22. fejezet: Az új osztálytárs

Az első óránk osztályfőnöki volt. Mr. Hugh azt mondta, hogy van egy fontos bejelentenivalója számunkra.
-Vajon mi lehet az?-kérdezte Alice izgatottan.
-Én nem tudom, de szerintem Tim igen!-böktem a fejemmel a padon ülő fiú felé. Idegesen rángatta a lábát és senkivel sem beszélgetett.
-Elég furcsa, hogy nem szeretné ha Brad mellette ülne.-gondolkodott el a barátnőm.-Mi lehet vele?
-Fogalmam sincs.-sóhajtottam..-Mióta újra randizgat Kate-el, amit én már magában is elég furcsának tartok, teljesen másképp viselkedik.
-Mintha az a csaj irányítaná az életét!-értett velem egyet Alice.-Nem megyünk oda megkérdezni , hogy mi a baja?
-Én ugyan nem.-mondtam komoran.-Amúgy ő akart összejönni Kate-el. Akkor viselje a következményeit is!
Alice már nem tudott mit hozzáfűzni mert berontott az osztályba Mr. Hugh.
-Jó reggelt mindenkinek!-köszönt.-Nagy hírem van számotokra.
-Annál tuti nem nagyobb, hogy még mindig nem mosott hajat!-kiabálta be valaki hátulról.
-Ne gúnyolódj kisfiam!-fenyegette meg a srácot.-Ha nagyon szeretnél elengedlek az igazgatóhoz! De csak mellékesen megjegyezném, hogy a hajam nagyon hamar zsírosodik és nem tudok ellene mit tenni.
-És mikor fogja elmondani azt a nagy hírt?-kérdeztem idegesen. Nem tudtam ,hogy mire számítsak.-Jöhetne mondjuk egy helyes pasi!-súgtam oda Alice-nak aki erre hevesen kuncogni kezdett.
-Lesz egy új osztálytársatok!-mondta vidáman Mr. Hugh.
-Lehet, hogy igazad lesz!-kacsintott rám Alice.
-És fiú vagy lány?-kérdezte kíváncsian Noemi.
-Mindjárt meglátjátok!-kacsintott az osztályra és kifutott a folyosóra.
A teremben nagy lett a hangzavar. Mindenki azt találgatta, hogy ki lehet az a titokzatos idegen.
Mikor belépett az osztályba meghűlt bennem a vér. Kate libbent be cuki kis rószaszín naciban és felsőben.
-Szisztok!Kate vagyok.-mutatkozott be.-Én vagyok az új osztálytársatok.
-De te nem a C-be jártál eddig?-kérdezte Brad. Szerintem ő sem nagyon bírja a csajt, mert miatta vesztek össze a legjobb barátjával.
-De igen.-mondta nyálasan.-csak úgy gondoltam, hogy ez az osztály jobban illik hozzám.
-Hát ebben tévedtél, mert itt nem minden cuki rószaszín!-kiáltottam oda neki. Már nem tudtam visszafogni magam. Felgyűlt bennem a rossz események sora, amiket ő okozott.
-Tévedsz kislány!-fordult felém.-Én csak a pirosra bukom.
-Mi van?-hangzott több helyről is a kérdés.
-Milyen pirosra?-kérdezte Alice elég hevesen.
-A piros a szerelem jelképe.-mondta higgadtan cukibaba.-És én ebben az osztályban találtam meg a nagy őt!
-Hánynom kell!-rohant ki az osztályból Brad.
-Állj csak meg fiacskám!-szólt utána a tanár.-Nem illik így viselkedni az újakkal.
-Különösen nem érdekel a dumája!-vágott vissza a fiú. Mr. Hugh nem szólt többet Brad-nek, hanem visszajött a terembe és cukibabához fordult.-Hol szeretnél ülni kedveském?
-Csak nem Mr. Hugh-ban találtad meg az igaz szerelmet?-röhögött az egyik srác hátul.
Kate nem foglalkozott vele. Higgadtan válaszolt:-Tim mellé.
-Rendben. Akkor foglalj helyet.-mutatott a szabad székre a fiú mellett.
Most már mindenki tudta, hogy Tim miért nem akart többé Brad mellett ülni.
Óra után Alice-el odamentünk Kate-hez:
-Most már megtaláltad a lelki békédet?-kérdeztem élesen.
-Csak mert itt most mindenkiét elvetted cukibaba.-oltotta le Alice is.
-Először is nem vagyok cukibaba, másodszor pedig...(itt kis szünetet tartott) szálljatok le a pasimról!
-Héhéhé!-hőkölt vissza a barátnőm.-Senki nincs rajta Tim-en.-ennek a mondtanak a hallatán a mögöttünk lévő padon ülő fiúk hangosan röhögni kezdtek.
