31. fejezet: Párválasztás

Egész délelőtt nem szóltam Tim-hez. Egyrészt dühös voltam rá, másrészt pedig( ezen én is meglepődtem) csalódtam, hogy nem engem választott.
Főleg az bosszantott, hogy nem tudtam miért kapta fel a vizet. Ha igaz lenne amit Alice mondott, akkor nem inkább engem kellett volna elhívnia a bálba? Vagy ha engem akart akkor miért gondolta meg magát? Azt nem hiszem el, hogy csak azért mert tegnap a legjobb barátomnak mondtam.
De legalább megvárhatta volna míg bocsánatot kérek és csak utána dönti el kivel fog táncolni.
-Min gondolkodsz ennyire?-kérdezte Alice hirtelen. Épp magyar óránk volt és ilyenkor általában folyton fecsegni szoktam.
-Kettőt találhatsz!
-Várjunk csak! Hadd gondolkodjak!-vakargatta a fejét a barátnőm.-Talán...Timen?
Bólintottam.
-Nem értem mit rágódsz ezen ennyit?-bökött oldalba.-Hülye volt és cukibabát kérte fel, de a szíve mélyén tudod, hogy téged szeret.
-Én elhiszem, csak nem értem.-mondtam, de Alice kérdő tekintetét látva folytattam:-Nem tudom felfogni, miért reagált ilyen hevesen. Jó elfogadom, hogy megbántottam, de attól még meghallgathatta volna a bocsánatkérésemet. És miért kérte fel pont Kate-et? Nem tudom min rágott be ennyire.
-Asszem értem mire gondolsz.-mondta Alice komoran.-Szóval...Ha egy fiút megbánt a szerelme, akkor nem lesz rá ennyire dühös mert szereti. És te nem tudod, hogy miért volt veled ilyen ellenséges.
-Pontosan.-vágtam rá.-Te tudod?
-Nem igazán.-válaszolta keserűen.
Észrevettem, hogy a kelleténél most még szomorúbb. Nem hittem el, hogy csak az én problémáim aggasztják.
-Mi a baj Alice?-kérdeztem.
-Semmi.-mondta komoran.
-Na nekem ezt nem meséled be!-háborodtam fel.-Bökd csak ki, hogy mi bánt!
-Jól van na!-adta be a derekát.-Szóval, engem még senki nem kért fel az osztályból. Ami elég furcsa, mert 24-en vagyunk és ugyanannyi fiú vant mint lány.
-Mi ebbe a furcsa?-kérdeztem.Nem értettem mire akar kilyukadni Alice.
-Mikor ti elmentetek Daviddal az igazgatóhoz, vártam, hátha felkér valaki.-magyarázta.-De senki nem jött oda hozzám ezért én kérdeztem meg pár srácot akiknek tudtam, hogy nincs párjuk. Mind azt válaszolta, hogy már foglaltak.
-Lehet, hogy igazat mondtak!-erősködtem.
-Biztos nem, mert minden lánynak tudom, hogy ki a párja. És mivel csak nekem nincs, akkor valamelyik fiúnak sincs.
-Jah értem.-mondtam.-De miért nem akarna veled valaki táncolni?
-Nem tudom.-válaszolta szomorúan.
-Akkor kérd fel David-ot.-ajánlottam.
-Csak a saját osztályodból választhatsz párt.
-Miről van szó lányok?-kérdezte hirtelen a morcos magyartanár.
-Semmiről Mrs. Black.-hazudtam.-Csak kérdeztem Alice-től valamit.
-És mi volt az Sarah?-kérdezte idegesen a tanárnő.
-Hogy hol vehette a tanárnő ezt a csodálatost blúzt.-mosolyogtam rá Mrs. Balck-re.-Azt hiszem láttam már valahol, de ebben a szép foszöld színben még sehol. Megmondaná hol találta?
-Szerintem egy turkálóban.-szólt hozzá Alice is a beszélgetéshez. Az osztály hangos röhögésben tört ki.
-Elég.-kiáltott fel Mrs. Black.-Mindketten az igazgatóhoz!
Nem szóltunk rá semmit, csak felálltunk és kisétáltunk a teremből.Mikor kiértünk Alice-hoz fordultam:-Ez meg mire volt jó?
-Micsoda?-nézett rám értetlenül, bár szerintem tudta mire akarok kilyukadni.
-Te sosem szoktál visszaszólni a tanároknak.-morogtam.-Amúgy meg simán elintéztem volna.
-Azt, hogy egyedül menj a dirihez?-kérdezte a barátnőm csípősen.
-Nem, azt, hogy egyikünknek se kelljen odamennie.-javítottam ki.
-Hát tényleg bejött volna az, hogy le foszöldezted a pólóját.-mosolygott Alice.-Tuti, hogy nem haragudott volna.
Erre a kijelentésre mindketten elnevettük magunkat.
-De, hogy a turkálóban vette...-röhögtem.-Hát az nagy oltás volt.
-Köszi.-ölelt át Alice.-A legjobbtól tanultam.
-Ugye most rám céloztál?-kérdeztem.
-Ki másra?-nevetett a lány. Kézen fogott és az igazgató irodája felé húzott.
-Mire ez a nagy sietség?-lepődtem meg.-Azt hittem nem szeretsz tilosban járni.
-Hát nem igazán.-vallotta be Alice.-De ha szerencsénk van David még a dirivel beszél.
-Jajj.-leesett, hogy ez az egész mire volt jó.-Okos. Nagyon okos.
-Köszönöm.-mosolygott rám.-De most siessünk! Nehogy elmenjen!
Azzal végigrohantuk a folyosón az irodáig...

30. fejezet: Zűrös érzések

Ma van a nagy nap. Vagyis számomra az. A fiúk ma kérik fel a lányokat az őszi iskolai bálra. Minden srác csak a saját osztályából választhat párt. A gyomrom ettől a gondolattól görcsbe rándult.
-Szerinted ki fog felkérni téged?-kérdezte Alice miközben az iskola felé sétáltunk. El is feledkeztem arról, hogy nem vagyok egyedül.
-Fogalmam sincs.-mondtam szomorkásan.
-De azért csak tippelsz valakire nem?-nyaggatott, bár szerintem tudta a választ.
-Igen. Van egy olyan srác akit kimondottan szeretnék, ha felkérne.
-Jajj Sarah!-bökött oldalba a lány.-Előttem nem kell titkolóznod. Tudom, hogy Tim-ről beszélsz.
-Ennyire feltűnő?-kérdeztem félénken.
Alice bólintott.
-Viszont tegnap este eléggé összevesztünk.-mondtam komoran.
-Miért?-nézett rám kérdőn a barátnőm.
-Hát pontosan én sem tudom.-vontam meg a vállam.-Épp megköszöntem neki, hogy elintézte a versenyemet, mikor besértődött. Igaz még hozzátettem azt is, hogy ő a legjobb fiúbarátom.-
Direkt kihanygsúlyoztam a fiú szót, nehogy Alice is megharagudjon rám.
-Te tényleg nem tudod, hogy mi a baja?-lepődött meg.-Pedig olyan egyértelmű.
Kérdő tekintetemet látva folytatta:
-Szerinted te mit jelentesz Tim-nek?
-Hát...ööö...nem is tudom.-gondolkoztam el.-Egy jó barátot?
-Jajj te lány!-morgolódott Alice.-Hogy lehet valaki ennyire vak?
-Most már tényleg nem tudom, hogy mire akarsz kilyukadni!-mondtam.-Szóval magyarázd el légyszi!
-Rendben.-adta meg magát vonakodva.-Szóval. Szerinted a legjobb barátja kedvéért, tegyük fel hogy ez a barát egy lány, szóval hogy miatta járt volna egy olyan csajjal akit gyűlöl? Ha csak barátként nézne arra a lányra akkor megtette volna ezt a hatalmas áldozatot?
-Erre most válaszolnom kéne?-kérdeztem félénken.
-Esetleg.
-Talán.-mondtam félénken.
-Istenem Sarah!-csóválta a fejét Alice.-Annyira vak vagy...Tim odáig van érted. Miattad csinálta ezt az egész történetet Kate-el. És az, hogy tegnap kijelenetetted, ő a legjobb barátod, nagyon megbántottad. Érted már?
Nem tudtam megszólalni. Hosszú percekig emésztettem amiket Alice mondott. És most, visszagondolva, tényleg észrevehettem volna, hogy mit érez Tim.
-Hahó!-legyezett a szemem előtt Alice.-Föld hívja Sarah-t!
-Föld megtalálta.-nevettem fel. A hangulatom teljesen megváltozott.-Siessünk!
Megragadtam Alice kezét és magam után húztam a suli felé.
-Mi ez a nagy sietség?-kérdezte egy fiú a hátunk mögül. Megfordultunk és meglepetésünkre David állt ott.
Alice rögtön odafutott hozzá és hosszasan megölelte.
-Há te?-kérdezte a lány lelkesen.
-Ma nekem nincs tanítás.-mondta büszkén.
-Kis mázlista!-mosolyogtam rá.-De hogyhogy ide jöttél?
-Csak van egy kis elintéznivalóm a sulitokban.-mondta sejtelmesen David. Tudtam, hogy ennél többet úgysem tudok kihúzni belőle, szóval hagytam a dolgot.
Mivel még mindig egymás kezét fogva álltak az utcán, mikor nekem sürgős dolgom lett volna, rájuk szóltam:
-Mehetünk?
-Persze.-nevetett Alice és kéz a kézben sétáltak a suliig.
Meglepően tapasztaltam, hogy David még az osztályunkba is feljött. Mikor beléptünk a terembe hatalmas volt a hangzavar. Mindenki azt mesélte, hogy ki-kit kért fel vagy fordítva.
A táskámat letettem a padom mellé és elindultam Tim asztala felé. Alice és David is követtek.
-Tim beszélhetnénk?-kérdeztem idegesen.
-Most nem ér rá kislány!-mondta Kate a hátam mögül.-Fontos dolgot akarok vele megbeszélni.
Azzal Tim felé fordult és már bele is kezdett:
-Lennél a partnerem a bálon?
-Azt hittem a fiúk kérik fel a lányokat!-kiáltott rá Peter, Tim barátja.
-De ha a fiú olyan bátortalan, hogy nem meri felkérni a szerelmét akkor fordítva is elfogadható. Nem?-mosolygott nyálasan Kate.
-Igen.-sütötte le a szemét Peter.-Csak az a baj, hogy nem te vagy a szerelme.
Próbálta halkan mondani, de valahogy mindenki megértette.
-Légyszi, hadd döntsem én el, hogy kivel táncolok, vagy kit szeretek!-csattant fel Tim. Jelentőségteljesen rám nézett, majd Kate felé fordult.
-Mivel nincs senki más akivel jobban szeretnék táncolni, mint veled...-itt ismét felém pillantottt, de már nem gúnyos tekintettel hanem inkább fájóval.-...igen.
Kate a hír hallatára ujjongani kezdett.
-Szóval Sarah! Mit is akartál mondani?-kérdezte Tim fanyarul.
-Most már nem fontos.-mondtam komoran. Azzal odafordultam Peter-hez:
-És te táncolnál velem?
-Igen.-mosolygott rám. A szemem sarkából láttam,hogy Tim szomorú képet vág, de nem törődtem vele. Hátba támadott minden ok nélkül.
Alice odalépett Peterhez(most először hagyta magára David-ot) és a fülébe súgott valamit. Minden szavát értettem és ez szerintem neki is feltűnt:-Ugye tudod, hogy csak vissza akar vágni Tim-nek?
Peter bólintott. Ő is mondott valamit, de ezt már nem hallottam.
David felé fordultam aki Tim-et bámulta. Mikor észrevette, hogy nézem megkérdezte:
-Megmutatnád, hol van az igazgatás?
-Persze.-mondtam és elkísértem őt a dirihez...

