21. fejezet: A szívesség

Alice-el mentem a lovardába. Egész úton görcsben volt a gyomrom, a verseny miatt. Reménykedtem, hogy Timnek sikerült beszélni a bíróval.
-Min gondolkozol annyira?-kérdezte hirtelen Alice.
-Csak a versenyen jár az eszem.-mondtam szomorkásan.-Remélem indulhatok!
-Nyugi csajszi!-csitított a lány.-Tim elintézi neked!
-Biztos vagy te ebben?-néztem rá kérdőn.-Mostanában elég furán viselkedik!
-Az nem kifejezés!-értett velem egyet Alice.-De most akkor nem beszélsz vele?
-Csak ha muszáj.-mondtam.
-Megértem.-mosolygott rám és ledobta a biciklijét a kapu elé.
-Mit csinálsz?-kérdeztem értetlenül.-Miért nem az udvarban teszed le?
-Oh, ez csak egy jelzés.-válaszolt. Látta az értetlen arckifejezésemet ezért még hozzátette:-Hogy David felismerje a bejáratot.
-Bicikli nélkül nem ismerné fel?-vigyorogtam rá.-Nem olyan nehéz kitalálni, hogy a nagy barna kapu lesz az.
-Fiú agya van.-bökött oldalba.-Ezt ne felejtsd el!
-Akkor már mindent értek!-nevettem rá és bementünk az istállóba.
Ahogy Jazz meghallotta a hangomat rögtön felnyerített. Odarohantam hozzá és megvakargattam a füle tövét.
-Jófiú vagy!-mondtam kedvesen. Ezután lecsutakoltam és felnyergeltem. Furcsa volt, hogy hamarabb végeztem, mint Alice. Régen mindig rám kellett órákat várni.
-Milyen gyors vagy!-lepődött meg a barátnőm mikor kivezette Boriszt.
-Te meg milyen lassú!-poénkodtam.
-Sarah!-hangzott kintről egy kiáltás.-Edzésed van.
-Megyek már!-válaszoltam unottan.-Terepre mész?-fordultam Alice-hoz.
-Aha.-mondta vidáman.-Sok szerencsét Tim-hez!
-Hát rám fér!-mosolygotam rá és felpattantam Jazz hátára. Odavezettem Tim elé.
-Azt hittem már nem is jössz!-háborodott fel.
-Én meg azt hittem, hogy nem vagy áruló!-vágtam vissza.
-Én...-dadogott, de nem hagytam hogy befejezze. Elmentünk mellette és elkezdtük a bemelegítést. Hamar készen álltunk az ugratásra. Tim most sokkal több akadályt helyezett el a pályán. A sok oxer között volt egy gátugrás is.
Jazz egyáltalán nem félt a gáttól sőt...Olyan nagy hevességgel akarta átugrani hogy a hátsó lába sajnos súrolta a felső deszkát és az a homokban landolt. Az egész pályán ez volt az egyetlen hibánk .
-Szuper!-mosolygott rám Tim félénken mikor végeztünk.-Már csak egy kicsit kell javítani és biztos az első hely!
-Már ha egyáltalán indulhatok.-válaszoltam unottan és megpaskoltam Jazz nyakát.
-Ööö..jut eszembe!-mondta Tim hirtelen.-Szeretnék veled beszélni valamiről.
-Én viszont nem szeretnék!-csattantam fel és beugrasztottam vágtába Jazz-t. Nem tudtam pontosan hova száguldok, csak mentem amerre láttam. Vagyis inkább amerre a ló vitt.
Egészen a tengerpartig vágtatott. Ott hirtelen lelassított és megállt.
A fülét kezdte hegyezni és ingatta a fejét jobbra-balra.
-Mi a baj Jazz?-kérdeztem tőle.-Mit hallasz?
A távolból egy vékony nyerítés adta meg a választ.
-Borisz?-kérdeztem halkan. Nem voltam biztos benne, hogy Alice lovának a hangját hallottam ezért közelebb mentünk. Mikor kiértünk a fák közül megláttam a barátnőmet és David-ot ahogy kéz a kézben sétálgatnak a parton.
Hirtelen azt sem tudtam mit csináljak. Nem akartam megzavarni őket, de annyira egyedül voltam. Nem mehettem vissza a lovardába mert akkor muszáj lett volna beszélnem Timmel, ezért úgy döntöttem,hogy rájuk köszönök. Lóháton közeledtem feléjük. Borisz és Byron rögtön üdvözölték Jazz-t.
-Sarah?-kérdezte Alice félénken, mikor hátrafordult a nyerítés hallatán.
-Sziasztok!-köszöntem.-Nem akartalak megzavarni titeket. Bocsi.
-Semmi gond.-mosolygott rám David.-De hogyhogy itt vagy? Nekem Alice azt mondta, hogy edzésed van.
-Az is volt.-nyöszörögtem.-De kicsit összevesztem az edzőmmel.
-Megértem.-mondta együttérzőn a fiú.-Amúgy ki az edződ? Korodbeli?
-Tim az.-válaszoltam.-És egy nagy tuskó.
-De miért?-kíváncsiskodott David. Szívesen elbeszélgettem volna a fiúval de láttam Alice arckifejezésén, hogy jobb lenne ha mennék. Gyorsan az órámra néztem és azt hazudtam, hogy még beszélnem kell Sohn-nal.
-Menj csak!-mondta bátorítóan Alice.
-Ne menjünk mi is veled?-kérdezte váratlanul David.-Már kezd sötétedni. Ilyenkor nem jó egyedül lovagolni.
-Ne fáradjatok!-utasítottam vissza az ajánlatot, bár marha szívesen elfogadtam volna. A hazaút társaságban a legjobb, de Alice érdekében lemondok erről az ,,élvezetről”.-Amúgy is gondolkodni akartam egy kicsit.
-Jól van akkor.-mosolygott rám a fiú.
Alice Jazz mellé lépett és megpaskolta a nyakát. Rám nézett és halkan egy Köszi-t suttogott. Én kedvesen rámosolyogtam és kettesben hagytam őket.
Miután visszaértem lecsutakoltam és megetettem az összes lovat. Minél később akartam hazaérni, mert otthon tuti tanulnom kellett volna a holnapi dogákra. Azt meg most végképp nem akartam...