-Fiúk, maradjatok csendben, mert cukibabának bántja a fülecskéjét ez az éles hang!-gúnyolódtam nyálasan.
-Jajj bocsásson meg felség!-térdeltek le Kate elé az előbb nevető srácok.-Nagyon illetlenek vagyunk őfelsége előtt.
-Hagyjatok békén!-pofozta meg a hozzá legközelebb eső fiút.-Ha szólok Tim-nek...
-Na mi lesz akkor?-csattantam fel.-Idejön és elnáspángol mindenkit?
-Esetleg.-mondta kacéran.-Mert értem bármit megtenne.
-Igazán?-vágtam vissza.-Akkor hol van most a te herceged?
-Szerintem WC-n.-gondolkozott el.-De lehet, hogy valami más dolga akadt.
-Pontosan. Más dolga van.-kiáltottam rá.-Épp most próbál kibékülni a vérig sértődött barátjával.
-Miért haragszik Tim-re?-kérdezte félénken.
-Mert te mindent tönkretettél!-szólt közbe Alice is.-Tudjuk jól, hogy azok után ami történt, sosem fogadott volna vissza téged.
-De mégis megtette.-fordult felém. Minden szavát kihangsúlyozta, mintha amúgy nem érteném meg.-Tim annyira szeretett, hogy a hülyeségeimet is elnézte nekem és megbocsátott. Ilyet csak akkor tesz az ember, ha valakibe igazán szerelmes!
Nem tudtam tovább türtőztetni magam. Megfogtam a hozzám legközelebb eső üveget és az egész tartalmát cukibabára öntöttem.
-Édes piros eperszörp!-vágtam oda neki.-Szerintem a kedvenced...-és kirohantam az ajtón.

21. fejezet: A szívesség

Alice-el mentem a lovardába. Egész úton görcsben volt a gyomrom, a verseny miatt. Reménykedtem, hogy Timnek sikerült beszélni a bíróval.
-Min gondolkozol annyira?-kérdezte hirtelen Alice.
-Csak a versenyen jár az eszem.-mondtam szomorkásan.-Remélem indulhatok!
-Nyugi csajszi!-csitított a lány.-Tim elintézi neked!
-Biztos vagy te ebben?-néztem rá kérdőn.-Mostanában elég furán viselkedik!
-Az nem kifejezés!-értett velem egyet Alice.-De most akkor nem beszélsz vele?
-Csak ha muszáj.-mondtam.
-Megértem.-mosolygott rám és ledobta a biciklijét a kapu elé.
-Mit csinálsz?-kérdeztem értetlenül.-Miért nem az udvarban teszed le?
-Oh, ez csak egy jelzés.-válaszolt. Látta az értetlen arckifejezésemet ezért még hozzátette:-Hogy David felismerje a bejáratot.
-Bicikli nélkül nem ismerné fel?-vigyorogtam rá.-Nem olyan nehéz kitalálni, hogy a nagy barna kapu lesz az.
-Fiú agya van.-bökött oldalba.-Ezt ne felejtsd el!
-Akkor már mindent értek!-nevettem rá és bementünk az istállóba.
Ahogy Jazz meghallotta a hangomat rögtön felnyerített. Odarohantam hozzá és megvakargattam a füle tövét.
-Jófiú vagy!-mondtam kedvesen. Ezután lecsutakoltam és felnyergeltem. Furcsa volt, hogy hamarabb végeztem, mint Alice. Régen mindig rám kellett órákat várni.
-Milyen gyors vagy!-lepődött meg a barátnőm mikor kivezette Boriszt.
-Te meg milyen lassú!-poénkodtam.
-Sarah!-hangzott kintről egy kiáltás.-Edzésed van.
-Megyek már!-válaszoltam unottan.-Terepre mész?-fordultam Alice-hoz.
-Aha.-mondta vidáman.-Sok szerencsét Tim-hez!
-Hát rám fér!-mosolygotam rá és felpattantam Jazz hátára. Odavezettem Tim elé.
-Azt hittem már nem is jössz!-háborodott fel.
-Én meg azt hittem, hogy nem vagy áruló!-vágtam vissza.
-Én...-dadogott, de nem hagytam hogy befejezze. Elmentünk mellette és elkezdtük a bemelegítést. Hamar készen álltunk az ugratásra. Tim most sokkal több akadályt helyezett el a pályán. A sok oxer között volt egy gátugrás is.
Jazz egyáltalán nem félt a gáttól sőt...Olyan nagy hevességgel akarta átugrani hogy a hátsó lába sajnos súrolta a felső deszkát és az a homokban landolt. Az egész pályán ez volt az egyetlen hibánk .
