2010. szeptember 12., vasárnap

20. fejezet: A rémálom


Késő este arra keltem, hogy csörög a telefonom.
-Halo?-szóltam bele álmosan.
-Sarah te vagy az?-kérdezte az ismerős hang.
-Igen Alice, ki más lenne!?-morogtam. Kellett neki felkeltenie...
-Jól van na bocsi.-szólt bűnbánó hangon.-Sajnálom ha felébresztettelek.
-Most az egyszer megbocsátok!-mondtam vigyorogva.-De mi volt ilyen fontos, hogy éjnek éjvadján fel kellett hívnod?
-Csak annyira kíváncsi voltam, hogy mi történt közted és Tim között az istállóban.-hadarta a lány.-Mikor kijöttél csak úgy elrohantál. Nem is tudtam kérdezni semmit.
-Alice!-ordítottam bele a kagylóba.-Ezt a suliba is el tudtam volna mondani.
-Tudom, tudom. Bocsánat.-sajnálkozott.-Csak egyszerűen furdal a kíváncsiság és nem hagy aludni.
-Miért nem adtál neki szabadnapot?-poénkodtam.-Hívhattad volna helyette a lelkiismereted és akkor most mindketten aludnánk.
-Mi?!-értetlenkedett Alice.
-Tuti nem hagyta volna hogy ilyen későn felhívj!
-Mit zagyválsz itt össze?-kérdezte. Még mindig nem esett le neki.
-Mindegy Alice. Látszik, hogy a te agyad sem tud ilyenkor gondolkodni.-nevettem.-Szóval várjuk meg a holnapot azzal a történettel.
-Ne már!-dühöngött a barátnőm.-Addig tuti nem teszem le a telefont míg el nem mondod!
-Akkor majd én leteszem!-és egy határozott mozdulattal véget vetettem a beszélgetésünknek.
Lehet, hogy Alice azt hitte, csak véletlenül nyomtam ki és majd vissza fogom hívni, mert csak 5 perc múlva csörgött újra a telefonom.
-Mi van!!!-kiabáltam bele a kagylóba idegesen.-Már majdnem elaludtam volna!
-Bocsi, de kinyomtad.-mondta izgatottan Alice.-Vártam, hogy visszahívj, de semmi.Ezért most én foglak hívogatni addig amíg mindent el nem mondasz!
-De ha elmesélem mi történt akkor hagysz majd aludni?-kérdeztem reménykedve.
-Igen.-kuncogott.-Csak mondd már!
Nem tudtam mit tenni belekezdtem a beszédbe. Mindent elmondtam a vitánkról Tim-el. Mikor befejeztem, Alice alig tudott megszólalni.
-Tim...Tim és Kate?-hüledezett.
-Ezek szerint.-mondtam halkan.-De remélem megérted, hogy erről most nem akarok többet beszélni.
-Persze, persze.-helyeselt.-És köszi, hogy elmondtad.
-A legjobb barátnőmnek?-nevettem fel.-Tudod, hogy veled mindent megosztok. Ezt is elmeséltem volna holnap a suliban.
-Tudom.-mondta vidáman.-Csak annyira kíváncsi voltam rá, hogy nem tudtam vele holnapig várni.
-Jól van. Megértem.-ásítottam egy nagyot.-De most megyek aludni. Jó éjszakát!
-Jó éjt!-köszönt el ős is és letettem a kagylót.A beszélgetés után hamar elaludtam, de lehet, hogy nem kellett volna.
Szörnyű rémálmom volt a versennyel kapcsolatban. Az egyik kanyart túl élesen vettük be Jazz-el.
Kicsúsztunk és nekicsapódtunk a falnak. Jazz súlyosan megsérült, nekem meg eltört az egyik lábam. Az utolsó emlékem a pályáról csak annyi volt, hogy Kate áll előttem gonosz vigyorral az arcán és Tim kezét fogja.
Hirtelen felébredtem. Kivert a víz és úgy dobogott a szívem, mintha ki akarna ugrani. Örültem, hogycsak álom volt.

***

Szia!-üdvözölt Alice az osztályban.-Bocsi, hogy este felkeltettelek.
-Jah semmi gond.-mosolyogtam rá. Nem akartam mesélni neki a rémálmomról, mert akkor rögtön szóba került volna Tim és vele együtt Kate is. Ezt meg végképp nem akartam.
-Mész ma edzeni?-kérdezte váratlanul.
-Igen.-mondtam.-Remélem jól fog menni.
-Abban biztos vagyok.-veregette meg a vállamat Alice.-Nézd ki jött meg!-mutatott a hátam mögé.
Tim lépett be a terembe bűnbánó képpel.
-Beszélnem kell vele.-szóltam oda a meglepett lánynak és odamentem Tim-hez.
-Szia!-üdvözölt a fiú.-Azt hittem már soha többet nem akarsz beszélni velem.
-Ez így is volt.-mondtam félénken.-De gondolkodtam egy kicsit és rájöttem, hogy neked kellene hinnem és nem egy ismeretlennek.
-Milyen ismeretlennek?-kérdezte kíváncsian.
-Tudod, Rebecca mondta, hogy Kate-el vagy.-kezdtem bele.-Én meg elhittem és nagyon megharagudtam rád amiatt, hogy még mindig szóba állsz az ősi ellenségünkkel. Én sose fogom tudni neki megbocsátani azt amit a lovakkal tett vagy tenni akart. Nagyon sajnálom, hogy nem hittem neked. Meg tudsz bocsátani?
-Ööö..én...-nem tudta befejezni a mondatot, mert Kate rontott be az osztályba és egyenesen Timhez rohant.
-Szia kicsim!-mondta nyálasan és szájon csókolta a meglepett fiút.
-Á, szóval, mégis így állunk?-vontam kérdőre Timet.
-De...én...ezt nem értheted!-próbált mentegetőzni.
-Hát, mégis értem!-s azzal faképnél hagytam a párocskát. Mikor odamentem Alice-hez ő falfehér arccal állt ott.
-Mi a baj Alice?-kérdeztem aggódva.-Valami baj van?
-Jah, semmi.-mondta a lány.-Csak egyszerűen nem tudom elhinni, hogy Tim..és...Kate...
-Hát ezt én se.-morogtam.-Én meg még meg akartam bocsátani neki.
-Tényleg?-lepődött meg.
-Igen. De szerencsére rájöttem az igazságra.-mondtam elgondolkodva.-Na de mi a helyzet David-al?-próbáltam elterelni a témát.
-Elég sokat beszélünk telefonon és képzeld, mára azt terveztük, hogy kimegyünk együtt terepre!-lelkendezett.-Nem akarsz te is velünk lenni? Nem csodálnám ha ma inkább kihagynád az edzést Timmel.
-Óh, köszi, hogy felajánlottad, de gyakorolnom kell a versenyre.-utasítottam vissza. Bár a szívem mélyén inkább velük mentem volna.
-Jah tényleg, a verseny!-mosolygott rám Alice.-De mikor tudod meg biztosan, hogy indulhatsz-e?
-Az tőle függ!-böktem a fejemmel Tim felé.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése