. Nem értettem pontosan miről beszélnek ezért egy kicsit kilestem a résnyire tárt ajtón.
Meglepő látvány fogadott.
Tim és a legjobb barátnőm egymásba borulva álltak. Alice egy puszit nyomott Tim arcára mire mindketten elmosolyodtak.
-Most már Alice is vele ven?-gondolkodtam magamban.-Szerelmesek lennének? De egy puszi még nem a világ. Lehet, hogy csak megvigasztalták egymást...Vagy mégsem? Tényleg járnak?
Annyi kérdés volt a fejemben amikre nem tudtam válaszolni.
Még egy kicsit kihajoltam a résen, hogy halljam miről beszélgetnek:
-Elmondanád Sarah-nak is?-kérdezte Tim félénken.
-Persze-mondta a barátnőm és elindult az istálló felé. Gyorsan kellett döntenem. Alice vagy bejön és elmondja, hogy ő és Tim járnak és jobb lenne ha elhúznám a csíkot, vagy csak egyszerűen kirohanok és nem szólok hozzájuk.
A második ötlet jobbnak tűnt, ezért feltéptem az ajtót és kirontottam. Nem néztem rá egyikőjükre sem.
-Hé Sarah! Várj meg!-kiáltott utánam Alice.-Muszáj lenne mondanom valamit!
Mintha nem hallottam volna tovább rohantam a biciklikhez. Felkaptam az enyémet és elindultam hazafelé. Útközben sírtam egy sort, de otthon ki tudtam menteni magamat azzal, hogy a hideg miatt ilyen vörösek a szemeim.
Hamar lefürödtem, vacsoráztam és bebújtam az ágyba. Egész este csörgött a mobilom. Hol Tim, hol Alice hívott. Egyikőjükkel sem akrtam beszélni így kikapcsoltam a telefont és mély álomba merültem.

23. fejezet: A csere

Kate mindent ami a szünetben történt elmondott Mr. Hugh-nak. A fiúk, Alice és én is kaptunk egy osztályfőnökit. Sőt még a szüleinkkel is beszélni fognak a magatartásunkról.
A lovardához vezető úton kitárgyaltuk Alice-el az egész délelőttöt.
-Minek kellett átjönnie a mi osztályunkba?-mérgelődött Alice.
-Azért mert itt van élete szerelme!-gúnyolódtam.-De most inkább hanyagoljuk ezt a témát.
-Igazad van.-értett egyet velem a lány.-Az elkövetkező hetekben úgyis sűrűn fogunk róla beszélni.
-Én is ettől tartok.-mondtam komoran.
-Hé csajszi! Mi a baj?-érdeklődött Alice kedvesen, mert látta, hogy nagyon nyomaszt valami.
-Csak elgondolkoztam valamin.-válaszoltam tömören.
-És mégis min?-kíváncsiskodott a barátnőm.
-Nem fontos.-legyintettem.
-De igenis az!-kiáltott fel Alice.-Ne már, hogy mindent harapófogóval kelljen kihúznom belőled!
-Nyugi!-nevettem rá.-Mihelyst beszéltem Sohn-nal, azzonnal elmondom neked.
-De miért nem én tudom meg előbb?-kérdezte durcásan a lány.
-Mert ha Sohn nem engedi meg akkor tökmindegy.
-Jó.-adta meg magát Alice.
Mikor megérkeztünk a lovardába, Alice rögtön nekilátott Borisz csutakolásának.
-Sarah, te nem jössz?-kiáltott utánam, mert nem Jazz boxa felé indultam.
-Majd később. Most beszélnem kell Sohn-nal.-mondtam és bementem az irodába.
-Szia Sarah!-köszöntött a férfi.-Mi szél hozott erre?
-Szia Sohn!-viszonoztam az üdvözlést.-Szeretnék kérni valamit.
-Hallgatlak!-mondta kedvesen.
-Tudod, Tim mostanában nagyon furcsán viselkedik.-kezdtem mondandómat.-Újra randizgatni kezdett Kate-el és....Egyszerűen nem tudom felfogni, hogy tudott megbocsátani neki azok után...
-Erről én semmit sem tudtam.-gondolkozott el Sohn.-Timet nem ilyennek ismertem meg.
-Hát én sem.-mondtam komoran.-Szóval...én...nem szeretném ha továbbra is ő lenne az edzőm.