-Szuper!-mosolygott rám Tim félénken mikor végeztünk.-Már csak egy kicsit kell javítani és biztos az első hely!
-Már ha egyáltalán indulhatok.-válaszoltam unottan és megpaskoltam Jazz nyakát.
-Ööö..jut eszembe!-mondta Tim hirtelen.-Szeretnék veled beszélni valamiről.
-Én viszont nem szeretnék!-csattantam fel és beugrasztottam vágtába Jazz-t. Nem tudtam pontosan hova száguldok, csak mentem amerre láttam. Vagyis inkább amerre a ló vitt.
Egészen a tengerpartig vágtatott. Ott hirtelen lelassított és megállt.
A fülét kezdte hegyezni és ingatta a fejét jobbra-balra.
-Mi a baj Jazz?-kérdeztem tőle.-Mit hallasz?
A távolból egy vékony nyerítés adta meg a választ.
-Borisz?-kérdeztem halkan. Nem voltam biztos benne, hogy Alice lovának a hangját hallottam ezért közelebb mentünk. Mikor kiértünk a fák közül megláttam a barátnőmet és David-ot ahogy kéz a kézben sétálgatnak a parton.
Hirtelen azt sem tudtam mit csináljak. Nem akartam megzavarni őket, de annyira egyedül voltam. Nem mehettem vissza a lovardába mert akkor muszáj lett volna beszélnem Timmel, ezért úgy döntöttem,hogy rájuk köszönök. Lóháton közeledtem feléjük. Borisz és Byron rögtön üdvözölték Jazz-t.
-Sarah?-kérdezte Alice félénken, mikor hátrafordult a nyerítés hallatán.
-Sziasztok!-köszöntem.-Nem akartalak megzavarni titeket. Bocsi.
-Semmi gond.-mosolygott rám David.-De hogyhogy itt vagy? Nekem Alice azt mondta, hogy edzésed van.
-Az is volt.-nyöszörögtem.-De kicsit összevesztem az edzőmmel.
-Megértem.-mondta együttérzőn a fiú.-Amúgy ki az edződ? Korodbeli?
-Tim az.-válaszoltam.-És egy nagy tuskó.
-De miért?-kíváncsiskodott David. Szívesen elbeszélgettem volna a fiúval de láttam Alice arckifejezésén, hogy jobb lenne ha mennék. Gyorsan az órámra néztem és azt hazudtam, hogy még beszélnem kell Sohn-nal.
-Menj csak!-mondta bátorítóan Alice.
-Ne menjünk mi is veled?-kérdezte váratlanul David.-Már kezd sötétedni. Ilyenkor nem jó egyedül lovagolni.
-Ne fáradjatok!-utasítottam vissza az ajánlatot, bár marha szívesen elfogadtam volna. A hazaút társaságban a legjobb, de Alice érdekében lemondok erről az ,,élvezetről”.-Amúgy is gondolkodni akartam egy kicsit.
-Jól van akkor.-mosolygott rám a fiú.
Alice Jazz mellé lépett és megpaskolta a nyakát. Rám nézett és halkan egy Köszi-t suttogott. Én kedvesen rámosolyogtam és kettesben hagytam őket.
Miután visszaértem lecsutakoltam és megetettem az összes lovat. Minél később akartam hazaérni, mert otthon tuti tanulnom kellett volna a holnapi dogákra. Azt meg most végképp nem akartam...

20. fejezet: A rémálom

Késő este arra keltem, hogy csörög a telefonom.
-Halo?-szóltam bele álmosan.
-Sarah te vagy az?-kérdezte az ismerős hang.
-Igen Alice, ki más lenne!?-morogtam. Kellett neki felkeltenie...
-Jól van na bocsi.-szólt bűnbánó hangon.-Sajnálom ha felébresztettelek.
-Most az egyszer megbocsátok!-mondtam vigyorogva.-De mi volt ilyen fontos, hogy éjnek éjvadján fel kellett hívnod?
-Csak annyira kíváncsi voltam, hogy mi történt közted és Tim között az istállóban.-hadarta a lány.-Mikor kijöttél csak úgy elrohantál. Nem is tudtam kérdezni semmit.
-Alice!-ordítottam bele a kagylóba.-Ezt a suliba is el tudtam volna mondani.
-Tudom, tudom. Bocsánat.-sajnálkozott.-Csak egyszerűen furdal a kíváncsiság és nem hagy aludni.
-Miért nem adtál neki szabadnapot?-poénkodtam.-Hívhattad volna helyette a lelkiismereted és akkor most mindketten aludnánk.
-Mi?!-értetlenkedett Alice.
