25. fejezet: Majdnem sikerült

Alice már az iskola előtt várt. Elég ideges képet vágott.
-Szia!-köszöntem neki unottan és próbáltam elmenni mellette de nem sikerült.
-Szia!-válaszolt mérgesen.-Miért rohantál el tegnap?
-Miért érdekel?-kérdeztem közömbösen.
-Hát...lássuk csak....MERT a legjobb barátnőm vagy!-kiabálta már-már hisztérikusan.
-Nyugi Alice!-mondtam, mert nem akartam, hogy még jobban felidegesítse magát.-Csak egyedül éreztem magam.
-Höh...-bukott ki belőle.-Sarah! Te nem tudod, hogy mennyi áldozatot hoz érted valaki! Pedig...
-Mi van,-értetlenkedtem.-Ezzel mire célzol?
-Tudod, ha nem lettél volna olyan fafejű akkor tegnap elmondtam volna.-mondta Alice gúnyosan.
-Elmondtad volna, hogy összejöttetek Timmel?-fakadtam ki.-Hát bocs, de ez annyira nem érdekel.
-Tessék?-nézett rám Alice kérdőn.-Mi van velem meg Tim-el?
-Hát én is pontosan ezt szeretném tudni!-mondtam idegesen.
-Akkor elárulom ezt a nyilvánvaló tényt: semmi.
-Ööö...tényleg?-bizonytalanodtam el.-De akkor miért ölelkeztetek meg ilynekek?
Alice hangosan nevetni kezdett.
-Te..te azt...-nem tudta elmondani amit akart, mert mindig belevihogott.-Azt hitted...hogy...hogy én meg Tim?
-Miért, nem?-lepődtem meg.
-Dehogyis.-mosolygott még mindig a lány.-Tudod, hogy nekem ott van David.
-Akkor meg mi volt ez az egész a lovardában?-kérdeztem kíváncsian.
Becsengettek. Akik eddig kint álltak a suli előtt mind indultak befelé.
-Majd szünetben elmondom.-vágta rá Alice és megragadta a kezem, hogy minél hamarabb beérjünk az osztályba.

***
Egész órán görcsben volt a gyomrom. Nem tudtam elképzelni mi történhetett tegnap. Jó vagy rossz? Fogalmam sem volt. Éppen elmélyülten agyaltam a válaszokon mikor Mr. Hugh felszólított:
-Mi a helyes megoldás Sarah?
-Ööö...hát...-mivel fogalmam sem volt arról, hogy hol tartottunk Alice-től vártam volna segítséget, csak a tanár végig őt bámulta.
-Na halljuk! Mi a megoldás? -kérdezte újra.
-Akkor meg kéne hallgatnunk azt is, hogy mi volt a kérdés?-kérdeztem poénkodva, bár tudtam hogy nála ez semmit sem fog javítani.
-Szerintem mindenki hallotta!-mondta idegesen.-Kivéve téged Sarah! Hol jártál?
-Hát... tudja tanár úr...eddig is ültem.-mosolyogtam rá.-Nem tetszett látni?
-De nagyonis láttam.-háborodott fel.-Nyomás az igazgatóhoz!
-De...de...én nem csináltam semmit.-próbáltam mentegetőzni.
-Na látod, pont ez a baj!-mérgelődött az egyébként jófej Mr. Hugh.-Indulás!
Erre már nem tudtam válaszolni, mert hátat fordított nekem és visszasétált( halál nyugodtan) a táblához.
Felálltam és (halál nyugodtan) kisétáltam az osztályból.
Valamiért nem aggódtam azon, hogy mit fog szólni az igazgató, vagy ami még fontosabb a szüleim.
Végigsétáltam az üres folyosón és bekopogtam az irodába.
-Tessék!-harsogta Mrs. Diamonds. Megismertem a hangját, mert az utcánkban lakott és elég sokat találkoztunk.
-Jó napot!-köszöntem illedelemesen.
-Szervusz Sarah!-mosolygott rám Mrs. Diamonds.-Mi járatban errefelé?