29. fejezet: A vita

Mitán Tim elment, még kimentem egyet terepre. Hamar visszafordultam, mert a gyomrom annyira görcsben volt, hogy nem tudtam a lovaglásra koncentrálni. Jazz is érezte, hogy feszültebb voltam a kelleténél.
Mikor visszaértem a lovardába, elláttam Jazz-t. Próbáltam minél lassab lenni, hogy még itt legyek, mikor Tim visszajön. Arra nem is mertem gondolni, hogy esetleg hazamenne a bírói látogatás után.
-Nem, Tim biztos nem tenné ezt velem!!-bíztattam magamat, miközben ganyéztam a boxokat.
Sajnos egyáltalán nem akadt társaságom. Mindenki hazament,mert idő közben besötétedett.. Tegnap visszaállították az órákat és emiatt már 5 órakor koromsötét van.
Mikor elláttam minden lovat( de tényleg, szó szerint MINDEN lovat) abban az istállóban, benéztem Bridget-hez is. Épp a konyhában sürgött-forgott.
-Szia!-köszöntem vidáman.
-Sarah!-lepődött meg a látogatásomtól.-Hát te hogy hogy itt vagy, még ilyen későn is?
-Tim-et várom.-mondtam izgatottan.-Most ment el a bíróhoz engedélyt kérni.
-Jah, hogy versenyezhess ugye?-kérdezte Bridget.
Bólintottam.
A nő visszafordult a tűzhelyhez. Épp kevergetett valamit, aminek nem mellékesen nagyon finom illata volt.
-Esetleg segíthetnék neked?-ajánlottam fel.-Nem akarok láb alatt lenni, de a lovak körül már mindent elvégeztem.
-Köszönjük Sarah!-mosolygott rám.-Nem lehetett kis munka mindent megcsinálni.
-Hát nem is volt az, de le kellett foglalnom magam valahogy.-válaszoltam vidáman.
-Köszönet képpen fogadd el ezt a kis tál pörköltet.-nyújtotta felém a még gőzölgő ételt.-Biztos nagyon megéheztél a munka közben!
Erre a kijelentésre a hasam válaszolt. Akkorát korgott az éhségtől, hogy Bridget elnevetette magát.
-Na tessék!-mondta mosolyogva.-Egyél csak!
-Köszönöm szépen.-fogadtam el a vacsorát.
Mikor végeztünk az evéssel (mert közben Bridget is csatlakozott hozzám) elmosogattunk és leültünk a tv elé.
-A szüleid nem fognak aggódni?-nézett rám kérdőn.-Elég késő van már.
-Juj!-róluk teljesen megfeledkeztem. Anya már tuti hívta a rendőrséget, vagy ami még rosszab az FBI-t, hogy eltűnt a kicsi lánya.-Felhívom gyorsan őket!
Kimentem az udvarra, hogy Bridget ne hallja a beszélgetésünket. Már akkor tudtam, hogy elég kínos lesz.
Tárcsáztam anya számát. Egyszer kicsöngött és rögtön felvették.
-Halo?-kérdezte idegesen anya.
-Szia anyu.-üdvözöltem.-Én vagyok az Sarah!
-Hála az égnek.-könnyebbült meg.-Hol vagy?
-A lovardában.
-Ilyen későn?-aggodalmaskodott.-Nem tudtál volna előbb szólni, hogy mikor óhajtasz hazajönni?
Tudtam, hogy ilyenkor nem szerencsés anyával ellenkezni ezért hallgattam.
-És miért vagy még mindig ott?-kérdezte idegesen.-Csak nem történ valami?
-Nem, nem.-nyugtattam meg.-Semmi nem történt, csak épp most van Tim a bírónál. Őt akartam megvárni, mert annyira kíváncsi vagyok, hogy engednek- e versenyezni. Ugye nem haragszol?
-Jajj Sarah!-nevetett fel.-Hogy haragudhatnék rád?
Akkor vettem észre, hogy Tim autója felgördült a kocsifeljáróra.
-Bocsi anyu most mennem kell.-hadartam.-Megjött Tim! Nemsokára otthon leszek!-mondtam és letettem.
Odarohantem a fiúhoz aki mosolygós képpel lépett be a kapun.
-Csak nem...?-kérdeztem izgatottan.
Tim bólogatott. Annyira örültem, hogy odafutottam hozzá és a nyakába ugrottam.
-Hogy csináltad?-kérdeztem kíváncsian.
-Bevetettem a férfias bájaimat.-poénkodott még most is.
-Köszönöm.-mondtam őszintén.
-Semmiség az egész.-mosolygott rám. Még mindig a karjában tartott.-Egy edzőnek ez a feladata. Nem?
Bólintottam.
-Viszonte te több vagy nekem mint egy normál edző!-mondtam halkan.-Te vagy a...a legjobb...barátom.
-Ó. Ez igazán szép..-mondta erőltetett mosollyal az arcán.-Köszönöm.
Letett a földre és elindult az istállók felé.
-Hová mész?-kérdeztem értetlenül.
-Még el kell látnom a lovakat.-mondta komoran.
-Már megcsináltam helyetted.-mosolyogtam rá, de ő nem viszonozta.-Most meg mi bajod van?
-Semmi.-mondta egyhangúan.
-Jah persze.-morogtam.-Ez tök egyértelmű. Mert végül is amikor az embernek nincs semmi baja akkor pont úgy viselkedik, mint most te.
-Hát ha nem hiszed el akkor sajnálom.-mondta mindenféle érzelem nélkül.
-Jól van.-adtam meg magam.-Én nem fogok könyörögni, hogy elmondd mi bántja a pici szívedet. Majd ha akarod elmondod.
-És ha olyat mondanék aminek nem biztos, hogy örülnél?-kérdezte.-Ha te máshogy gondolod a dolgokat mint én? Akkor mit csinálnál?
-Valószínúleg átgondolnám, amit mondanál.-gondolkodtam.-És elfogadnám a döntésed.
-Ez korántsem egy döntés Sarah.-komorult el újra.-Ez egy érzés. Csak te sajnos néha vak vagy.
Újra az istállók irányába indult.
-Ezzel most mit akarsz mondani Tim?-értetlenkedtem.
-Nyugi, majd megtudod!-válaszolt komolyoan és elment...

28.fejezet: A döntés

Tim szemszög

A kocsim felé menet összetalálkoztam Kate-el. Szívem szerint lekoptattam volna, de még mindig nem volt biztos a nevezés.
-Szia kicsim.-köszönt rám. Hányni tudtam volna ettől a nyálas dumától. Nem tudom mit ettem rajta annak idején.
-Helo!-mondtam unottan.
-Mi a baj édesem?-simogatta meg a vállam. Kirázott a hideg az érintésétől.
-Semmi. Csak épp sietek.-hadartam.
-Hova?-kérdezte kíváncsian.-Csak nem a versenypályára apámhoz?
-De.-válaszoltam tömören.
-Csak hogy tudd.-kezdte határozottan.-Ha esetleg apa belemenne abba, hogy a kicsi Sarah rajthoz álljon, akkor sem szakíthatsz velem. Simán elérem azt, hogy visszavonják a nevezését, vagy ami még rosszabb: soha ne állhasson rajthoz. Érted?
-Ezt nem teheted.-idegeskedtem.
-Akkor csak figyelj!-mondta és (mint aki jól végezte dolgát) elsétált.
Ledermedve álltam az udvaron. Tudtam, hogy Kate simán képes lenne erre.
-Nem tehetek mást.-mondtam magamnak.
És hoztam egy igen nehéz döntést...

***
Leparkoltam a pálya parkolójában. Lassú léptekkel közelítettem az információs pult felé. Magamban többször átgondoltam, mit fogok mondani.
Mikor odaértem a bódéhoz egy kedves hölgy üdvözölt:
-Jó napot fiatalúr! Mi járatban errefelé?
-Jó napot!-viszonoztam a köszönést.-Mr. River-t keresem.
-Van időpontja?-kérdezte kedvesen.
-Igen.-mondtam.- 4 órára.
-Óh. Ön Tim Mitchell?
Bólintottam.
-Akkor menjen egyenes és az első ajtó lesz az jobbra.-igazított ki.
-A boxok után?-kérdeztem.
-Igen.-mondta a hölgy.
-Köszönöm. Viszlát.-köszöntem el és elindultam arra amerre mondták. Elég sokat kellett sétálnom, hogy eljussak az irodákig. Bekopogtam az első ajtón.
-Tessék?-szólt egy rekedtes hang.
Benyitottam és bemutatkoztam.
-Óh hát te lennél az a híres Tim?-lepődött meg.-A lányom sokat mesélt rólad.
-Képzelem.-dörmögtem magamban.
-Mit szeretnél?-kérdezte.-Tudod elég kevés az időm.
-Nem fogom sokáig rabolni.-mondtam.-Szóval szeretnék nevezni a novemberi versenyre.
-De annak a határideje már 1 hete lejárt.-csóválta a fejét.-Sajnos nem engedhetem meg.
-Még akkor sem ha elmondom kin lovagolnának?-kérdeztem sejtelmesen.
-Na most kíváncsivá tettél.-nevetett rám.-Na halljuk! Ki az a híres ló?
-Jazz.-mondtam tömören.
Mr. River felpattantam a székéből és ezzel a hirtelen mozdulattal szinte mindent levert az asztaláról. -Az a Jazz, aki 2 éve akkorát bukott Jessica-val?-kérdezte meglepődve.
Bólintottam.
-Az nem lehet!-hitetlenkedett.-Az a ló egy kész csődtömeg volt. Hogy tudná valaki is megülni vagy versenyezni vele?
-Hát ha megengedi, hogy benevezzenek akkor megláthatja, hogy megváltozott!-mondtam idegesen. Reméltem, hogy bevált a tervem.
-És ki ülne a nyergében?-kérdezte kíváncsian.
-Sarah Parker.-válaszoltam.
-Róla is hallottam egyet s mást.-mondta Mr. River elgondolkodva.
-Kate-től?-kérdeztem idegesen. Féltem, hogy emiatt nem engedné meg a nevezést.
-Igen.-válaszolt a férfi.-De tudom jól milyen a lányom. Sokmindenkit befeketít csak mert neki nem szimpatikusak.
-Akkor Sarah versenyezhet?-kérdeztem idegesen.
-Igen.-mosolyodott el a férfi.-Nagyon kíváncsi vagyok arra a lóra.
-Köszönöm-hálálkodtam.
-Jól van, jól van.-mondta.-De tényleg rengeteg dolgom van.
-Már megyek is.-kaptam észbe.-Köszönöm. Viszlát.
Már indultam volna ki az ajtón mikor eszembe jutott valami.
-De ugye nem fog megváltozni a véleménye, ha mondjuk Kate és én...már...már nem leszünk együtt?
-Nem.-mondta Mr. River.-Tudom, hogy Kate megzsarolt és csak emiatt vagytok újra együtt. A magánéleted nem fogja befolyásolni a döntésemet.
-Rendben.-lélegeztem fel.-Mégegyszer köszönöm! Viszlát!-mondtam és kiléptem az ajtón.