-Tuti nem hagyta volna hogy ilyen későn felhívj!
-Mit zagyválsz itt össze?-kérdezte. Még mindig nem esett le neki.
-Mindegy Alice. Látszik, hogy a te agyad sem tud ilyenkor gondolkodni.-nevettem.-Szóval várjuk meg a holnapot azzal a történettel.
-Ne már!-dühöngött a barátnőm.-Addig tuti nem teszem le a telefont míg el nem mondod!
-Akkor majd én leteszem!-és egy határozott mozdulattal véget vetettem a beszélgetésünknek.
Lehet, hogy Alice azt hitte, csak véletlenül nyomtam ki és majd vissza fogom hívni, mert csak 5 perc múlva csörgött újra a telefonom.
-Mi van!!!-kiabáltam bele a kagylóba idegesen.-Már majdnem elaludtam volna!
-Bocsi, de kinyomtad.-mondta izgatottan Alice.-Vártam, hogy visszahívj, de semmi.Ezért most én foglak hívogatni addig amíg mindent el nem mondasz!
-De ha elmesélem mi történt akkor hagysz majd aludni?-kérdeztem reménykedve.
-Igen.-kuncogott.-Csak mondd már!
Nem tudtam mit tenni belekezdtem a beszédbe. Mindent elmondtam a vitánkról Tim-el. Mikor befejeztem, Alice alig tudott megszólalni.
-Tim...Tim és Kate?-hüledezett.
-Ezek szerint.-mondtam halkan.-De remélem megérted, hogy erről most nem akarok többet beszélni.
-Persze, persze.-helyeselt.-És köszi, hogy elmondtad.
-A legjobb barátnőmnek?-nevettem fel.-Tudod, hogy veled mindent megosztok. Ezt is elmeséltem volna holnap a suliban.
-Tudom.-mondta vidáman.-Csak annyira kíváncsi voltam rá, hogy nem tudtam vele holnapig várni.
-Jól van. Megértem.-ásítottam egy nagyot.-De most megyek aludni. Jó éjszakát!
-Jó éjt!-köszönt el ős is és letettem a kagylót.A beszélgetés után hamar elaludtam, de lehet, hogy nem kellett volna.
Szörnyű rémálmom volt a versennyel kapcsolatban. Az egyik kanyart túl élesen vettük be Jazz-el.
Kicsúsztunk és nekicsapódtunk a falnak. Jazz súlyosan megsérült, nekem meg eltört az egyik lábam. Az utolsó emlékem a pályáról csak annyi volt, hogy Kate áll előttem gonosz vigyorral az arcán és Tim kezét fogja.
Hirtelen felébredtem. Kivert a víz és úgy dobogott a szívem, mintha ki akarna ugrani. Örültem, hogycsak álom volt.

***

Szia!-üdvözölt Alice az osztályban.-Bocsi, hogy este felkeltettelek.
-Jah semmi gond.-mosolyogtam rá. Nem akartam mesélni neki a rémálmomról, mert akkor rögtön szóba került volna Tim és vele együtt Kate is. Ezt meg végképp nem akartam.
-Mész ma edzeni?-kérdezte váratlanul.
-Igen.-mondtam.-Remélem jól fog menni.
-Abban biztos vagyok.-veregette meg a vállamat Alice.-Nézd ki jött meg!-mutatott a hátam mögé.
Tim lépett be a terembe bűnbánó képpel.
-Beszélnem kell vele.-szóltam oda a meglepett lánynak és odamentem Tim-hez.
-Szia!-üdvözölt a fiú.-Azt hittem már soha többet nem akarsz beszélni velem.
-Ez így is volt.-mondtam félénken.-De gondolkodtam egy kicsit és rájöttem, hogy neked kellene hinnem és nem egy ismeretlennek.
-Milyen ismeretlennek?-kérdezte kíváncsian.
-Tudod, Rebecca mondta, hogy Kate-el vagy.-kezdtem bele.-Én meg elhittem és nagyon megharagudtam rád amiatt, hogy még mindig szóba állsz az ősi ellenségünkkel. Én sose fogom tudni neki megbocsátani azt amit a lovakkal tett vagy tenni akart. Nagyon sajnálom, hogy nem hittem neked. Meg tudsz bocsátani?
-Ööö..én...-nem tudta befejezni a mondatot, mert Kate rontott be az osztályba és egyenesen Timhez rohant.
-Szia kicsim!-mondta nyálasan és szájon csókolta a meglepett fiút.
-Á, szóval, mégis így állunk?-vontam kérdőre Timet.
-De...én...ezt nem értheted!-próbált mentegetőzni.