-Hát...sajnos...beküldtek.-mondtam félénken.
-Jajj Sarah! Mit csináltál már megint?-kérdezte idegesen, mert elég sokat szokott itt látni ilyenek miatt.
-Csak elkalandoztam az órán és nem tudtam válaszolni egy kérdésre.-sütöttem le a szememet.-Ez ugye nem olyan nagy baj?
-Hát lehet, hogy neked nem kedveském, de az igazgató úrnak eléggé.-mondta sajnálkozva.-Azt ígérte, hogy ha még egyszer itt lát akkor...már...
-Mi lesz akkor?-rémültem meg.-Ugye nem fognak kirúgni?
-Jajj, dehogyis.-nevetett rám Mrs. Diamonds.-Csak behívják a szüleidet.
-Ne csak azt ne!Az mindennél rosszabb lenne.-idegeskedtem.
-De hát miért?-kíváncsiskodott az idős hölgy.
-Mert akkor szinte biztos, hogy nem fogják megengedni...-nem tudtam befejezni a mondatot, mert kicsordultak a könnyeim.
-Mit nem engednek meg kicsikém?-kérdezte miközben erősen magához szorított.
-Azt hogy versenyezzek.-mondtam keservesen. Ez fájt volna a legjobban. Ha nem mutathatom meg mindenkinek, hogy Jazz milyen jó ló lett. Akkor semmit sem ért volna ez a sok edzés.
Mrs. Diamonds is tudta, hogy milyen sokat jelent nekem ez a verseny.
-Jajj Sarah, még egyszer a sírba viszel!-mosolygott rám.-Menj csak vissza a terembe és mondd azt, hogy beszéltél az igazgatóval.
-De...de mi lesz ha Mr. Hugh megkérdezi, hogy tényleg voltam-e bent nála?-kérdeztem.
-Azt majd én elintézem.-mondta kedvesen.
-Nagyon köszönöm Mrs. Diamonds!-hálálkodtam.-Még jövök magának eggyel!
-Jól van na! Csak menj már!-mondta kedvesen.
-Viszlát! És még egyszer köszönöm.-mosolyogtam rá és kirohantam a folyosóra.
Még kicsit járkáltam a terem előtt mielőtt bementem, mert a sírástól teljesen elvörösödtem.
Mikor már jelzőtt csengettek benyitottam. Minden szem rám szegeződött.
-Jó napot!-köszöntem illedelmesen a tanárnak és a helyemre indultam.
-Mit szólt hozzád az igazgatóúr?-kíváncsiskodott Mr. Hugh.
-Jót beszélgettünk. Megittunk egy kávét és eldumáltuk az időt az élet nagy kérdéseiről.-gúnyolódtam.
-Látom, hogy még mindig nem változtál meg!-csóválta a fejét a tanár.
-Szerintem nem is fog!-kiabálta be Erik az utolsó padból. Hangos röhögés támadt.
Még mielőtt más is hozzáfűzött volna egy-két csípős megjegyzést odarohantam hozzá és adtam neki egy tockost.
-Ez jól esett!-nevettem fel.
-Ennek örülök.-mondta a fejét tapogatva a srác.-De most én adok neked!
Felállt és nem tudtam mit csinálni...Olyan erővel kezdett el csikizni, hogy nem bírtam ki visítás nélkül.
-Na én ezt már nem kommentálom!-mondta Mr. Hugh és visszament az asztalához összepakolni a holmiját.
Mikor kiment a teremből Alice a segítségemre sietett. Lehúzta Erik gatyáját akinek így kilátszott a kisautós alsója.
Az egész osztály hangos nevetésben tört ki. Mivel a srác fülig elvörösödött és elfoglalta magát a nadrágja felráncigálásával, mi Alice-el gyorsan berohantunk a lány Wc-be.Ez volt az egyetlen menedékünk a dühös Erik elől.
Az egész szünetünk elment ezzel a kis csatával, így Alice még most sem tudta elmondani amit akart...