27.fejezet: Bocsánatkérés

Sajonos a suliban már nem tudtam Timmel beszélni, mert Kate mindig ott legyeskedett körülötte.
Alice azt tanácsolta, hogy próbáljak meg a lovardában bocsánatot kérni tőle, mert ott nem avatkozhat közbe cukibaba.
-Annyira örülök, hogy nem hozzánk jár lovagolni.-mosolyogtam Alice-re.-Sohn, jól tette, hogy kitiltotta őket onnan.
-Szerintem is.-értett egyet velem a barátnőm.-Nem tudom mit csinálnék ha még ott is el kellene viselnem.
-Huh...Még rágondolni is borzasztó.-mondtam.
-Ma sajna nem mehetek lovagolni.-terelte el a témát Alice.
-Hogyhogy?-kérdeztem meglepődve. Nem nagyon örültem a gondolatnak, hogy egyedül kell beszélnem Timmel.
-Elutazunk a rokonainkhoz egy hétvégére.-mondta lelkesen a barátnőm.-Nagyon rég láttam őket és már nagyon hiányoznak. Amúgy meg van 2 lovuk ami már önmagában is csúcs.
-Azta! És engem nem viszel?!-adtam a sértődöttet.-Micsoda barátnő vagy te?
-Neked ott van Jazz!-mosolygott rám a lány.-Meg amúgy is van egy kis dolgod. Szóval hajrá!
-Kellett emlékeztetned!-böktem oldalba.
Akkor dudaszót hallottunk a hátunk mögül.
-Ezek a szüleim.-mondta Alice.-Mennem kell.
Megöleltük egymást és Alice beszállt a hátsóülésre. De még mielőtt elindultak volna lehúzta az ablakot és kikiáltotta:
-Szurkolok!
-Rám fér!-mondtam nevetve és a fekete autó már el is száguldott.
Egy kis időbe telt míg összeszedtem magam és rápattantam a bringámra. Az utat a szokásosnál jóval lassabban tettem meg, mert végig azon gondolkoztam mit is mondhatnék Timnek. Egyszer annyira elkalandoztam, hogy majdnem elcsapott az autó, mert az út közepén tekertem.
Mikor odaértem a lovardához láttam ,hogy Tim kint edz egy fiatal lánnyal. Nem tudtam megmondani, pontosan ki ül a lovon, de abban biztos voltam, hogy Kristályon edzenek. A lovakat bármilyen távolságból fel tudtam ismerni.
Először bementem Jazz boxába, hogy erőt merítsek. Szépen lecsutakoltam és megitattam. Mikor már teljesen elláttam, muszáj volt kimennem Tim-hez. Nem halogathattam tovább a beszélgetést.
Lassú léptekkel közelítettem a gyakorló pálya felé. A fejemben többször lejátszottam a beszélgetést. Mindig elég kínosra sikeredett. Mikor odaértem Tim-hez kedvesen rámköszönt. Én viszonoztam az üdvözlést és leültem mellé a földre.
-Bocsánatot szeretnék kérni.-mondtam bűnbánóan.-Nagyon hülyén viselkedtem.
Tim rögtön kiköpte a fűszálat amit rágcsált és fölpattant a földről:
-Alice-től tudod?
Bólintottam. Nem tudtam mit mondani. Tim is így volt ezzel, mert ős is csöndben állt és nézte az edzést.
-Szorítsd le a sarkad!-kiáltotta oda a lánynak.
-Hogy megy az edzés?-kérdeztem félénken.
-Egész jól.-válaszolt lelkesen.-Nemrég kezdte a lovaglást, de ahhoz képest nagyon ügyes.
-Szerencséje van, hogy te vagy az edzője.-mondtam halkan.
-Kösz.-mondta a fiú kedvesen.-És neked hogy megy az edzés?
-Hát...Azóta nem nagyon gyakoroltam..-sütöttem le a szemem.-Annyi más dolgom volt. Amúgy meg van egy kis edzői problémám.
-Mi?-kérdezte kíváncsian Tim.
-Ugye most Sohn a trénerem.-kezdtem bele.-De neki annyi elfoglaltsága van, hogy alig jut idő a gyakorlásra. Már vagy 3 edzést lemondott.
-Akkor mire vársz? Miért nem vagy már a bemelegítőpályán?-kérdezte hirtelen Tim.Értetlen arckifejezésemet látva hozzátette:-Ha Sohn nem ér rá, akkor újra kézbe veszem a felkészítésedet. Persze csak ha nem bánod.
-Jajj Tim! Köszönöm.-ugrottam a nyakába.
-Jól van na!-nevetett a fiú.-Azért nem kell túlzásba vinni.
-Dehogynem.-mondtam vidáman.-Annyi mindent köszönhetek neked.
-Az biztos.-poénkodott.-Na de nyomás!
Indultam volna az istálló felé de eszembe jutott valami:
-Nem ma kellene menned a bíróhoz?
-De.-válaszolta.
-Akkor, hogy fogsz nekem edzést tartani?-értetlenkedtem.
-Csak 4-re kell bemennem.-mondta.-Addig simán lenyomunk egy edzést.
-Te tudod..-mosolyogtam rá és odamentem a lányhoz segíteni bevezetni Kristályt. Közben kiderült, hogy Nina-nak hívják. Megmutattam neki, hogy kell edzés után ellátni a lovat. Timnek igaza volt abban, hogy nagyon ügyes, mert minden amit mondtam elsőre ment neki.
Mikor végeztünk felnyergeltem Jazz-t és kivezettem a gyakorlópályára. Hamar bemelegítettünk és elkezdtük az edzést. Teljesen össze voltunk hangolódva . Minden kérésemet könnyen teljesítette. A pályát hibátlanul végigvittük.
-Jobbak vagytok mint valaha!-lelkendezett Tim az edzés végén.-Simán megnyeritek a versenyt.
-Az lehet. De csak akkor ha részt vehetünk rajta.-mondtam gondterhelten.
-Igyekezni fogok.-biztatott a fiú.-Szerintem még menjetek ki egy kicsit terepre. Mindkettőtök élvezni fogja! Én addig elmegyek a bíróhoz.
-Oké.-mondtam szelíden.-De ne feledd Tim, hogy bármivel is jössz vissza én nem fogok rád haragudni. Sőt örök hálával tartozom, azért amit eddig megtettél értem.
-Ezzel azt akarod mondani, hogyha a bíró nem engedné meg, hogy rajthoz álljatok akkor nem szednéd le a fejem?-kérdezte poénkodva.
-Azt.-nevettem rá.-Na menj! Szurkolok.
-Köszi!-s azzal elindult a kocsija felé.

26.fejezet: Minden kiderül

A lyukasóránkon tudtam csak nyugodtan beszélgetni Alice-el. A párkányra ültünk fel. Csak ott nem hallott minket senki.
-Na mondd már!-sürgettem a barátnőmet.-Annyira kíváncsi vagyok!
-Jól van na. mondom.-kezdett bele Alice.-Szóval van ugye ez a versenyed, amire nem jelentkeztél időben.
A szavába akartam vágni, hogy igazából én jelentkeztem csak a szüleim lemondták a nevezést, de Alice leintett:
-Hagyd, hogy végigmondjam!
-Oké.-mondtam halkan.
-Mivel Tim az edződ neki kellett arról gondoskodnia, hogy mégis indulhass. Múlt kedden el is ment a versenypályára beszélni a bíróval, de ő nem engedte meg még azt sem, hogy elmondja mit akar. Egyszerűen hazazavarták.
-Oh.-mondtam meglepetten.
-Ez még semmi! A legnyagyobb oh majd csak ezután következik.-mosolygott rám Alice és folytatta:-De Tim tudta, hogyha nem indulhatnál, nagyon kiakadnál. Ezért rákeresett a neten az idei versenyekre és annak a bíráira. Marhára meglepődött mikor észrevette, hogy a te versenyeden ki lesz az.
Szünetet tartott. Húzta az idegeimet mint mindig.
-Na Alice! Mondd már!-böktem oldalba.
-Okéoké. Szóval kiderült, hogy Kate apja lesz a bíró. Tim fel is kereste cukibabát, hogy győzze meg az apját, hogy hallgassa meg őt. Persze a csaj kapva kapott az alkalmon. Tudta, hogy Tim többet soha nem lehet az övé. Kivéve ha megzsarolja...-nem hagytam, hogy befejezze a mondandóját.
-Szóval Kate arra kényszerítette Timet, hogy járjanak együtt?
-Igen.-bólintott Alice.-És mivel Timnek nem volt más választása belement. Azóta vannak együtt és csókolgatják egymást, mint régen.
-Akkor én mindent félreértettem!-kiáltottam fel.
Alice ismét bólintott.
-És meddig akarják még ezt a marhaságot csinálni?-kérdeztem riadtan.
-Az attól függ ki.-gondolkozott a barátnőm.-Tim tuti, hogy végez vele miután beszélt az apjával, de ott van Kate...Ki tudja mire készül...
-Na én ezt nem hagyom!-ugrottam le a párkányról. Tim padja felé indultam de Alice megállított:
-Jaj Sarah! Mégis mire készülsz?
-El akarom mondani Timnek, hogy miattam nem kell ilyen marhaságot csinálnia.-jelentettem ki határozottan.
-És azzal mégis mit érnél el?-kérdezte a megfontolt barátnőm.
-Azt, hogy Timnek nem kellene tovább szenvednie.-mondtam.
-De szerinted miért csinálta ezt az egészet?-kérdezte Alice idegesen. Válaszomat meg sem várva folytatta:-Miattad. Csak azért, hogy versenyezhess. Ha most befejezi akkor hiába volt minden.
Mivel erre nem szóltam semmit folytatta:
-De ha hagyod, hogy az edződ végezze a dolgát akkor még esélyed van a versenyzésre!
-De nekem Tim fontosabb mint egy hülye verseny!-csattantam fel.
-Te is fontos vagy neki!-nézett rám kedvesen Alice.-Ezért csinálja mindezt! Kérlek! Csak most az egyszer hallgass rám és tedd amit mondok!
-De meddig kell Timnek ezt csinálnia?-kérdeztem félénken.
-Ma délutánig.-jelentette ki Alice. Kérdő tekintetemet látva hozzátette:-Ma megy el a bíróhoz.
1-2 percig csendben álltunk majd a lány megszólalt:
-Benne vagy?
-Igen.-mondtam hosszas gondolkodás után.-De csak akkor ha ma délután vége lesz ennek az egésznek.-mondtam határozottan.
-Nyugi. Tuti, hogy vége lesz.-mosolygott rám. De most menj oda Timhez. Ahogy látom nincs valami jó társasága.-bökött a fiú felé akit Kate ,,szórakoztatott”.
-Oké.-mondtam halkan és elindultam Tim asztala felé...

25. fejezet: Majdnem sikerült

Alice már az iskola előtt várt. Elég ideges képet vágott.
-Szia!-köszöntem neki unottan és próbáltam elmenni mellette de nem sikerült.
-Szia!-válaszolt mérgesen.-Miért rohantál el tegnap?
-Miért érdekel?-kérdeztem közömbösen.
-Hát...lássuk csak....MERT a legjobb barátnőm vagy!-kiabálta már-már hisztérikusan.
-Nyugi Alice!-mondtam, mert nem akartam, hogy még jobban felidegesítse magát.-Csak egyedül éreztem magam.
-Höh...-bukott ki belőle.-Sarah! Te nem tudod, hogy mennyi áldozatot hoz érted valaki! Pedig...
-Mi van,-értetlenkedtem.-Ezzel mire célzol?
-Tudod, ha nem lettél volna olyan fafejű akkor tegnap elmondtam volna.-mondta Alice gúnyosan.
-Elmondtad volna, hogy összejöttetek Timmel?-fakadtam ki.-Hát bocs, de ez annyira nem érdekel.
-Tessék?-nézett rám Alice kérdőn.-Mi van velem meg Tim-el?
-Hát én is pontosan ezt szeretném tudni!-mondtam idegesen.
-Akkor elárulom ezt a nyilvánvaló tényt: semmi.
-Ööö...tényleg?-bizonytalanodtam el.-De akkor miért ölelkeztetek meg ilynekek?
Alice hangosan nevetni kezdett.
-Te..te azt...-nem tudta elmondani amit akart, mert mindig belevihogott.-Azt hitted...hogy...hogy én meg Tim?
-Miért, nem?-lepődtem meg.
-Dehogyis.-mosolygott még mindig a lány.-Tudod, hogy nekem ott van David.
-Akkor meg mi volt ez az egész a lovardában?-kérdeztem kíváncsian.
Becsengettek. Akik eddig kint álltak a suli előtt mind indultak befelé.
-Majd szünetben elmondom.-vágta rá Alice és megragadta a kezem, hogy minél hamarabb beérjünk az osztályba.