-Hát, mégis értem!-s azzal faképnél hagytam a párocskát. Mikor odamentem Alice-hez ő falfehér arccal állt ott.
-Mi a baj Alice?-kérdeztem aggódva.-Valami baj van?
-Jah, semmi.-mondta a lány.-Csak egyszerűen nem tudom elhinni, hogy Tim..és...Kate...
-Hát ezt én se.-morogtam.-Én meg még meg akartam bocsátani neki.
-Tényleg?-lepődött meg.
-Igen. De szerencsére rájöttem az igazságra.-mondtam elgondolkodva.-Na de mi a helyzet David-al?-próbáltam elterelni a témát.
-Elég sokat beszélünk telefonon és képzeld, mára azt terveztük, hogy kimegyünk együtt terepre!-lelkendezett.-Nem akarsz te is velünk lenni? Nem csodálnám ha ma inkább kihagynád az edzést Timmel.
-Óh, köszi, hogy felajánlottad, de gyakorolnom kell a versenyre.-utasítottam vissza. Bár a szívem mélyén inkább velük mentem volna.
-Jah tényleg, a verseny!-mosolygott rám Alice.-De mikor tudod meg biztosan, hogy indulhatsz-e?
-Az tőle függ!-böktem a fejemmel Tim felé.

19. fejezet: Az edzés

Lecsutakoltam és felnyergeltem Jazz-t. Annyira ideges voltam, hogy alig sikerült beállítanom a kengyelemet. Az egyik mindig egy kicsit hosszabbra sikeredett.
-Légy ügyes paci!-simogattam meg Jazz fejét és kivezettem a boxból. A szüleim még mindig a pálya szélén álltak és Soh-nal beszélgettek.
Felszálltam és feléjük irányítottam Jazz-t. Apu nem bírta ki megjegyzés nélkül:
-El ne üss minket!-kiáltotta nekem.-Hallottuk milyen vad ló ez a Jazz.
-Hát akkor nagyon rosszul hallottátok!-vágtam vissza apának.-Ne ítéljétek meg míg nem láttátok, hogy megy az edzés!
-Jól van na.-mondta apa kedvesen. Éreztem rajta, hogy nem hiszi el igazán azt, hogy Jazz megjavult.-Na, de nyomás ugratni!
Nem válaszoltam apu kijelentésére. Befordítottam Jazz-t a pályára és elkezdtünk bemelegíteni.
Nagyon szépen követte az utasításaimat. Úgy 5 perc után már mindketten ellazultunk és készen álltunk az ugratásra.
Rávezettem Jazz-t az első akadályra, amit sikeresen átvittünk. Elég élesen kellett rákanyarodnunk a következőre, de ez Jazz-nek meg se kottyant. Az összes akadályt olyan tökéletesen vette, mintha évek óta ezt gyakoroltuk volna. Mondjuk ez félig igaz is volt. De csak félig.
Jessica-val tanult meg ilyen jól ugratni. Ez az ő érdeme.
A hibátlan kör után odaléptettem Jazz-t a nézőközönségem elé, mert idő közben egy kisebb tömeg gyűlt a pálya szélére. Mindenki azon csodálkozott, hogy Jazz mennyire más lett. Persze jó értelemben.
-Nagyon jók voltatok!-dícsért meg minket Sohn.-Hibátlan kör. Ez aztán nem semmi kislány!
-Köszi!-pirultam el.-Nem mérted esetleg az időmet?
-Nem.-mondta Sohn elgondolkodva.-Ez az edződ dolga lett volna. De apropó, hol az edződ?
-Fogalmam sincs.-válaszoltam.-Utoljára a suliban láttam.
-Én azt hiszem tudom hol lehet.-mondta a távolból egy félénk hang.
-Igen?-lepődtem meg.A lány előlépett a tömegből. Hosszú szőke haja volt és nagyon emlékeztetett valakire.-Hol?
-A nővéremmel ment ki terepre.-válaszolt halkan.
-És ki a nővéred?-kérdeztem kíváncsian.-Ismerem?
-Persze.-mondta.-Nagyon is jól. Amúgy én Rebecca vagyok.
-Örülök. Én Sarah.-mosolyogtam rá kedvesen.-Elmondanád, hogy ki a nővéred?
-Kate.-hangzott a lesúlytó válasz. Tényleg kísértetisesen hasolított a testvérére.Furcsa hogy nem vettem rögtön észre.
-És..és miért mentek ki együtt?-kérdeztem féltékenyen.
-Azt nem tudom.-mondta Reb.-Kate csak annyit, mondott hogy kimegy Timmel terepre, mert meg akarnak beszélni valamit.
-Értem.-mondtam idegesen. Jazz is megérezte a hangulatváltozásomat és toporogni kezdett.-Jól van na! Megyünk már!-simogattam meg a nyakát.
Lejárattam Jazz-t és bevittem a boxába. Jó alaposan átcsutakoltam és elláttam takarmánnyal. Megérdemelte a kényeztetést egy ilyen jó edzés után.
-Nagyon ügyes voltál kicsim!-lépett be az istállóba apa.-Bámulatos, hogy követi minden kérésedet ez a ló!
-Látod?! Mondtam, hogy megváltozott!-mosolyogtam rá.
-Igen, már elhiszem.-simogatta meg apa a lovat.
-Most akkor indulhatok a versenyen?-kérdeztem reménykedve.
-Igen.-válaszolta kedvesen.-Ha készen álltok rá akkor természetesen. Márpedig kétségkívül kellően felkészültetek.
-Köszi apu!-ugrottam a nyakába.-Annyira boldog vagyok.
-Hát lehetsz is!-lépett be Sohn is az épületbe.-Szinte biztos, hogy a dobogó valamelyik fokára ráállhattok.
-Az még nem olyan biztos!-rontott be Tim is az istállóba.-Ugye a szüleid visszavonták a nevezésedet?!
-Igen.-néztem rá kérdőn.-De még be lehet nevezni újra. Vagy nem?
-Hát...a határidő lejárt.-mondta Tim szomorúan.-És egy elég szigorú bíró kezeli a verseny részleteit. Nagyon kevés rá az esély, hogy határidő után is benevezhess.
-De azért még lehetséges, hogy rajthoz álljak?-kérdeztem reménykedve.
-Esetleg.-mondta a fiú sejtelmesen.-De még mielőtt beleélnéd magad, nem ígérek semmit.
-De teszel érte valamit?-kíváncsiskodtam.
-Úgy ismersz te engem, mint aki ölbe tett kézzel várja az engedélyt?-mosolygott rám a fiú.
-Nagyon köszönöm.-hálákodtam.-Nem tudom mit csinálnék nélküled.
-Tudod, hogy csak azt teszem amit minden edző csinálna az én helyemben.
-Persze.-komorodtam el.-Mint minden edző...
A kínos csendet Sohn törte meg:
-Magatokra hagyunk titeket!-jelentette ki. A választ meg sem várva, kiment a szüleimmel együtt.
-Hogyhogy nem voltál ott a mai edzésemen?!-tettem fel a kérdést pár perc múlva.
-Volt egy kis dolgom.-tért ki a válasz elől Tim.
-Ugyan mi lehetett fontosabb ennél?!-dühöngtem.-Ugye tudod, hogy ez volt életem legfontosabb edzése??!!!
-Persze. De nélkülem is jól ment.-mondta unottan.
-Általában az edzők ott vannak az edzéseken, nem?-vádoltam meg.-Vagyis ott kellenne lenniük, mert ezért fizetik őket.
-Egy edzésed kihagytam!-dühöngött már Tim is.-Ettől még nem dől össze a világ.
-Hát az attól függ!-csattantam fel.
-Mitől?-morogta.
-Hogy mi volt olyan fontos, hogy nem tudtál ott lenni?-kérdeztem.
-Épp...épp a versenybíróval kellett találkoznom.-hadarta.
-Á...szóval a bíróval!?-kérdeztem vissza.-Szóval épp azt beszéltétek meg, hogy hadd álhassak én is rajthoz?
-Pontosan.-helyeselt.
-És a versenybíró szőke hosszú hajú és mindig pinkben jár?!-csattantam fel.
-Mi?!Dehogyis.-vágta rá izgatottan.
Tim sosem tudott jól hazudni. Most sem ment neki.
-Na ne nézz hülyének jó?!-kiáltottam rá és kirohantam az istállóból. Apuék az autónál állva vártak engem. Bepattantam a kocsiba és szó nélkül becsaptam az ajtót. Se apu se anyu nem kérdezte meg, hogy mi történt köztem és Tim között. Ezért irtó hálás voltam nekik.
A kocsiból még hallottam ahogy Tim utánam kiabál, de elfordítottam a tekintetemet és apa gázt adott.

18. fejezet: A híres sztár...

Elég szar hangulatban léptem be a termembe. Rosszul éreztem magam Alice miatt.
Ledobtam a táskámat a földre és odamentem a barátnőimhez ( Alice-t is beleértve).
-Sziasztok!-köszöntem tettetett vidámsággal.-Mizu?
-Semmi különös.-válaszolt Noemi.-Hogy ment az edzés Jazz-el?
-Az edzés sehogy.-mondtam sejtelmesen.-Mert nem volt. Inkább terepre mentünk ki Alice-el( itt mosolyogva a lányra néztem aki meglepetésemre ugyanolyan kedvesen visszamosolygott) és Timmel.