-Ugyan már kislány.-bökött oldalba Sohn.-Ezért még nem kell leírni Timet. Nagyon jó edző. Biztos vagyok benne, hogy vele még 1. is lehetnél azon a versenyen.
-Ebben én is biztos vagyok, csak...-nem tudtam, hogy mondjam el Sohn-nak amit szerettem volna.-mostanában elég sokat veszekszünk emiatt és ez az edzésekre is kihat.
-Á értem.-mosolyodott el a férfi.-Szívesen áttetettnélek más edzőhöz csak sajnos mindegyiknek annyi edzése van.
-Kérlek Sohn!-könyörögtem.-Én nem bírok ki több órát Tim-el!
-Azért ne túlozd el!-szólt rám.
-Én nem túlzok semmit.-mondtam határozottan.-De szeretném megtudni, hogy kapok-e új edzőt vagy sem?
-Jajj Sarah! Az őrületbe kergetsz!-nevetett rám.-Ne aggódj. Ha nem lesz más edző aki foglalkozzon veled, akkor majd én átveszem az oktatásodat.
-Köszönöm.-hálálkodtam.
-Semmiség.-mosolygott rám.-De ugye elmondod Tim-nek, hogy mostantól nem ő lesz az edződ?
-Ööö...muszáj?-kérdeztem. Reménykedtem benne, hogy nemet mondd.
-Igen.-válaszolt határozottan.-Illetlenség lenne bejelentés nélkül otthagyni.
-Ezt úgy mondtad mintha soha többé nem találkoznék vele!-riadtam meg.
-Hát ki tudja!-vonta meg a vállát.-De most hagyj kérlek, mert sokat kell még dolgoznom.
-Rendben.-mondtam elgondolkodva.-Tényleg, holnap hánykor lesz az edzés?
-3-kor.-válaszolt tömören.
-Oké.Akkor szia!-köszöntem el.
Mikor kiértem az udvarra Alice már ott várt.
-Na elmondod, hogy mit beszéltetek Sohn-al?-kíváncsiskodott.-Nemleges választ nem fogadok el.
-Értettem.-nevettem a lányon.-Csak megbeszéltük, hogy mostantól ő lesz az edzőm.
-Nahát!-lepődött meg Alice.-Eddig csak a legjobbakat edzette.
-Hát én nem vagyok az.-mosolyogtam.-Csak azért lesz ő a trainerem, mert már senki nem tudna elvállalni engem, annyi tanítványuk van.
-Értem.-mondta Alice.-De miért nem maradhat Tim az edződ?
-Igen Sarah!-szólalt meg egy hang a hátunk mögül.-Miért nem maradhatok én az edződ?
-Te hallgatóztál?-gyanúsítottam meg Timet.
-Nem. Én csak meghallottam, hogy miről beszéltetek.-mentette magát a srác.
-Az ugyanaz.-mondtam komoran.-Amúgy azért nem akarom, hogy te legyél az edzőm, mert már nem szeretnék veled többet beszélgetni. Sőt, találkozni sem, az iskolán kívül.
-Áh.-komorodott el Tim.-Ha annyira ezt szeretnéd akkor én nem fogok az utadba állni. Nyugodtan edzz Sohn-al. És ne aggódj! Nem fogok többet hozzád szólni, mert látom, hogy már nagyon nem bírod a képemet.
-Köszönöm.-mondtam gúnyosan.-Amúgy sem tettél sokat azért, hogy versenyezhessek.
-De igenis sokat tettem, csak te még nem tudsz róla.-mondta szomorúan.-Mert ha egyszer meghallgattál volna, akkor most nem tartanánk itt.
-Most azt akarod mondani, hogy mindenért én vagyok a hibás?-kérdeztem dühösen.
-Pontosan.-mondta Tim határozottan.
-Na ez már sok!-kiáltottam harciasan.-Ha te nem jöttél volna újra össze azzal a kis cukibabával, akkor most minden ugyanúgy lenne mint régen.
-Okom volt rá.-mondta keserűen.
-Persze, persze. Neked mindenre van valami magyarázatod!-mondta élesen.-De most nem vagyok kíváncsi a védőbeszédedre!-meg sem várva a fiú válaszát, berohantam Jazz boxába és elkezdetem sírni. Hallottam ahogy Alice utánam fut de Tim visszatartotta.
Vajon mit beszélhettek?