***
Egész órán görcsben volt a gyomrom. Nem tudtam elképzelni mi történhetett tegnap. Jó vagy rossz? Fogalmam sem volt. Éppen elmélyülten agyaltam a válaszokon mikor Mr. Hugh felszólított:
-Mi a helyes megoldás Sarah?
-Ööö...hát...-mivel fogalmam sem volt arról, hogy hol tartottunk Alice-től vártam volna segítséget, csak a tanár végig őt bámulta.
-Na halljuk! Mi a megoldás? -kérdezte újra.
-Akkor meg kéne hallgatnunk azt is, hogy mi volt a kérdés?-kérdeztem poénkodva, bár tudtam hogy nála ez semmit sem fog javítani.
-Szerintem mindenki hallotta!-mondta idegesen.-Kivéve téged Sarah! Hol jártál?
-Hát... tudja tanár úr...eddig is ültem.-mosolyogtam rá.-Nem tetszett látni?
-De nagyonis láttam.-háborodott fel.-Nyomás az igazgatóhoz!
-De...de...én nem csináltam semmit.-próbáltam mentegetőzni.
-Na látod, pont ez a baj!-mérgelődött az egyébként jófej Mr. Hugh.-Indulás!
Erre már nem tudtam válaszolni, mert hátat fordított nekem és visszasétált( halál nyugodtan) a táblához.
Felálltam és (halál nyugodtan) kisétáltam az osztályból.
Valamiért nem aggódtam azon, hogy mit fog szólni az igazgató, vagy ami még fontosabb a szüleim.
Végigsétáltam az üres folyosón és bekopogtam az irodába.
-Tessék!-harsogta Mrs. Diamonds. Megismertem a hangját, mert az utcánkban lakott és elég sokat találkoztunk.
-Jó napot!-köszöntem illedelemesen.
-Szervusz Sarah!-mosolygott rám Mrs. Diamonds.-Mi járatban errefelé?
-Hát...sajnos...beküldtek.-mondtam félénken.
-Jajj Sarah! Mit csináltál már megint?-kérdezte idegesen, mert elég sokat szokott itt látni ilyenek miatt.
-Csak elkalandoztam az órán és nem tudtam válaszolni egy kérdésre.-sütöttem le a szememet.-Ez ugye nem olyan nagy baj?
-Hát lehet, hogy neked nem kedveském, de az igazgató úrnak eléggé.-mondta sajnálkozva.-Azt ígérte, hogy ha még egyszer itt lát akkor...már...
-Mi lesz akkor?-rémültem meg.-Ugye nem fognak kirúgni?
-Jajj, dehogyis.-nevetett rám Mrs. Diamonds.-Csak behívják a szüleidet.
-Ne csak azt ne!Az mindennél rosszabb lenne.-idegeskedtem.
-De hát miért?-kíváncsiskodott az idős hölgy.
-Mert akkor szinte biztos, hogy nem fogják megengedni...-nem tudtam befejezni a mondatot, mert kicsordultak a könnyeim.
-Mit nem engednek meg kicsikém?-kérdezte miközben erősen magához szorított.
-Azt hogy versenyezzek.-mondtam keservesen. Ez fájt volna a legjobban. Ha nem mutathatom meg mindenkinek, hogy Jazz milyen jó ló lett. Akkor semmit sem ért volna ez a sok edzés.
Mrs. Diamonds is tudta, hogy milyen sokat jelent nekem ez a verseny.
-Jajj Sarah, még egyszer a sírba viszel!-mosolygott rám.-Menj csak vissza a terembe és mondd azt, hogy beszéltél az igazgatóval.
-De...de mi lesz ha Mr. Hugh megkérdezi, hogy tényleg voltam-e bent nála?-kérdeztem.
-Azt majd én elintézem.-mondta kedvesen.
-Nagyon köszönöm Mrs. Diamonds!-hálálkodtam.-Még jövök magának eggyel!
-Jól van na! Csak menj már!-mondta kedvesen.
-Viszlát! És még egyszer köszönöm.-mosolyogtam rá és kirohantam a folyosóra.
Még kicsit járkáltam a terem előtt mielőtt bementem, mert a sírástól teljesen elvörösödtem.
Mikor már jelzőtt csengettek benyitottam. Minden szem rám szegeződött.
-Jó napot!-köszöntem illedelmesen a tanárnak és a helyemre indultam.
-Mit szólt hozzád az igazgatóúr?-kíváncsiskodott Mr. Hugh.
-Jót beszélgettünk. Megittunk egy kávét és eldumáltuk az időt az élet nagy kérdéseiről.-gúnyolódtam.
-Látom, hogy még mindig nem változtál meg!-csóválta a fejét a tanár.
-Szerintem nem is fog!-kiabálta be Erik az utolsó padból. Hangos röhögés támadt.
Még mielőtt más is hozzáfűzött volna egy-két csípős megjegyzést odarohantam hozzá és adtam neki egy tockost.
-Ez jól esett!-nevettem fel.
-Ennek örülök.-mondta a fejét tapogatva a srác.-De most én adok neked!
Felállt és nem tudtam mit csinálni...Olyan erővel kezdett el csikizni, hogy nem bírtam ki visítás nélkül.
-Na én ezt már nem kommentálom!-mondta Mr. Hugh és visszament az asztalához összepakolni a holmiját.
Mikor kiment a teremből Alice a segítségemre sietett. Lehúzta Erik gatyáját akinek így kilátszott a kisautós alsója.
Az egész osztály hangos nevetésben tört ki. Mivel a srác fülig elvörösödött és elfoglalta magát a nadrágja felráncigálásával, mi Alice-el gyorsan berohantunk a lány Wc-be.Ez volt az egyetlen menedékünk a dühös Erik elől.
Az egész szünetünk elment ezzel a kis csatával, így Alice még most sem tudta elmondani amit akart...

24. fejezet: Félreértések

Alice szemszöge
Miután sarah berohant az istállóba én is követtem volna, de Tim visszatartott:
-Alice! Légy szíves hallgass meg!
-Miért kellene szóba állnom veled?-kérdeztem idegesen.-Azzal aki a legnagyobb elenségünkkel enyeleg? Még mit nem?-hátat fordítottam a fiúnak, de ő megragadta a csuklómat és visszahúzott.
-Nem tehettem mást!-suttogta szomorúan.
-Ugye nem azt akarod velem elhitetni, hogy nem te döntöd el kivel jársz?!-kérdeztem vádlón.
-Alice, félreérted! Kérlek engedd meg, hogy elmagyarázzam!-könyörgött Tim.
-Na jó!-adtam meg magam.-5 percet kapsz. Ha addig nem fejezed be, itthagylak.
-Rendben.-mondta nyugodtan.-Köszönöm.
-Oké, oké, csak kezdd már el!-sürgettem.-Fogy az időd!

***
Mikor Tim befejezte nem tudtam megszólalni.
-Érted már Alice?-nézett rám kérdőn a fiú.-Tényleg nem volt más választásom.
-Te...te...ilyet tettél Sarah-ért?-kérdeztem meglepetten.
Tim bólintott.-Megígértem neki.
-Sajnálom, hogy nem hittem neked!-kértem bocsánatot.-Eszembe sem jutott volna, hogy emiatt vagy mostanában ilyen furcsa.
-Nem kell sajnálkoznod!-mosolygott rám kedvesen.-Valószínűleg én is félreértettem volna ezt a helyzetet.
Odajött hozzám és hosszasan megölelt. Egy puszit nyomtam a homlokára kiengesztelés képpen.
Pár percig csendben álltunk mikor Tim megszólalt:
-Elmondanád Sarah-nak is?
-Persze.-mondtam és elindultam az istálló felé.

***
Sarah szemszöge
Miután berohantam Jazz boxába keservesen sírni kezdtem. Nagyon szerettem volna, ha Alice megvigasztal, de ő nem jött utánam. Emiatt úgy éreztem, hogy még ő is elhagyott.
Teljesen egyedül gubbasztottam a sötétben Jazz nyakára támaszkodva. Csak zokogtam és zokogtam.
Nem tudtam pontosan miért sírok ennyire. Ilyen fontos lenne nekem Tim? Vagy ez a sírógörcs már hetek óta készülődik és én csak most engedtem ki? Mi válthatta ki belőlem ezt az érzést?
Ezen gondolkoztam mikor Jazz nyugtalanul toporogni kezdett. Átragadt rá az én idegességem.
-Jól van pacikám!-nyugtattam meg. A zsebemből egy kockacukrot húztam elő. Tudtam, hogy Jazz ezt imádja a legjobban és ettől tutira lenyugszik.
Mikor abbahagytam a sírást és az arcom is egy kicsit megnyugodott, eldöntöttem, hogy kimegyek. Tudtam, hogy úgy sem maradhatok itt örökké...
Lassan elindultam az istállóajtó felé mikor hangokat hallottam. Felismertem Alice vidám és Tim szelíd hangját. Nem értettem pontosan miről beszélnek ezért egy kicsit kilestem a résnyire tárt ajtón.
Meglepő látvány fogadott.
Tim és a legjobb barátnőm egymásba borulva álltak. Alice egy puszit nyomott Tim arcára mire mindketten elmosolyodtak.
-Most már Alice is vele ven?-gondolkodtam magamban.-Szerelmesek lennének? De egy puszi még nem a világ. Lehet, hogy csak megvigasztalták egymást...Vagy mégsem? Tényleg járnak?
Annyi kérdés volt a fejemben amikre nem tudtam válaszolni.
Még egy kicsit kihajoltam a résen, hogy halljam miről beszélgetnek:
-Elmondanád Sarah-nak is?-kérdezte Tim félénken.
-Persze-mondta a barátnőm és elindult az istálló felé. Gyorsan kellett döntenem. Alice vagy bejön és elmondja, hogy ő és Tim járnak és jobb lenne ha elhúznám a csíkot, vagy csak egyszerűen kirohanok és nem szólok hozzájuk.
A második ötlet jobbnak tűnt, ezért feltéptem az ajtót és kirontottam. Nem néztem rá egyikőjükre sem.
-Hé Sarah! Várj meg!-kiáltott utánam Alice.-Muszáj lenne mondanom valamit!
Mintha nem hallottam volna tovább rohantam a biciklikhez. Felkaptam az enyémet és elindultam hazafelé. Útközben sírtam egy sort, de otthon ki tudtam menteni magamat azzal, hogy a hideg miatt ilyen vörösek a szemeim.
Hamar lefürödtem, vacsoráztam és bebújtam az ágyba. Egész este csörgött a mobilom. Hol Tim, hol Alice hívott. Egyikőjükkel sem akrtam beszélni így kikapcsoltam a telefont és mély álomba merültem.

23. fejezet: A csere

Kate mindent ami a szünetben történt elmondott Mr. Hugh-nak. A fiúk, Alice és én is kaptunk egy osztályfőnökit. Sőt még a szüleinkkel is beszélni fognak a magatartásunkról.
A lovardához vezető úton kitárgyaltuk Alice-el az egész délelőttöt.
-Minek kellett átjönnie a mi osztályunkba?-mérgelődött Alice.
-Azért mert itt van élete szerelme!-gúnyolódtam.-De most inkább hanyagoljuk ezt a témát.
-Igazad van.-értett egyet velem a lány.-Az elkövetkező hetekben úgyis sűrűn fogunk róla beszélni.
-Én is ettől tartok.-mondtam komoran.
-Hé csajszi! Mi a baj?-érdeklődött Alice kedvesen, mert látta, hogy nagyon nyomaszt valami.
-Csak elgondolkoztam valamin.-válaszoltam tömören.
-És mégis min?-kíváncsiskodott a barátnőm.
-Nem fontos.-legyintettem.
-De igenis az!-kiáltott fel Alice.-Ne már, hogy mindent harapófogóval kelljen kihúznom belőled!
-Nyugi!-nevettem rá.-Mihelyst beszéltem Sohn-nal, azzonnal elmondom neked.
-De miért nem én tudom meg előbb?-kérdezte durcásan a lány.
-Mert ha Sohn nem engedi meg akkor tökmindegy.
-Jó.-adta meg magát Alice.
Mikor megérkeztünk a lovardába, Alice rögtön nekilátott Borisz csutakolásának.
-Sarah, te nem jössz?-kiáltott utánam, mert nem Jazz boxa felé indultam.
-Majd később. Most beszélnem kell Sohn-nal.-mondtam és bementem az irodába.
-Szia Sarah!-köszöntött a férfi.-Mi szél hozott erre?
-Szia Sohn!-viszonoztam az üdvözlést.-Szeretnék kérni valamit.
-Hallgatlak!-mondta kedvesen.
-Tudod, Tim mostanában nagyon furcsán viselkedik.-kezdtem mondandómat.-Újra randizgatni kezdett Kate-el és....Egyszerűen nem tudom felfogni, hogy tudott megbocsátani neki azok után...
-Erről én semmit sem tudtam.-gondolkozott el Sohn.-Timet nem ilyennek ismertem meg.
-Hát én sem.-mondtam komoran.-Szóval...én...nem szeretném ha továbbra is ő lenne az edzőm.
-Ugyan már kislány.-bökött oldalba Sohn.-Ezért még nem kell leírni Timet. Nagyon jó edző. Biztos vagyok benne, hogy vele még 1. is lehetnél azon a versenyen.
-Ebben én is biztos vagyok, csak...-nem tudtam, hogy mondjam el Sohn-nak amit szerettem volna.-mostanában elég sokat veszekszünk emiatt és ez az edzésekre is kihat.
-Á értem.-mosolyodott el a férfi.-Szívesen áttetettnélek más edzőhöz csak sajnos mindegyiknek annyi edzése van.
-Kérlek Sohn!-könyörögtem.-Én nem bírok ki több órát Tim-el!
-Azért ne túlozd el!-szólt rám.
-Én nem túlzok semmit.-mondtam határozottan.-De szeretném megtudni, hogy kapok-e új edzőt vagy sem?
-Jajj Sarah! Az őrületbe kergetsz!-nevetett rám.-Ne aggódj. Ha nem lesz más edző aki foglalkozzon veled, akkor majd én átveszem az oktatásodat.
-Köszönöm.-hálálkodtam.
-Semmiség.-mosolygott rám.-De ugye elmondod Tim-nek, hogy mostantól nem ő lesz az edződ?
-Ööö...muszáj?-kérdeztem. Reménykedtem benne, hogy nemet mondd.
-Igen.-válaszolt határozottan.-Illetlenség lenne bejelentés nélkül otthagyni.
-Ezt úgy mondtad mintha soha többé nem találkoznék vele!-riadtam meg.
-Hát ki tudja!-vonta meg a vállát.-De most hagyj kérlek, mert sokat kell még dolgoznom.
-Rendben.-mondtam elgondolkodva.-Tényleg, holnap hánykor lesz az edzés?
-3-kor.-válaszolt tömören.
-Oké.Akkor szia!-köszöntem el.
Mikor kiértem az udvarra Alice már ott várt.
-Na elmondod, hogy mit beszéltetek Sohn-al?-kíváncsiskodott.-Nemleges választ nem fogadok el.
-Értettem.-nevettem a lányon.-Csak megbeszéltük, hogy mostantól ő lesz az edzőm.
-Nahát!-lepődött meg Alice.-Eddig csak a legjobbakat edzette.
-Hát én nem vagyok az.-mosolyogtam.-Csak azért lesz ő a trainerem, mert már senki nem tudna elvállalni engem, annyi tanítványuk van.
-Értem.-mondta Alice.-De miért nem maradhat Tim az edződ?
-Igen Sarah!-szólalt meg egy hang a hátunk mögül.-Miért nem maradhatok én az edződ?
-Te hallgatóztál?-gyanúsítottam meg Timet.
-Nem. Én csak meghallottam, hogy miről beszéltetek.-mentette magát a srác.
-Az ugyanaz.-mondtam komoran.-Amúgy azért nem akarom, hogy te legyél az edzőm, mert már nem szeretnék veled többet beszélgetni. Sőt, találkozni sem, az iskolán kívül.
-Áh.-komorodott el Tim.-Ha annyira ezt szeretnéd akkor én nem fogok az utadba állni. Nyugodtan edzz Sohn-al. És ne aggódj! Nem fogok többet hozzád szólni, mert látom, hogy már nagyon nem bírod a képemet.
-Köszönöm.-mondtam gúnyosan.-Amúgy sem tettél sokat azért, hogy versenyezhessek.
-De igenis sokat tettem, csak te még nem tudsz róla.-mondta szomorúan.-Mert ha egyszer meghallgattál volna, akkor most nem tartanánk itt.
-Most azt akarod mondani, hogy mindenért én vagyok a hibás?-kérdeztem dühösen.
-Pontosan.-mondta Tim határozottan.
-Na ez már sok!-kiáltottam harciasan.-Ha te nem jöttél volna újra össze azzal a kis cukibabával, akkor most minden ugyanúgy lenne mint régen.
-Okom volt rá.-mondta keserűen.
-Persze, persze. Neked mindenre van valami magyarázatod!-mondta élesen.-De most nem vagyok kíváncsi a védőbeszédedre!-meg sem várva a fiú válaszát, berohantam Jazz boxába és elkezdetem sírni. Hallottam ahogy Alice utánam fut de Tim visszatartotta.
Vajon mit beszélhettek?

22. fejezet: Az új osztálytárs

Az első óránk osztályfőnöki volt. Mr. Hugh azt mondta, hogy van egy fontos bejelentenivalója számunkra.
-Vajon mi lehet az?-kérdezte Alice izgatottan.
-Én nem tudom, de szerintem Tim igen!-böktem a fejemmel a padon ülő fiú felé. Idegesen rángatta a lábát és senkivel sem beszélgetett.
-Elég furcsa, hogy nem szeretné ha Brad mellette ülne.-gondolkodott el a barátnőm.-Mi lehet vele?
-Fogalmam sincs.-sóhajtottam..-Mióta újra randizgat Kate-el, amit én már magában is elég furcsának tartok, teljesen másképp viselkedik.
-Mintha az a csaj irányítaná az életét!-értett velem egyet Alice.-Nem megyünk oda megkérdezni , hogy mi a baja?
-Én ugyan nem.-mondtam komoran.-Amúgy ő akart összejönni Kate-el. Akkor viselje a következményeit is!
Alice már nem tudott mit hozzáfűzni mert berontott az osztályba Mr. Hugh.
-Jó reggelt mindenkinek!-köszönt.-Nagy hírem van számotokra.
-Annál tuti nem nagyobb, hogy még mindig nem mosott hajat!-kiabálta be valaki hátulról.
-Ne gúnyolódj kisfiam!-fenyegette meg a srácot.-Ha nagyon szeretnél elengedlek az igazgatóhoz! De csak mellékesen megjegyezném, hogy a hajam nagyon hamar zsírosodik és nem tudok ellene mit tenni.
-És mikor fogja elmondani azt a nagy hírt?-kérdeztem idegesen. Nem tudtam ,hogy mire számítsak.-Jöhetne mondjuk egy helyes pasi!-súgtam oda Alice-nak aki erre hevesen kuncogni kezdett.
-Lesz egy új osztálytársatok!-mondta vidáman Mr. Hugh.
-Lehet, hogy igazad lesz!-kacsintott rám Alice.
-És fiú vagy lány?-kérdezte kíváncsian Noemi.
-Mindjárt meglátjátok!-kacsintott az osztályra és kifutott a folyosóra.
A teremben nagy lett a hangzavar. Mindenki azt találgatta, hogy ki lehet az a titokzatos idegen.
Mikor belépett az osztályba meghűlt bennem a vér. Kate libbent be cuki kis rószaszín naciban és felsőben.
-Szisztok!Kate vagyok.-mutatkozott be.-Én vagyok az új osztálytársatok.
-De te nem a C-be jártál eddig?-kérdezte Brad. Szerintem ő sem nagyon bírja a csajt, mert miatta vesztek össze a legjobb barátjával.
-De igen.-mondta nyálasan.-csak úgy gondoltam, hogy ez az osztály jobban illik hozzám.
-Hát ebben tévedtél, mert itt nem minden cuki rószaszín!-kiáltottam oda neki. Már nem tudtam visszafogni magam. Felgyűlt bennem a rossz események sora, amiket ő okozott.
-Tévedsz kislány!-fordult felém.-Én csak a pirosra bukom.
-Mi van?-hangzott több helyről is a kérdés.
-Milyen pirosra?-kérdezte Alice elég hevesen.
-A piros a szerelem jelképe.-mondta higgadtan cukibaba.-És én ebben az osztályban találtam meg a nagy őt!
-Hánynom kell!-rohant ki az osztályból Brad.
-Állj csak meg fiacskám!-szólt utána a tanár.-Nem illik így viselkedni az újakkal.
-Különösen nem érdekel a dumája!-vágott vissza a fiú. Mr. Hugh nem szólt többet Brad-nek, hanem visszajött a terembe és cukibabához fordult.-Hol szeretnél ülni kedveském?
-Csak nem Mr. Hugh-ban találtad meg az igaz szerelmet?-röhögött az egyik srác hátul.
Kate nem foglalkozott vele. Higgadtan válaszolt:-Tim mellé.
-Rendben. Akkor foglalj helyet.-mutatott a szabad székre a fiú mellett.
Most már mindenki tudta, hogy Tim miért nem akart többé Brad mellett ülni.
Óra után Alice-el odamentünk Kate-hez:
-Most már megtaláltad a lelki békédet?-kérdeztem élesen.
-Csak mert itt most mindenkiét elvetted cukibaba.-oltotta le Alice is.
-Először is nem vagyok cukibaba, másodszor pedig...(itt kis szünetet tartott) szálljatok le a pasimról!
-Héhéhé!-hőkölt vissza a barátnőm.-Senki nincs rajta Tim-en.-ennek a mondtanak a hallatán a mögöttünk lévő padon ülő fiúk hangosan röhögni kezdtek.
-Fiúk, maradjatok csendben, mert cukibabának bántja a fülecskéjét ez az éles hang!-gúnyolódtam nyálasan.
-Jajj bocsásson meg felség!-térdeltek le Kate elé az előbb nevető srácok.-Nagyon illetlenek vagyunk őfelsége előtt.
-Hagyjatok békén!-pofozta meg a hozzá legközelebb eső fiút.-Ha szólok Tim-nek...
-Na mi lesz akkor?-csattantam fel.-Idejön és elnáspángol mindenkit?
-Esetleg.-mondta kacéran.-Mert értem bármit megtenne.
-Igazán?-vágtam vissza.-Akkor hol van most a te herceged?
-Szerintem WC-n.-gondolkozott el.-De lehet, hogy valami más dolga akadt.
-Pontosan. Más dolga van.-kiáltottam rá.-Épp most próbál kibékülni a vérig sértődött barátjával.
-Miért haragszik Tim-re?-kérdezte félénken.
-Mert te mindent tönkretettél!-szólt közbe Alice is.-Tudjuk jól, hogy azok után ami történt, sosem fogadott volna vissza téged.
-De mégis megtette.-fordult felém. Minden szavát kihangsúlyozta, mintha amúgy nem érteném meg.-Tim annyira szeretett, hogy a hülyeségeimet is elnézte nekem és megbocsátott. Ilyet csak akkor tesz az ember, ha valakibe igazán szerelmes!
Nem tudtam tovább türtőztetni magam. Megfogtam a hozzám legközelebb eső üveget és az egész tartalmát cukibabára öntöttem.
-Édes piros eperszörp!-vágtam oda neki.-Szerintem a kedvenced...-és kirohantam az ajtón.

21. fejezet: A szívesség

Alice-el mentem a lovardába. Egész úton görcsben volt a gyomrom, a verseny miatt. Reménykedtem, hogy Timnek sikerült beszélni a bíróval.
-Min gondolkozol annyira?-kérdezte hirtelen Alice.
-Csak a versenyen jár az eszem.-mondtam szomorkásan.-Remélem indulhatok!
-Nyugi csajszi!-csitított a lány.-Tim elintézi neked!
-Biztos vagy te ebben?-néztem rá kérdőn.-Mostanában elég furán viselkedik!
-Az nem kifejezés!-értett velem egyet Alice.-De most akkor nem beszélsz vele?
-Csak ha muszáj.-mondtam.
-Megértem.-mosolygott rám és ledobta a biciklijét a kapu elé.
-Mit csinálsz?-kérdeztem értetlenül.-Miért nem az udvarban teszed le?
-Oh, ez csak egy jelzés.-válaszolt. Látta az értetlen arckifejezésemet ezért még hozzátette:-Hogy David felismerje a bejáratot.
-Bicikli nélkül nem ismerné fel?-vigyorogtam rá.-Nem olyan nehéz kitalálni, hogy a nagy barna kapu lesz az.
-Fiú agya van.-bökött oldalba.-Ezt ne felejtsd el!
-Akkor már mindent értek!-nevettem rá és bementünk az istállóba.
Ahogy Jazz meghallotta a hangomat rögtön felnyerített. Odarohantam hozzá és megvakargattam a füle tövét.
-Jófiú vagy!-mondtam kedvesen. Ezután lecsutakoltam és felnyergeltem. Furcsa volt, hogy hamarabb végeztem, mint Alice. Régen mindig rám kellett órákat várni.
-Milyen gyors vagy!-lepődött meg a barátnőm mikor kivezette Boriszt.
-Te meg milyen lassú!-poénkodtam.
-Sarah!-hangzott kintről egy kiáltás.-Edzésed van.
-Megyek már!-válaszoltam unottan.-Terepre mész?-fordultam Alice-hoz.
-Aha.-mondta vidáman.-Sok szerencsét Tim-hez!
-Hát rám fér!-mosolygotam rá és felpattantam Jazz hátára. Odavezettem Tim elé.
-Azt hittem már nem is jössz!-háborodott fel.
-Én meg azt hittem, hogy nem vagy áruló!-vágtam vissza.
-Én...-dadogott, de nem hagytam hogy befejezze. Elmentünk mellette és elkezdtük a bemelegítést. Hamar készen álltunk az ugratásra. Tim most sokkal több akadályt helyezett el a pályán. A sok oxer között volt egy gátugrás is.
Jazz egyáltalán nem félt a gáttól sőt...Olyan nagy hevességgel akarta átugrani hogy a hátsó lába sajnos súrolta a felső deszkát és az a homokban landolt. Az egész pályán ez volt az egyetlen hibánk .
-Szuper!-mosolygott rám Tim félénken mikor végeztünk.-Már csak egy kicsit kell javítani és biztos az első hely!
-Már ha egyáltalán indulhatok.-válaszoltam unottan és megpaskoltam Jazz nyakát.
-Ööö..jut eszembe!-mondta Tim hirtelen.-Szeretnék veled beszélni valamiről.
-Én viszont nem szeretnék!-csattantam fel és beugrasztottam vágtába Jazz-t. Nem tudtam pontosan hova száguldok, csak mentem amerre láttam. Vagyis inkább amerre a ló vitt.
Egészen a tengerpartig vágtatott. Ott hirtelen lelassított és megállt.
A fülét kezdte hegyezni és ingatta a fejét jobbra-balra.
-Mi a baj Jazz?-kérdeztem tőle.-Mit hallasz?
A távolból egy vékony nyerítés adta meg a választ.
-Borisz?-kérdeztem halkan. Nem voltam biztos benne, hogy Alice lovának a hangját hallottam ezért közelebb mentünk. Mikor kiértünk a fák közül megláttam a barátnőmet és David-ot ahogy kéz a kézben sétálgatnak a parton.
Hirtelen azt sem tudtam mit csináljak. Nem akartam megzavarni őket, de annyira egyedül voltam. Nem mehettem vissza a lovardába mert akkor muszáj lett volna beszélnem Timmel, ezért úgy döntöttem,hogy rájuk köszönök. Lóháton közeledtem feléjük. Borisz és Byron rögtön üdvözölték Jazz-t.
-Sarah?-kérdezte Alice félénken, mikor hátrafordult a nyerítés hallatán.
-Sziasztok!-köszöntem.-Nem akartalak megzavarni titeket. Bocsi.
-Semmi gond.-mosolygott rám David.-De hogyhogy itt vagy? Nekem Alice azt mondta, hogy edzésed van.
-Az is volt.-nyöszörögtem.-De kicsit összevesztem az edzőmmel.
-Megértem.-mondta együttérzőn a fiú.-Amúgy ki az edződ? Korodbeli?
-Tim az.-válaszoltam.-És egy nagy tuskó.
-De miért?-kíváncsiskodott David. Szívesen elbeszélgettem volna a fiúval de láttam Alice arckifejezésén, hogy jobb lenne ha mennék. Gyorsan az órámra néztem és azt hazudtam, hogy még beszélnem kell Sohn-nal.
-Menj csak!-mondta bátorítóan Alice.
-Ne menjünk mi is veled?-kérdezte váratlanul David.-Már kezd sötétedni. Ilyenkor nem jó egyedül lovagolni.
-Ne fáradjatok!-utasítottam vissza az ajánlatot, bár marha szívesen elfogadtam volna. A hazaút társaságban a legjobb, de Alice érdekében lemondok erről az ,,élvezetről”.-Amúgy is gondolkodni akartam egy kicsit.
-Jól van akkor.-mosolygott rám a fiú.
Alice Jazz mellé lépett és megpaskolta a nyakát. Rám nézett és halkan egy Köszi-t suttogott. Én kedvesen rámosolyogtam és kettesben hagytam őket.
Miután visszaértem lecsutakoltam és megetettem az összes lovat. Minél később akartam hazaérni, mert otthon tuti tanulnom kellett volna a holnapi dogákra. Azt meg most végképp nem akartam...

20. fejezet: A rémálom

Késő este arra keltem, hogy csörög a telefonom.
-Halo?-szóltam bele álmosan.
-Sarah te vagy az?-kérdezte az ismerős hang.
-Igen Alice, ki más lenne!?-morogtam. Kellett neki felkeltenie...
-Jól van na bocsi.-szólt bűnbánó hangon.-Sajnálom ha felébresztettelek.
-Most az egyszer megbocsátok!-mondtam vigyorogva.-De mi volt ilyen fontos, hogy éjnek éjvadján fel kellett hívnod?
-Csak annyira kíváncsi voltam, hogy mi történt közted és Tim között az istállóban.-hadarta a lány.-Mikor kijöttél csak úgy elrohantál. Nem is tudtam kérdezni semmit.
-Alice!-ordítottam bele a kagylóba.-Ezt a suliba is el tudtam volna mondani.
-Tudom, tudom. Bocsánat.-sajnálkozott.-Csak egyszerűen furdal a kíváncsiság és nem hagy aludni.
-Miért nem adtál neki szabadnapot?-poénkodtam.-Hívhattad volna helyette a lelkiismereted és akkor most mindketten aludnánk.
-Mi?!-értetlenkedett Alice.
-Tuti nem hagyta volna hogy ilyen későn felhívj!
-Mit zagyválsz itt össze?-kérdezte. Még mindig nem esett le neki.
-Mindegy Alice. Látszik, hogy a te agyad sem tud ilyenkor gondolkodni.-nevettem.-Szóval várjuk meg a holnapot azzal a történettel.
-Ne már!-dühöngött a barátnőm.-Addig tuti nem teszem le a telefont míg el nem mondod!
-Akkor majd én leteszem!-és egy határozott mozdulattal véget vetettem a beszélgetésünknek.
Lehet, hogy Alice azt hitte, csak véletlenül nyomtam ki és majd vissza fogom hívni, mert csak 5 perc múlva csörgött újra a telefonom.
-Mi van!!!-kiabáltam bele a kagylóba idegesen.-Már majdnem elaludtam volna!
-Bocsi, de kinyomtad.-mondta izgatottan Alice.-Vártam, hogy visszahívj, de semmi.Ezért most én foglak hívogatni addig amíg mindent el nem mondasz!
-De ha elmesélem mi történt akkor hagysz majd aludni?-kérdeztem reménykedve.
-Igen.-kuncogott.-Csak mondd már!
Nem tudtam mit tenni belekezdtem a beszédbe. Mindent elmondtam a vitánkról Tim-el. Mikor befejeztem, Alice alig tudott megszólalni.
-Tim...Tim és Kate?-hüledezett.
-Ezek szerint.-mondtam halkan.-De remélem megérted, hogy erről most nem akarok többet beszélni.
-Persze, persze.-helyeselt.-És köszi, hogy elmondtad.
-A legjobb barátnőmnek?-nevettem fel.-Tudod, hogy veled mindent megosztok. Ezt is elmeséltem volna holnap a suliban.
-Tudom.-mondta vidáman.-Csak annyira kíváncsi voltam rá, hogy nem tudtam vele holnapig várni.
-Jól van. Megértem.-ásítottam egy nagyot.-De most megyek aludni. Jó éjszakát!
-Jó éjt!-köszönt el ős is és letettem a kagylót.A beszélgetés után hamar elaludtam, de lehet, hogy nem kellett volna.
Szörnyű rémálmom volt a versennyel kapcsolatban. Az egyik kanyart túl élesen vettük be Jazz-el.
Kicsúsztunk és nekicsapódtunk a falnak. Jazz súlyosan megsérült, nekem meg eltört az egyik lábam. Az utolsó emlékem a pályáról csak annyi volt, hogy Kate áll előttem gonosz vigyorral az arcán és Tim kezét fogja.
Hirtelen felébredtem. Kivert a víz és úgy dobogott a szívem, mintha ki akarna ugrani. Örültem, hogycsak álom volt.

