19. fejezet: Az edzés

Lecsutakoltam és felnyergeltem Jazz-t. Annyira ideges voltam, hogy alig sikerült beállítanom a kengyelemet. Az egyik mindig egy kicsit hosszabbra sikeredett.
-Légy ügyes paci!-simogattam meg Jazz fejét és kivezettem a boxból. A szüleim még mindig a pálya szélén álltak és Soh-nal beszélgettek.
Felszálltam és feléjük irányítottam Jazz-t. Apu nem bírta ki megjegyzés nélkül:
-El ne üss minket!-kiáltotta nekem.-Hallottuk milyen vad ló ez a Jazz.
-Hát akkor nagyon rosszul hallottátok!-vágtam vissza apának.-Ne ítéljétek meg míg nem láttátok, hogy megy az edzés!
-Jól van na.-mondta apa kedvesen. Éreztem rajta, hogy nem hiszi el igazán azt, hogy Jazz megjavult.-Na, de nyomás ugratni!
Nem válaszoltam apu kijelentésére. Befordítottam Jazz-t a pályára és elkezdtünk bemelegíteni.
Nagyon szépen követte az utasításaimat. Úgy 5 perc után már mindketten ellazultunk és készen álltunk az ugratásra.
Rávezettem Jazz-t az első akadályra, amit sikeresen átvittünk. Elég élesen kellett rákanyarodnunk a következőre, de ez Jazz-nek meg se kottyant. Az összes akadályt olyan tökéletesen vette, mintha évek óta ezt gyakoroltuk volna. Mondjuk ez félig igaz is volt. De csak félig.
Jessica-val tanult meg ilyen jól ugratni. Ez az ő érdeme.
A hibátlan kör után odaléptettem Jazz-t a nézőközönségem elé, mert idő közben egy kisebb tömeg gyűlt a pálya szélére. Mindenki azon csodálkozott, hogy Jazz mennyire más lett. Persze jó értelemben.
-Nagyon jók voltatok!-dícsért meg minket Sohn.-Hibátlan kör. Ez aztán nem semmi kislány!
-Köszi!-pirultam el.-Nem mérted esetleg az időmet?
-Nem.-mondta Sohn elgondolkodva.-Ez az edződ dolga lett volna. De apropó, hol az edződ?
-Fogalmam sincs.-válaszoltam.-Utoljára a suliban láttam.
-Én azt hiszem tudom hol lehet.-mondta a távolból egy félénk hang.
-Igen?-lepődtem meg.A lány előlépett a tömegből. Hosszú szőke haja volt és nagyon emlékeztetett valakire.-Hol?
-A nővéremmel ment ki terepre.-válaszolt halkan.
-És ki a nővéred?-kérdeztem kíváncsian.-Ismerem?
-Persze.-mondta.-Nagyon is jól. Amúgy én Rebecca vagyok.
-Örülök. Én Sarah.-mosolyogtam rá kedvesen.-Elmondanád, hogy ki a nővéred?
-Kate.-hangzott a lesúlytó válasz. Tényleg kísértetisesen hasolított a testvérére.Furcsa hogy nem vettem rögtön észre.
-És..és miért mentek ki együtt?-kérdeztem féltékenyen.
-Azt nem tudom.-mondta Reb.-Kate csak annyit, mondott hogy kimegy Timmel terepre, mert meg akarnak beszélni valamit.
-Értem.-mondtam idegesen. Jazz is megérezte a hangulatváltozásomat és toporogni kezdett.-Jól van na! Megyünk már!-simogattam meg a nyakát.
Lejárattam Jazz-t és bevittem a boxába. Jó alaposan átcsutakoltam és elláttam takarmánnyal. Megérdemelte a kényeztetést egy ilyen jó edzés után.
-Nagyon ügyes voltál kicsim!-lépett be az istállóba apa.-Bámulatos, hogy követi minden kérésedet ez a ló!
-Látod?! Mondtam, hogy megváltozott!-mosolyogtam rá.
-Igen, már elhiszem.-simogatta meg apa a lovat.
-Most akkor indulhatok a versenyen?-kérdeztem reménykedve.
-Igen.-válaszolta kedvesen.-Ha készen álltok rá akkor természetesen. Márpedig kétségkívül kellően felkészültetek.
-Köszi apu!-ugrottam a nyakába.-Annyira boldog vagyok.
-Hát lehetsz is!-lépett be Sohn is az épületbe.-Szinte biztos, hogy a dobogó valamelyik fokára ráállhattok.
-Az még nem olyan biztos!-rontott be Tim is az istállóba.-Ugye a szüleid visszavonták a nevezésedet?!
-Igen.-néztem rá kérdőn.-De még be lehet nevezni újra. Vagy nem?
-Hát...a határidő lejárt.-mondta Tim szomorúan.-És egy elég szigorú bíró kezeli a verseny részleteit. Nagyon kevés rá az esély, hogy határidő után is benevezhess.
-De azért még lehetséges, hogy rajthoz álljak?-kérdeztem reménykedve.
-Esetleg.-mondta a fiú sejtelmesen.-De még mielőtt beleélnéd magad, nem ígérek semmit.
-De teszel érte valamit?-kíváncsiskodtam.
-Úgy ismersz te engem, mint aki ölbe tett kézzel várja az engedélyt?-mosolygott rám a fiú.
-Nagyon köszönöm.-hálákodtam.-Nem tudom mit csinálnék nélküled.
-Tudod, hogy csak azt teszem amit minden edző csinálna az én helyemben.
-Persze.-komorodtam el.-Mint minden edző...
A kínos csendet Sohn törte meg:
-Magatokra hagyunk titeket!-jelentette ki. A választ meg sem várva, kiment a szüleimmel együtt.
-Hogyhogy nem voltál ott a mai edzésemen?!-tettem fel a kérdést pár perc múlva.
-Volt egy kis dolgom.-tért ki a válasz elől Tim.
-Ugyan mi lehetett fontosabb ennél?!-dühöngtem.-Ugye tudod, hogy ez volt életem legfontosabb edzése??!!!
-Persze. De nélkülem is jól ment.-mondta unottan.
-Általában az edzők ott vannak az edzéseken, nem?-vádoltam meg.-Vagyis ott kellenne lenniük, mert ezért fizetik őket.
-Egy edzésed kihagytam!-dühöngött már Tim is.-Ettől még nem dől össze a világ.
-Hát az attól függ!-csattantam fel.
-Mitől?-morogta.
-Hogy mi volt olyan fontos, hogy nem tudtál ott lenni?-kérdeztem.
-Épp...épp a versenybíróval kellett találkoznom.-hadarta.
-Á...szóval a bíróval!?-kérdeztem vissza.-Szóval épp azt beszéltétek meg, hogy hadd álhassak én is rajthoz?
-Pontosan.-helyeselt.
-És a versenybíró szőke hosszú hajú és mindig pinkben jár?!-csattantam fel.
-Mi?!Dehogyis.-vágta rá izgatottan.
Tim sosem tudott jól hazudni. Most sem ment neki.
-Na ne nézz hülyének jó?!-kiáltottam rá és kirohantam az istállóból. Apuék az autónál állva vártak engem. Bepattantam a kocsiba és szó nélkül becsaptam az ajtót. Se apu se anyu nem kérdezte meg, hogy mi történt köztem és Tim között. Ezért irtó hálás voltam nekik.
A kocsiból még hallottam ahogy Tim utánam kiabál, de elfordítottam a tekintetemet és apa gázt adott.