4. fejezet: A szörnyű edzés

Szerencsére Alice nem haragudott az elmulasztott telefon miatt. Tegnap ő is nagyon fáradt volt és kicsit örült is, hogy nem hívtam fel.
-Képzeld, nem kaptam tegnap semmilyen lovas cuccot-sajnálkozott Alice.-Lecsaptam egy hisztit anyunak a boltban, de ez se hatotta meg.
-Hát az nem valami jó...-mondtam.-De esetleg eljöhetnél velünk és megvehetnéd.
-Kivel mész és hova?-értetlenkedett Alice.
-A lovas csajokkal és a plázába-válaszoltam-Velünk jössz?
-Persze!-élénkült fel.
-Szia Sarah!-szólat meg a hátam mögött egy ismerős hang.Megfordultam és Timet láttam magam mögött.
-Szia!-mondtam.-Miujság Mary Lou-val?Jobban van?-kérdeztem reménykedve.
-Sajnos nem.-mondta szomorúan.-Reggelre még jobban lesántult. Már alig tud menni. Megnézettük orvossal, de nem mondott semmi biztatót.
-Akkor nem versenyezhetek vele?-kérdeztem sajnálkozva.
-Nem.-mondta.-Sajnálom de csak úgy fog meggyógyulni ha pihentetjük.
-És meddig kell pihentetni?-kérdeztem, de abban a pillanatban meg is bántam.
-Ameddig sántít.-mondta Alice fejcsóválva de vigyorral az arcán. Értettem a jelzést.Megint hülye voltam és alapvető dolgokat nem tudtam. Tim előtt mindig leégetem magam és ez Alice-nak is feltűnt.
-Igen.-mondta Tim.
-És akkor kin fogok versenyezni?-kérdeztem, reménykedve hátha van Jazz-en kívül más ló.
-Jazz-en.-mondta.-Mivel nincs más szabad ugrólovunk.Remélem jól kifogtok jönni.Tudom, hogy múltkor megharapott és emiatt nem nagyon akarsz menni rajta.Jól tudom?
-Hát...Nem az, hogy nem akarok. Csak...
-Mi csak?-kérdezte Tim.
-Tudod sokan meséltek róla és nem valami biztató dolgokat mondtak.
Abban a pillanatban becsengettek és belépett a föcitanár. Sose értettem, hogy tudnak ilyen pontosan bejönni. Biztos ott állnak az ajtóba csengőig és mikor megszólal berontanak.
Az óra következő részében Timmel és Alice-el leveleztem. Mindkettőjükkel Jazz-ről és a versenyemről beszélgettünk.
Órák után Timmel mentünk a lovardába. Megbeszéltem vele, hogy ma legyen egy kicsit rövidebb az edzés a vásárlás miatt a csajokkal.
Mikor a lovardához értünk szétváltunk. Ő bement az irodába, én meg Jazz-haz mentem a boxába.
Meg akartam simogatni de rögtön a kezem után kapott és végig sunyított. Tudtam ha bemegyek megrúg, megcsíp vagy a falnak szorít. Egyik lehetőség sem tetszett ezért inkább segítséget kértem.
-Alice!!!-kiáltottam.
Igen?-kérdezte kíváncsian.
-Tudnál segíteni Jazz felnyergelésében?Te már régóta ismered és hátha veled nem olyan ellenséges.-kértem könyörögve.
-Pesrze-mondta.-De velem se valami barátságos.
Fél óra múlva Jazz rajtra készen állt. Igen a félóra kicsit sok a nyergeléshez és a kantározáshoz
de Alice-el se volt valami kezesbárány. Többször beszorította és alig hagyta magát nyergelni, de közös erővel sikerült. Az egyikünk mindig fogta Jazz-t hogy ne tegyen kárt senkiben, míg a másikunk felszerszámozta.
Mikor felültem meglepően tapasztaltam, hogy Jazz nagyon kényelmes és a magassága is nekem való.
Ám az edzés nem volt ilyen kellemes meglepetés. A rövidített edzés allat(ami úgy kb. háromnegyed óra) csak 3-szor estem róla. Egyik se volt valami nagy, de ideges lettem az érzéstől, hogyha a versenyen is ugyenezt megcsinálja, mindenki rajtam fog röhögni.
Tim meg csak bíztatott, hogy üljek fel újra, de tudtam, hogy Jazz direkt csinálja.
Az edzés végén bevezettem Jazzt a boxába és lecsutakoltam. Most már megengedte, mert tudta jól végezte a dolgát. Már nem kellett a boxban is fájdalmat okoznia. Ezt már megtette a pályán.
A lovardából egyenesen hazamentem. Nem vártam meg Alice-t, bár tudtam, hogy nemsokára ő is végez. Nem akartam elmondani neki, hogy milyen béna voltam. Háromnegyed óra alatt 3 esés nagy rekord.Nem tudom miért nem tedtek be a Giniszrekordok könyvébe...
A plázában találkoztam a lányokkal. Alice már ott volt és megkönnyebbülésemre nem faggatott az edzésről.
Vásárlás közben elfelejtettem a gondjaimat és ennek örömére sok új cucc került a kosárba.
Vettem 2 lovaglónacit(egyet a versenyre egyet meg csak úgy edzésre), 1 pár feket csizmát, versenykobakot és egy pálcát. Reméltem, hogy Jazz-nek a hosszú pálcával van baja és nem velem. Bár magamban pontosan tudtam, hogy velem van baja, de azért egy próbát megért.
Miután megvettem mindent ami kellett Alice-el nézegettem a New Yorker-ben új felsőket. Mindketten lecsaptunk egy lovasra. Szerencsére volt a méretünkben így mindketten vettünk belőle egyet.
Hazaérve hulla fáradtan anyu kezdett nyaggattni, hogy mért költöttem ennyit, de mikor meglátta a szomorú ábrázatom rögtön abbahagyta és inkább apuval beszélt tovább.
Fürdés után még megnéztem az új szerzeményeimet. Mind nagyon tetszett és eldöntöttem, hogy holnap még jobban fogok igyekezni az edzésen.Visszagondoltam arra a szörnyű ¾ órára és magamban áldottam Sohn-t, hogy nem szólt a szüleimnek a rekordkísérletemről. Szerintem …
Na jó fogalmam sincs mit csináltak volna...Jobb nem bele gondolni...