***

Szia!-üdvözölt Alice az osztályban.-Bocsi, hogy este felkeltettelek.
-Jah semmi gond.-mosolyogtam rá. Nem akartam mesélni neki a rémálmomról, mert akkor rögtön szóba került volna Tim és vele együtt Kate is. Ezt meg végképp nem akartam.
-Mész ma edzeni?-kérdezte váratlanul.
-Igen.-mondtam.-Remélem jól fog menni.
-Abban biztos vagyok.-veregette meg a vállamat Alice.-Nézd ki jött meg!-mutatott a hátam mögé.
Tim lépett be a terembe bűnbánó képpel.
-Beszélnem kell vele.-szóltam oda a meglepett lánynak és odamentem Tim-hez.
-Szia!-üdvözölt a fiú.-Azt hittem már soha többet nem akarsz beszélni velem.
-Ez így is volt.-mondtam félénken.-De gondolkodtam egy kicsit és rájöttem, hogy neked kellene hinnem és nem egy ismeretlennek.
-Milyen ismeretlennek?-kérdezte kíváncsian.
-Tudod, Rebecca mondta, hogy Kate-el vagy.-kezdtem bele.-Én meg elhittem és nagyon megharagudtam rád amiatt, hogy még mindig szóba állsz az ősi ellenségünkkel. Én sose fogom tudni neki megbocsátani azt amit a lovakkal tett vagy tenni akart. Nagyon sajnálom, hogy nem hittem neked. Meg tudsz bocsátani?
-Ööö..én...-nem tudta befejezni a mondatot, mert Kate rontott be az osztályba és egyenesen Timhez rohant.
-Szia kicsim!-mondta nyálasan és szájon csókolta a meglepett fiút.
-Á, szóval, mégis így állunk?-vontam kérdőre Timet.
-De...én...ezt nem értheted!-próbált mentegetőzni.
-Hát, mégis értem!-s azzal faképnél hagytam a párocskát. Mikor odamentem Alice-hez ő falfehér arccal állt ott.
-Mi a baj Alice?-kérdeztem aggódva.-Valami baj van?
-Jah, semmi.-mondta a lány.-Csak egyszerűen nem tudom elhinni, hogy Tim..és...Kate...
-Hát ezt én se.-morogtam.-Én meg még meg akartam bocsátani neki.
-Tényleg?-lepődött meg.
-Igen. De szerencsére rájöttem az igazságra.-mondtam elgondolkodva.-Na de mi a helyzet David-al?-próbáltam elterelni a témát.
-Elég sokat beszélünk telefonon és képzeld, mára azt terveztük, hogy kimegyünk együtt terepre!-lelkendezett.-Nem akarsz te is velünk lenni? Nem csodálnám ha ma inkább kihagynád az edzést Timmel.
-Óh, köszi, hogy felajánlottad, de gyakorolnom kell a versenyre.-utasítottam vissza. Bár a szívem mélyén inkább velük mentem volna.
-Jah tényleg, a verseny!-mosolygott rám Alice.-De mikor tudod meg biztosan, hogy indulhatsz-e?
-Az tőle függ!-böktem a fejemmel Tim felé.

19. fejezet: Az edzés

Lecsutakoltam és felnyergeltem Jazz-t. Annyira ideges voltam, hogy alig sikerült beállítanom a kengyelemet. Az egyik mindig egy kicsit hosszabbra sikeredett.
-Légy ügyes paci!-simogattam meg Jazz fejét és kivezettem a boxból. A szüleim még mindig a pálya szélén álltak és Soh-nal beszélgettek.
Felszálltam és feléjük irányítottam Jazz-t. Apu nem bírta ki megjegyzés nélkül:
-El ne üss minket!-kiáltotta nekem.-Hallottuk milyen vad ló ez a Jazz.
-Hát akkor nagyon rosszul hallottátok!-vágtam vissza apának.-Ne ítéljétek meg míg nem láttátok, hogy megy az edzés!
-Jól van na.-mondta apa kedvesen. Éreztem rajta, hogy nem hiszi el igazán azt, hogy Jazz megjavult.-Na, de nyomás ugratni!
Nem válaszoltam apu kijelentésére. Befordítottam Jazz-t a pályára és elkezdtünk bemelegíteni.
Nagyon szépen követte az utasításaimat. Úgy 5 perc után már mindketten ellazultunk és készen álltunk az ugratásra.
Rávezettem Jazz-t az első akadályra, amit sikeresen átvittünk. Elég élesen kellett rákanyarodnunk a következőre, de ez Jazz-nek meg se kottyant. Az összes akadályt olyan tökéletesen vette, mintha évek óta ezt gyakoroltuk volna. Mondjuk ez félig igaz is volt. De csak félig.
Jessica-val tanult meg ilyen jól ugratni. Ez az ő érdeme.
A hibátlan kör után odaléptettem Jazz-t a nézőközönségem elé, mert idő közben egy kisebb tömeg gyűlt a pálya szélére. Mindenki azon csodálkozott, hogy Jazz mennyire más lett. Persze jó értelemben.
-Nagyon jók voltatok!-dícsért meg minket Sohn.-Hibátlan kör. Ez aztán nem semmi kislány!
-Köszi!-pirultam el.-Nem mérted esetleg az időmet?
-Nem.-mondta Sohn elgondolkodva.-Ez az edződ dolga lett volna. De apropó, hol az edződ?
-Fogalmam sincs.-válaszoltam.-Utoljára a suliban láttam.
-Én azt hiszem tudom hol lehet.-mondta a távolból egy félénk hang.
-Igen?-lepődtem meg.A lány előlépett a tömegből. Hosszú szőke haja volt és nagyon emlékeztetett valakire.-Hol?
-A nővéremmel ment ki terepre.-válaszolt halkan.
-És ki a nővéred?-kérdeztem kíváncsian.-Ismerem?
-Persze.-mondta.-Nagyon is jól. Amúgy én Rebecca vagyok.
-Örülök. Én Sarah.-mosolyogtam rá kedvesen.-Elmondanád, hogy ki a nővéred?
-Kate.-hangzott a lesúlytó válasz. Tényleg kísértetisesen hasolított a testvérére.Furcsa hogy nem vettem rögtön észre.
-És..és miért mentek ki együtt?-kérdeztem féltékenyen.
-Azt nem tudom.-mondta Reb.-Kate csak annyit, mondott hogy kimegy Timmel terepre, mert meg akarnak beszélni valamit.
-Értem.-mondtam idegesen. Jazz is megérezte a hangulatváltozásomat és toporogni kezdett.-Jól van na! Megyünk már!-simogattam meg a nyakát.
Lejárattam Jazz-t és bevittem a boxába. Jó alaposan átcsutakoltam és elláttam takarmánnyal. Megérdemelte a kényeztetést egy ilyen jó edzés után.
-Nagyon ügyes voltál kicsim!-lépett be az istállóba apa.-Bámulatos, hogy követi minden kérésedet ez a ló!
-Látod?! Mondtam, hogy megváltozott!-mosolyogtam rá.
-Igen, már elhiszem.-simogatta meg apa a lovat.
-Most akkor indulhatok a versenyen?-kérdeztem reménykedve.
-Igen.-válaszolta kedvesen.-Ha készen álltok rá akkor természetesen. Márpedig kétségkívül kellően felkészültetek.
-Köszi apu!-ugrottam a nyakába.-Annyira boldog vagyok.
-Hát lehetsz is!-lépett be Sohn is az épületbe.-Szinte biztos, hogy a dobogó valamelyik fokára ráállhattok.
-Az még nem olyan biztos!-rontott be Tim is az istállóba.-Ugye a szüleid visszavonták a nevezésedet?!
-Igen.-néztem rá kérdőn.-De még be lehet nevezni újra. Vagy nem?
-Hát...a határidő lejárt.-mondta Tim szomorúan.-És egy elég szigorú bíró kezeli a verseny részleteit. Nagyon kevés rá az esély, hogy határidő után is benevezhess.
-De azért még lehetséges, hogy rajthoz álljak?-kérdeztem reménykedve.
-Esetleg.-mondta a fiú sejtelmesen.-De még mielőtt beleélnéd magad, nem ígérek semmit.
-De teszel érte valamit?-kíváncsiskodtam.
-Úgy ismersz te engem, mint aki ölbe tett kézzel várja az engedélyt?-mosolygott rám a fiú.
-Nagyon köszönöm.-hálákodtam.-Nem tudom mit csinálnék nélküled.
-Tudod, hogy csak azt teszem amit minden edző csinálna az én helyemben.
-Persze.-komorodtam el.-Mint minden edző...
A kínos csendet Sohn törte meg:
-Magatokra hagyunk titeket!-jelentette ki. A választ meg sem várva, kiment a szüleimmel együtt.
-Hogyhogy nem voltál ott a mai edzésemen?!-tettem fel a kérdést pár perc múlva.
-Volt egy kis dolgom.-tért ki a válasz elől Tim.
-Ugyan mi lehetett fontosabb ennél?!-dühöngtem.-Ugye tudod, hogy ez volt életem legfontosabb edzése??!!!
-Persze. De nélkülem is jól ment.-mondta unottan.
-Általában az edzők ott vannak az edzéseken, nem?-vádoltam meg.-Vagyis ott kellenne lenniük, mert ezért fizetik őket.
-Egy edzésed kihagytam!-dühöngött már Tim is.-Ettől még nem dől össze a világ.
-Hát az attól függ!-csattantam fel.
-Mitől?-morogta.
-Hogy mi volt olyan fontos, hogy nem tudtál ott lenni?-kérdeztem.
-Épp...épp a versenybíróval kellett találkoznom.-hadarta.
-Á...szóval a bíróval!?-kérdeztem vissza.-Szóval épp azt beszéltétek meg, hogy hadd álhassak én is rajthoz?
-Pontosan.-helyeselt.
-És a versenybíró szőke hosszú hajú és mindig pinkben jár?!-csattantam fel.
-Mi?!Dehogyis.-vágta rá izgatottan.
Tim sosem tudott jól hazudni. Most sem ment neki.
-Na ne nézz hülyének jó?!-kiáltottam rá és kirohantam az istállóból. Apuék az autónál állva vártak engem. Bepattantam a kocsiba és szó nélkül becsaptam az ajtót. Se apu se anyu nem kérdezte meg, hogy mi történt köztem és Tim között. Ezért irtó hálás voltam nekik.
A kocsiból még hallottam ahogy Tim utánam kiabál, de elfordítottam a tekintetemet és apa gázt adott.

18. fejezet: A híres sztár...

Elég szar hangulatban léptem be a termembe. Rosszul éreztem magam Alice miatt.
Ledobtam a táskámat a földre és odamentem a barátnőimhez ( Alice-t is beleértve).
-Sziasztok!-köszöntem tettetett vidámsággal.-Mizu?
-Semmi különös.-válaszolt Noemi.-Hogy ment az edzés Jazz-el?
-Az edzés sehogy.-mondtam sejtelmesen.-Mert nem volt. Inkább terepre mentünk ki Alice-el( itt mosolyogva a lányra néztem aki meglepetésemre ugyanolyan kedvesen visszamosolygott) és Timmel.
-Akkor az milyen volt?-folytatta a kérdezgetést Noemi.
-Irtó jó.-lelkesedtem.-Jazz-el még ugrattam is egy keveset. Annyira...annyira...-akadtam meg. Nem tudtam kifejezni magam, de Alice kisegített:
-Úgy látszott mintha össze lettek volna kötözve.-nevetett.-Annyira együtt mozogtak. Nagyon ügyesek voltak.
-Köszi.-pirultam el.
-Hatalmas esélyed van arra, hogy megnyerd a versenyt.-mosolygott rám bátorítóan Alice.
-Akkor nem, ha a szüleim nem engedik, hogy rajthoz álljak.-fakadtam ki.
-Ugyan miért?-értetlenkedett Noemi.
-Tuti befutók lennétek.-szólt közbe Johanni. Ő is a Wilcolmi lovardába jár, de csak most kezdte a lovaglást.
-Jól esik, hogy ezt mondjátok, de most minden a szüleimtől függ.-mondtam leverten.-Eljönnek a mai edzésemre és megnézik, hogy mennyit változott Jazz.
-Akkor hajrá kislány!-bökött oldalba Noemi.-Szurkolunk, hogy jól menjen az ugratás!
-Hát rám fér.-mondtam kételkedve, de már nem tudtam mást hozzáfűzni mert becsengettek.