-Akkor az milyen volt?-folytatta a kérdezgetést Noemi.
-Irtó jó.-lelkesedtem.-Jazz-el még ugrattam is egy keveset. Annyira...annyira...-akadtam meg. Nem tudtam kifejezni magam, de Alice kisegített:
-Úgy látszott mintha össze lettek volna kötözve.-nevetett.-Annyira együtt mozogtak. Nagyon ügyesek voltak.
-Köszi.-pirultam el.
-Hatalmas esélyed van arra, hogy megnyerd a versenyt.-mosolygott rám bátorítóan Alice.
-Akkor nem, ha a szüleim nem engedik, hogy rajthoz álljak.-fakadtam ki.
-Ugyan miért?-értetlenkedett Noemi.
-Tuti befutók lennétek.-szólt közbe Johanni. Ő is a Wilcolmi lovardába jár, de csak most kezdte a lovaglást.
-Jól esik, hogy ezt mondjátok, de most minden a szüleimtől függ.-mondtam leverten.-Eljönnek a mai edzésemre és megnézik, hogy mennyit változott Jazz.
-Akkor hajrá kislány!-bökött oldalba Noemi.-Szurkolunk, hogy jól menjen az ugratás!
-Hát rám fér.-mondtam kételkedve, de már nem tudtam mást hozzáfűzni mert becsengettek.

***
A lovardába menet mindent megbeszéltünk Alice-el.
-Sajnálom, hogy olyan hülye voltam!-kértem bocsánatot.-Csak nagyon féltettelek, mert még alig ismertük azt a fiút.
-Semmi baj.-mosolygott szelíden.-Valószínűleg én is így reagáltam volna hasonló helyzetben. David is mondta, hogy nem kellene ilynen felhúznom magam.
-Mi?-kérdeztem hirtelen.-Te elmesélted David-nak a vitánkat?
-Hát...megemlítettem.-mondta félénken.-De mentségemre legyen mondva, hogy ő faggatott azzal, hogy mi a bajom. Amúgy meg ő is veled értett egyet.
-Velem?-lepődtem meg.-Azt mondta, hogy szerinte is felelőtlenség egy ismeretlennél aludni?
-Hát nem pont ezekket a szavakat használta, de az értelem ugyanez volt.-vigyorgott Alice.
-Akkor tényleg jófiú ez a David.-nevettem vidáman.
-Látod?! Ezt én mindig is tudtam!-bökött oldalba a lány.
-A mindig most 2 napot jelent?-poénkodtam.
-Úgy tűnik.-mondta Alice.
-Na de mesélj!-kérleltem.-Hogy kerültél te hozzájuk és mi történt az este!?
-Hát tudod...szóval Borisz rálépett a telómra és az teljesen összetört.-kezdett bele a beszámolójába. Én figyelmesen hallgattam.-Ezért nem tudtam felhívni Sohn-t hogy nyissa ki a nagykaput, mert nem tudok bemenni.
-Mikor akartad te visszavinni Boriszt?-értetlenkedtem.-Elég késő lehetett, ha már a nagykapu is be volt zárva.
-Az is volt.-válaszolt a lány.-Csomó ideig ott voltunk még a parton és csak úgy rohant az idő. De ha megengeded befejezném!
-Engedély megadva.-mosolyogtam.
-Szóval, nem tudtam felhívni Sohn-t, telefon nélkül. David meg odaadta volna az övét, de nem emlékeztem Sohn számára. Fél órán át dörömböltünk, hogy engedjenek be, de senki nem hallotta meg. Hátulról meg nem mehettünk mert azokat a magas fagerendákat még a legjobb ugróló sem tudná átugrani. Ezért ajánlotta fel David, hogy hozzájuk elvihetem Borisz-t. Én belegyeztem és én is ott aludtam. Nem hagyhattam magára szegény lovat egy idegen helyen. Mikor elláttuk a lovakat felhívtam Sohn-t és bocsánatot kértem a tőle amiért nem vittem vissza a lovát. Ő nem haragudott rám, mert ugye megmentettük a lovai életét.
-Mire nem jó egy kis protekció?!-nevettem fel.-Na de folytasd!
-Szóval megígértem Sohn-nak, hogy reggel visszaviszem és így is lett. Ennyi.
-Ez mind szép és jó, de mi történt az éjszaka?-kíváncsiskodtam.
-Semmi különös.-mondta hanyagul.-Csak beszélgettünk egy jót.
-Ennek örülök.-mondtam, de nem tudtunk tovább dumálni, mert megérkeztünk a lovardába. Meglepetésemre a szüleim már itt voltak.
