10. fejezet: A szörnyű hír

Miután Tim elment Zack még feltette a jelszót az új laptopra.
-Apu tuti nem fogja észrevenni!-mondta elégedetten az öcsém.
-Köszi Zack!-hálálkodtam.-Még sose segítettél nekem!
-Nővérkém!-állított le.-Nem neked segítettem, csak meg akartam mutatni Timnek milyen klassz srác vagyok, hogy majd elmondhassa Ashley-nek..
-Öcsi benned nem lehet csalódni!-vigyorogtam rá.-Hogy is hihettem azt, hogy puszta jóindulatból segítenél nekem?!
-Elég hülye ötlet!-bökött oldalba.-Nekem még van egy kis leckém. Még meg kéne írnom.
Egy pillanatig elgondolkoztam azon, hogy mért lett egyszerre ilyen szorgalmas diák az öcsémből. De ez csak egy pillanat volt. A másodikban rájöttem, hogy emögött csak Tim huga állhat.
-Egy osztályba jársz Ashley-vel?-kérdeztem kíváncsian.
-Meglepődnél ha azt mondanám, hogy igen?-kérdezett vissza.
-Nem.
-Akkor jó.-mondta vidáman.-Gyors a felfogásod!-s azzal felszaladt a lépcsőn a szobájába.
Mikor apuék hazajöttek, rögtön elkezdtek faggatni, hogy mi volt este, mit csináltam és hogy kit hívtam át.
-Nyugi!-mondtam higgadtan.-Noemi volt itt és megnéztünk egy filmet.
-Jól van akkor.-nyugodott meg anyu.-Majd máskor is elhívhatnád és bemutathatnád nekünk is.
-Majd megbeszélem vele!-ígértem meg neki.
Apu szerencsére nem vette észre a laptop cserét ezért nyugodtan felmehettem a szobámba. Felhívtam Noemit és megkértem, hogy fedezzen a szüleim előtt. Ő szívesen segített és belement abba is, hogy valamikor tényleg átjöjjön filmet nézni. Az este szokásosan telt.Szerencsére anyuék nem kérdeztek többet a tegnap estéről.

***

Mikor reggel felkeltem már senki nem volt otthon. Apunak korán be kellett mennie dolgozni. Anyu és Zack pedig kórházba mentek, hogy megnézessék Zack kezét.
Felöltöztem és gyorsan megreggeliztem. Hamar bent akartam lenni a suliban, hogy beszélni tudhassak Alice-el. Úgy döntöttem, ha még most sem áll szóba velem átülök Noemi mellé.
Már 7: 10-kor bent voltam a suliban. Rajtam kívül még 2 fiú és Lisa volt a teremben.Odamentem hozzá. Nem akartam egyedül tölteni az időt míg megjön Alice.
-Szia!-üdvözöltem.-Olyan rég beszéltünk.
-Szia!-mosolygott.-Hát igen. Mostanában elég elfoglalt vagyok.
-És most épp min dolgozol?-kíváncsiskodtam, mert láttam, hogy nagyon nézi a kezében lévő lapot.
-Á csak agyalok valamin.-adott kitérő választ.-Csak egy terven dolgozom.
Nem kérdeztem többet, mert úgy éreztem nem nagyon akarja elmondani.
-Tényleg!-jutott eszébe valami.-Nem tudod, holnap lesz Kate versenye?
-Nem.-mondtam.-Azt se tudtam, hogy egyáltalán lesz versenye.
-Vagyis nem csak az ő versenye.-helyesbített Lisa.-Rajta kívül még 7 lány is benevezett.
-És hol tartják a versenyt?
-Nincs olyan messze. A lovardától úgy fél órányi út.
-Á értem.-gondolkodtam el.
-Szerinted Sohn is velük megy?-kérdezte kíváncsian.
-Biztos.-válaszoltam.-Tim mondta egyszer, hogyha ilyen sokan részt vesznek egy versenyen akkor mindig elkíséri őket.És milyen számban fog...-nem tudtam befejezni a mondatot, mert Alice lépett be az ajtón.
-Bocsi mennem kell.-mondtam Lisa-nak és odamentem a padunkhoz.
-Szia Alice!-köszöntettem vidáman.-Elmondhatnád, hogy mért haragszol mert őszintén megmondva nekem fogalmam sincs róla.
-Tényleg?!-válaszolt csípősen.-Pedig emlékezhetnél! Azt hittem veled majd olyan jól ki fogok jönni és a legjobb barátnők leszünk, de sajnos tévedtem.
-Mi van?!-kérdeztem idegesen.
-Az, hogy én most átülök máshova. Nem akarok veled egy padban ülni.-ezt olyan gúnnyal mondta, mintha valami fertőző betegségem lenne. Felvette a cuccát és átült Rebecca mellé. Szegény lány nem értette Alice dühkitörését de ezzel nem volt egyedül. Én se tudtam miről hadovál Alice.
Mindenesetre nem akartam egyedül ülni egész nap ezért megkérdeztem Noemit nem akar-e a padtársam lenni.
-De szívesen.-mondta mosolyogva.-Hozzom a cuccom.
-Oké.-mondtam már-már vidáman.
Az órák olyanok voltak vele mint régen Alice-el. Végig beszélgettünk és leveleztünk. Kivéve egy órán. Anyu kérésére Mrs. Lautner lefeltetett bioszból. A tanulásom eredményes volt. Megkaptam a 4-est.
Órák után egyedül kellett mennem a lovardába.(mivel Noemi nem lovagol, Lisa meg ma nem jött).
Tim már a bejáratnál várt.
-Tudom kicsit elkéstem.-kezdtem a magyarázkodást a 10 perces késésem miatt.
-Ja ,nem azért vártalak.-mondta Tim.-Csak tudod most Kate gyakorol a pályán.-mutatott az ugrópálya felé amin Kate melegített be.
-Akkor én hol fogok lovagolni?-kérdeztem félénken.
-Csináltam neked egy ugratós terepet.-mondta büszkén Tim.
-Ó, köszi!-lelkesedtem fel.-De ugye te is kijössz.
-Persze.-mondta.-Az edzőknek ott kell lenniük az edzésen.
-Jól van.-mondtam sietősen.-Akkor én megyek és felnyergelem Jazz-t.
Mostanában már egész rövid idő is elég Jazz felszerszámozására. Mikor kész lettem kivezettem Jazz-t , Tim már fent is ült Cora-n.
-Nem tudtam, hogy ilyen csiga vagy!-gúnyolódott.
-Szerintem te is ilyen csiga lennél ha Jazz-t kéne nyergelned!-vágtam vissza.
-Jól van na!-adta meg magát.-Csak ülj már fel! Kíváncsi vagyok hányszor fogsz leesni!-vihogott.
-Pofa be!-adtam a durcit.-Majd ha leesek te leszel a következő.
-Jujj, de félek!-mondta Tim neveteve, de már nem tudtam visszaszólni, mert elindult Cora-val az erdő felé.
-Hé!-kiáltottam utána.-Megvárni luxus?
Mikor felszálltam én is követtem Timet. 10 percet sétáltünk és ügettünk felváltva az erdőben míg odaértünk a Tim által készített akadálypályára.
-Melegíts be egy kicsit és már mehetsz is!-adta a parancsot.
-Igenis főnök!-poénkodtam, de úgy tettem ahogy mondta.
Szemügyre vettem a pályát és megállapítottam, hogy nem olyan nehéz mint a tavalyi terepversenyem akadályai.
Az első három akadályt simán vettük, de mikor Jazz meglátta a gátat felhőkölt és kikerülte. Én nem számítottam erre a hirtelen irányváltoztatásra ezért a lecsúsztam a másik oldalán.
-Jól vagy?-aggodalmaskodott Tim.-Tudhattam volna hogy nem szabad gátakadályt tenni a pályára.
-Ez nem a te hibád volt.-nyugtattam meg.-A versenyen is lesz ilyen szóval hozzá kell szoktatni. Ja amugy meg jól vagyok.
-Akkor jó.-mondta higgadtan.-Meg kell fogni Jazz-t.
-Megyek egy pillanat.-mondtam és megpróbáltam feltápászkodni de nem sok sikerrrel. Végül Tim segítségével sikerült. Annyira fájt a bal lábam, hogy alig tudtam ráálni.
-Hé csajszi!-húzott vissza Tim.-Alig tudsz menni. Csak nem képzeled, hogy még egyszer megpróbálhatod?!
-Hát akkor mit csináljak?-ripakodtam rá.-Talán adjam fel?Hisz nem te mondtad régebben, hogy ezzel segítenék Jazz-nek is. Hogyha feladom, akkor többet senki nem fog rajta lovagolni és ugyanolyan vad marad?!
-De, ezt én mondtam.-mondta félénken.-De most akkor se próbálhatod meg újra. Ezt most vedd úgy mint egy utasítás az edződtől.
-Jó.-egyeztem bele.-De az ugrópályán még egyszer megpróbálom és ez ellen nem tehetsz semmit.
-Rendben.-mondta Tim szeliden.-De most cseréljünk lovat. Én megyek Jazz-en te pedig Cora-n.
-Azt már nem!-mondtam mérgesen.-Én Jazz-en megyek vissza. Vele fogok versenyezni nem Cora-val.
-Tudod milyen makacs tudsz lenni?
-Tudom és örülök neki.-vigyorogtam.-De most segítenél felszállni?
-Persze.-egyezett bele Tim és feldobott Jazz hátára.
-Köszi, innen már menni fog.-mondtam erőltetett vidámsággal.
-Nem fáj a lábad?-kérdezte félénken.
-Nem, semmiség az egész.-nyugtattam meg, bár őrülten hasogatott.
-Akkor jó. De hazafele csak lépésben megyünk. Értettem?
-Igen.-adtam meg magam, de a szívem mélyén örültem, hogy Tim nem kér tőlem többet.
Mikor visszaértünk Kate már végzett az edzéssel és szabad volt a pálya.
-Egy feltétellel mehetsz végig a pályán.-mondta Tim ellentmondást nem tűrő hangon.-Csak egyszer próbálhatod meg és nem többször. Ha végeztél lejáratod és be is hozod.
-Rendben.-válaszoltam.-Akkor megyek is.
Még az akadályok előtt vágtattam pár kört, hogy Jazz újra bemelegedjen. Éreztem rajta hogy nagyon felzaklatták a történtek.
Az első ugrásnál éreztem a lábamba nyilaló fájdalmat de elfojtottam és a többinél már semmi gond nem volt vele. Végig tudtam menni a pályán bár minden akadályból vertem 1-2 rudat. Mikor végeztem megdícsértem Jazz-t és Timhez léptettem.
-Tudom, szörnyű volt!-nyöszörögtem.
-Hát igen.-mondta Tim is.-De nézd a jó oldalát. Nem estél le.
-Ha ezt jó oldalnak vehetjük...-mondtam és folytattam a lejáratást. Magamban jól tudtam, hogy Jazz annyira ideges volt, hogy nem tudott semmire se figyelni.
Megpaskoltam a nyakát, hátha megnyugszik egy kicsit. Engedett a feszességén de még mindig nagyon figyelt és minden zajra megijedt.
Miután végeztem, Timmel együtt leszerszámoztuk Jazz-t. Kíváncsi voltam valamire és most rá is kérdeztem:
-Miért van Jazz-nek ilyen nagy boxa?
-Tudod féltünk, hogy esetleg kárt tesz magában, ezért a mellette lévő boxnak kivágtuk az oldalát és így most 2 boksz Jazzé. Így nagyobb a mozgástere.
-Értem.-gondolkodtam el.-És bevált a terv?
-Igen. De azért így is tud sebet ejteni magán. Ja meg a nyergelése is könnyebb nagyobb boxban.
-Hát talán.-mondtam bizonytalanul.-Azért így sem gyerekjáték.
-Az biztos.-mondta Tim is.
-Te is mész Kate versenyére?-kíváncsiskodtam.
-Persze.-élénkült fel.-Az én tanítványaim is versenyeznek. Pontosabban csak 2, de nekem ez is nagy szó.
-Igen, megértem.-mosolyogtam rá.
Miután végeztünk, biciklire pattantam és meg sem álltam hazáig. Nem akartam, hogy kinevessenek az esésem miatt.
Otthon kellemetlen meglepetés várt. A szüleim ültek az asztalnál eléggé gondterhelt arccal.
-Megjöttem!-mondtam vidáman.
-Gyere ide kicsim!-kiáltott utánam anyu.-Beszélni akarunk veled.
-Ugyan miről?-sétáltam oda hozzájuk.
-A versenyedről.
-Igen?!-kíváncsiskodtam.-Mi van vele?
-Az, hogy visszamondtuk a nevezésed!-közölte a rossz hírt apa.
-Miiii!!!???-üvöltöttem hisztérikusan.-Nem tehetitek ezt velem! Annyit készültem rá.
-Már megtettük.-mondta anyu. -Apád beszélt Sohnnal és azt mondta ma is leestél. De nem ez az első alkalom, de mi erről semmit sem tudtunk. Valaki elfelejtett értesíteni minket.
-Nem tartottam fontosnak.-mondtam sírós hangon.
-Kicsim! Neked az nem fontos, ha leesel a lóról már több mint tizedszerre?!
-Azért annyi még nincs.-próbáltam mentegetőzni.
-Anyádnak még az egy is sok!-próbált viccelődni apu nem sok sikerrel.
-Többet nem lovagolhatsz Jazz-en.-szögezte le anya.-Sajnálom kicsim. Nem akarjuk, hogy összetörd magad!
-Köszönöm hogy ennyire törődtök velem!-üvöltöttem sírva.-Ja bocsi! Ha törődnétek velem akkor inkább támogatnotok kéne! Nem?
-Kicsim!-próbált nyugtatni apu.-Mi pont hogy törődünk veled.
-Hát én nem ezt vettem észre!-kiabáltam oda nekik és kirohantam az ajtón.
Magam sem tudtam hova megyek csak az volt a célom, hogy távol legyek innen.