-Miért jöttek ilyen korán?-kérdeztem értetlenül.-Úgy beszéltük meg, hogy 3-ra kell itt lenniük. Ehhez képest még 2 sincs.
-Furcsa.-gondolkozott el Alice is.-De a magyarázatot csak úgy tudjuk meg, ha bemegyünk.-és már lökött is a bejárat felé.
A szüleim ott álltak az ugrópálya szélén és az edzést figyelték. Mikor közelebb értünk észrevettem, hogy a lány Jazz-en lovagol.
-Sziasztok!-köszöntem oda nekik félénken.-Hogyhogy ilyen korán jöttetek?
-Sohn kért meg rá.-válaszolt anyu.
-És miért kérted ezt?-értetlenkedtem még mindig.
-Szerettem volna ha látják, hogy hogyan lovagol más Jazz-en.-mondta sejtelmesen a férfi.
-Ugyan miért?-kíváncsiskodtam.-Engem kellene megnézniük. Vagy nem?
-Majd annak is eljön az ideje.-kacsintott oda Sohn.
-Oké.-mondtam idegesen.-És hogy megy az edzés?
-Nézd meg magad!-intett a fejével a pálya felé Sohn.
A lány aki Jazz-en ült kicsit idősebb lehetett nálam. Még nem láttam itt, ezért úgy gondoltam, hogy biztos új.
Jazz az egész edzésen nagyon feszült volt és megtagadta a lány parancsait. Többször befékezett az akadály előtt és egy-kétszer ágaskodott is.
-Miért ilyen vad?-kérdeztem ijedten.
-Ilyen a természete a baleset óta.-simogatta meg a vállamat Sohn.
-De nem lehet, hogy csak a lovas kezdő?-kérdeztem reménykedve. Reméltem, hogy a lány Jazz-en nem hallotta meg a kérdésemet.
-A lovas?!-hűlt el a kérdés hallatán Sohn.-Tudod ki ez a lány?
-Nem.-mondtam bűntudattal.-Fogalmam sincs.
-Akkor elmondom neked, hogy ez a lány a világon a legjobb ugrólovas.-magyarázta Sohn mosolyogva.-Minden versenyt megnyert amiken indult. És ezek nem kis versenyek voltak Sarah. Ő a mai ugrató történelem. Csodálom hogy nem tudtad.
-Csak azért nem tudtam, mert mostanában nem volt időm újságot olvasni, mert bizonyos bűntények elterelték a figyelmem.-mondtam riadtan.-De ha ilyen ügyes akkor miért lovagol kezdőként?
-Nem ő a kezdő!-mondta vigyorogva Sohn.-Hát nem látod Sarah, hogy Jazz szegül ellen?! Minden parancsot jól ad meg, mégis 2-szer leesett!
-Akkor Jazz-el van a baj?-hitetlenkedtem.
-Igen.-simogatta meg a vállamat a férfi.
-Hát köszi, hogy ezt elmondtad anyáéknak is!-sértődtem meg. Tudhatta volna, hogyha a szüleim ilyen vad lovat látnak Jazz-ben biztos nem engedik, hogy versenyezzek vele. Vagy ami még rosszab,megtiltják rajta még a lovaglást is.-De tegnap én tök jót lovagoltam rajta.
-Tudniuk kellett.-mondta.-Látod ez az!
-Mi?!-értetlenkedtem.
-Veled olyan mint a kezesbárány.-kacsintott rám.
-Ezt te honnan tudod?-kérdeztem félénken.
-Kíváncsi voltam, hogy megy majd a Jazz-en lovaglás a tűz után.-kezdett bele a beszédbe.-Ezért utánatok mentem a terepen. Tudtam, hogy van arra egy kidőlt fa és meg akartam nézni, hogy ugorjátok át. Bámulatos volt ahogy együtt mozogtatok! Gratulálok!
-Köszönöm.-pirultam el.-De még mindig nem értem miért kellett ezt a szüleimnek elmondanod!
-Majd ha itt lesz az ideje megtudod!-mondta anya sejtelmesen.-De addig is hadd lássam a lovaglásodat! Kíváncsi vagyok hogy tudsz repülni!
-A lóról?-poénkodott apu.
-Jazz nem engedné hogy leessek róla!-bizonygattam.
-Úgy legyen!-mosolygott Sohn is.-De most indulás nyergelni!
-Igenis kapitány!-húztam ki magam, majd bevezettük Katlyn-el Jazz-t. Most hogy Sohn említette mekkora lovastehetség meg akartam vele ismerkedni. Jó olyantól tanácsokat kapni a versenyzésről aki tényleg tudja milyen is az valójában....