***
A lovardába menet mindent megbeszéltünk Alice-el.
-Sajnálom, hogy olyan hülye voltam!-kértem bocsánatot.-Csak nagyon féltettelek, mert még alig ismertük azt a fiút.
-Semmi baj.-mosolygott szelíden.-Valószínűleg én is így reagáltam volna hasonló helyzetben. David is mondta, hogy nem kellene ilynen felhúznom magam.
-Mi?-kérdeztem hirtelen.-Te elmesélted David-nak a vitánkat?
-Hát...megemlítettem.-mondta félénken.-De mentségemre legyen mondva, hogy ő faggatott azzal, hogy mi a bajom. Amúgy meg ő is veled értett egyet.
-Velem?-lepődtem meg.-Azt mondta, hogy szerinte is felelőtlenség egy ismeretlennél aludni?
-Hát nem pont ezekket a szavakat használta, de az értelem ugyanez volt.-vigyorgott Alice.
-Akkor tényleg jófiú ez a David.-nevettem vidáman.
-Látod?! Ezt én mindig is tudtam!-bökött oldalba a lány.
-A mindig most 2 napot jelent?-poénkodtam.
-Úgy tűnik.-mondta Alice.
-Na de mesélj!-kérleltem.-Hogy kerültél te hozzájuk és mi történt az este!?
-Hát tudod...szóval Borisz rálépett a telómra és az teljesen összetört.-kezdett bele a beszámolójába. Én figyelmesen hallgattam.-Ezért nem tudtam felhívni Sohn-t hogy nyissa ki a nagykaput, mert nem tudok bemenni.
-Mikor akartad te visszavinni Boriszt?-értetlenkedtem.-Elég késő lehetett, ha már a nagykapu is be volt zárva.
-Az is volt.-válaszolt a lány.-Csomó ideig ott voltunk még a parton és csak úgy rohant az idő. De ha megengeded befejezném!
-Engedély megadva.-mosolyogtam.
-Szóval, nem tudtam felhívni Sohn-t, telefon nélkül. David meg odaadta volna az övét, de nem emlékeztem Sohn számára. Fél órán át dörömböltünk, hogy engedjenek be, de senki nem hallotta meg. Hátulról meg nem mehettünk mert azokat a magas fagerendákat még a legjobb ugróló sem tudná átugrani. Ezért ajánlotta fel David, hogy hozzájuk elvihetem Borisz-t. Én belegyeztem és én is ott aludtam. Nem hagyhattam magára szegény lovat egy idegen helyen. Mikor elláttuk a lovakat felhívtam Sohn-t és bocsánatot kértem a tőle amiért nem vittem vissza a lovát. Ő nem haragudott rám, mert ugye megmentettük a lovai életét.
-Mire nem jó egy kis protekció?!-nevettem fel.-Na de folytasd!
-Szóval megígértem Sohn-nak, hogy reggel visszaviszem és így is lett. Ennyi.
-Ez mind szép és jó, de mi történt az éjszaka?-kíváncsiskodtam.
-Semmi különös.-mondta hanyagul.-Csak beszélgettünk egy jót.
-Ennek örülök.-mondtam, de nem tudtunk tovább dumálni, mert megérkeztünk a lovardába. Meglepetésemre a szüleim már itt voltak.
-Miért jöttek ilyen korán?-kérdeztem értetlenül.-Úgy beszéltük meg, hogy 3-ra kell itt lenniük. Ehhez képest még 2 sincs.
-Furcsa.-gondolkozott el Alice is.-De a magyarázatot csak úgy tudjuk meg, ha bemegyünk.-és már lökött is a bejárat felé.
A szüleim ott álltak az ugrópálya szélén és az edzést figyelték. Mikor közelebb értünk észrevettem, hogy a lány Jazz-en lovagol.
-Sziasztok!-köszöntem oda nekik félénken.-Hogyhogy ilyen korán jöttetek?
-Sohn kért meg rá.-válaszolt anyu.
-És miért kérted ezt?-értetlenkedtem még mindig.
-Szerettem volna ha látják, hogy hogyan lovagol más Jazz-en.-mondta sejtelmesen a férfi.
-Ugyan miért?-kíváncsiskodtam.-Engem kellene megnézniük. Vagy nem?
-Majd annak is eljön az ideje.-kacsintott oda Sohn.
-Oké.-mondtam idegesen.-És hogy megy az edzés?
-Nézd meg magad!-intett a fejével a pálya felé Sohn.
A lány aki Jazz-en ült kicsit idősebb lehetett nálam. Még nem láttam itt, ezért úgy gondoltam, hogy biztos új.
Jazz az egész edzésen nagyon feszült volt és megtagadta a lány parancsait. Többször befékezett az akadály előtt és egy-kétszer ágaskodott is.
-Miért ilyen vad?-kérdeztem ijedten.
-Ilyen a természete a baleset óta.-simogatta meg a vállamat Sohn.
-De nem lehet, hogy csak a lovas kezdő?-kérdeztem reménykedve. Reméltem, hogy a lány Jazz-en nem hallotta meg a kérdésemet.
-A lovas?!-hűlt el a kérdés hallatán Sohn.-Tudod ki ez a lány?
-Nem.-mondtam bűntudattal.-Fogalmam sincs.
-Akkor elmondom neked, hogy ez a lány a világon a legjobb ugrólovas.-magyarázta Sohn mosolyogva.-Minden versenyt megnyert amiken indult. És ezek nem kis versenyek voltak Sarah. Ő a mai ugrató történelem. Csodálom hogy nem tudtad.
-Csak azért nem tudtam, mert mostanában nem volt időm újságot olvasni, mert bizonyos bűntények elterelték a figyelmem.-mondtam riadtan.-De ha ilyen ügyes akkor miért lovagol kezdőként?
-Nem ő a kezdő!-mondta vigyorogva Sohn.-Hát nem látod Sarah, hogy Jazz szegül ellen?! Minden parancsot jól ad meg, mégis 2-szer leesett!
-Akkor Jazz-el van a baj?-hitetlenkedtem.
-Igen.-simogatta meg a vállamat a férfi.
-Hát köszi, hogy ezt elmondtad anyáéknak is!-sértődtem meg. Tudhatta volna, hogyha a szüleim ilyen vad lovat látnak Jazz-ben biztos nem engedik, hogy versenyezzek vele. Vagy ami még rosszab,megtiltják rajta még a lovaglást is.-De tegnap én tök jót lovagoltam rajta.
-Tudniuk kellett.-mondta.-Látod ez az!
-Mi?!-értetlenkedtem.
-Veled olyan mint a kezesbárány.-kacsintott rám.
-Ezt te honnan tudod?-kérdeztem félénken.
-Kíváncsi voltam, hogy megy majd a Jazz-en lovaglás a tűz után.-kezdett bele a beszédbe.-Ezért utánatok mentem a terepen. Tudtam, hogy van arra egy kidőlt fa és meg akartam nézni, hogy ugorjátok át. Bámulatos volt ahogy együtt mozogtatok! Gratulálok!
-Köszönöm.-pirultam el.-De még mindig nem értem miért kellett ezt a szüleimnek elmondanod!
-Majd ha itt lesz az ideje megtudod!-mondta anya sejtelmesen.-De addig is hadd lássam a lovaglásodat! Kíváncsi vagyok hogy tudsz repülni!
-A lóról?-poénkodott apu.
-Jazz nem engedné hogy leessek róla!-bizonygattam.
-Úgy legyen!-mosolygott Sohn is.-De most indulás nyergelni!
-Igenis kapitány!-húztam ki magam, majd bevezettük Katlyn-el Jazz-t. Most hogy Sohn említette mekkora lovastehetség meg akartam vele ismerkedni. Jó olyantól tanácsokat kapni a versenyzésről aki tényleg tudja milyen is az valójában....

17. fejezet: Az alku

-Hol voltál?!-kiáltott rám anyu mikor beléptem az ajtón.-Van fogalmad róla, hogy mennyit aggódtunk miattad?!
-Asszem, sejtem.-mondtam hanyagul.-De nem kellett volna annyit aggódnotok. Jó helyen voltam.
-Kicsikém!-rohant ki apu a nappaliból, mikor meghallotta a hangom.-Büszke vagyok rád!
-Ugyan miért?-értetlenkedett anyu.-2 napra elszökni, minden tini képes lenne?
-De arra nem, hogy megmentsen egy egész istálló lovat!-világosította fel apu a semmit sem sejtő anyumat.
-Micsoda?-kérdezett vissza anya.-Ezt nem is tudtam! Kérlek mesélj el mindent szóról szóra, mert már elegem van abból, hogy csak én nem tudok semmiről!
-Jól van anyu, nyugi!-csitítottam le. Elmeséltem neki mindent a tűzről, meg a tervünkről és Sohn ajándékáról. A monológom végére anyu meg sem tudott szólalni.
-És akkor most kin fogsz lovagolni?-kérdezte helyette is apu.
-Jazze-en.-mondtam határozottan.-Ki máson kellene?
-Nem emlékszel arra az estére, mikor megtiltottuk neked, hogy rá ülj?!-emelte fel a hangsúlyt apa.
-De nagyon is emlékszem!-csattantam fel.-És alkut ajánlok!
-Igen?-szólalt meg anyu is végre.-És mi lenne az?
-Tudom, hogy nagyon rossz dolgokat hallottatok Jazz-el kapcsolatban.-kezdtem alkudozni.-De a tűz óta nagyon megváltozott. Minden rosszszándék eltűnt belőle. Azt kérem tőletek, hogy nézzétek meg a holnapi edzésemet!
-Mi?-kiáltott fel anyu.-Te már egy edzést is megbeszéltél?!
-Nem.-mondtam nyugodtan.-Sohn azt mondta, hogy bármikor lovagolhatunk engedély nélkül is.
-Szép tőle.-enyhült meg apu.
-Igen az.-folytattam.-De ha eljönnétek az edzésre ti is látnátok, hogy Jazz mennyire megváltozott. Viszont, ha mégis úgy látjátok, hogy veszélyes rajta lovagolni, mert vad, akkor soha többet nem fogok rá ülni. Benne vagytok?-kérdeztem reménykedeve.
-Jó.-mondta anya.-De ha ledob, vagy másvalami őrültséget csinál akkor, be kell tartanod az ígéreted és nem ülhetsz rá többet!
-Be fogom tartani.-vidultam fel.-Akkor holnap 3-kor.
-Ott leszünk.-mosolygott apa.
-De ha nem haragszatok én lefeküdnék, mert hulla vagyok.
-Menj csak kicsim.-simogatott meg anya.-De tudod ugye, hogy még mindig mérges vagyok rád ,mert 2 napig azt sem tudtuk hol vagy?!
-Tisztában vagyok vele.-komorodtam el.-Már alig várom a jól megérdemelt büntetést.-és már indultam volna az emeletre, de apu még hozzátette:
-Tudod kislányom! Csak pozitívan!
-Ez a mottóm!-nevettem és feltrappoltam a lépcsőn.
Éppen csak beértem a szobámba és megcsörrent a telefonom.
-Halo.-szóltam bele. Nem tudtam ki lehet az, mert nem írta ki a nevet a telefonom.
-Szia Sarah!-üdvözölt Alice.
-Hogyhogy nem a saját telefonodon hívsz?-kérdeztem kíváncsian. Sejtettem, hogy ennek valami köze lesz David-hez.
-Az enyém tönkrement. Kiesett a zsebemből miközben vágtáztunk és Borisz összetaposta.
-Ügyes vagy!-kuncogtam.-De akkor kiéről hívsz?
-David-éról.
-Sejtettem.-mosolyogtam magamban.-De hogy kerül a te telefonja hozzád!
-Hát...-húzta az időt a barátnőm.
-Alice!!!!!!!-ordítottam bele a kagylóba.-Ne csigázz már!
-Jól van na!-adta meg magát a lány.-Azért az övéről hívlak mert náluk vagyok!
-Ne légy már ennyire hülye Alice.-kiáltottam rá.
-Ugyan miért?-sértődött meg.-Én nem aludhatok David-nál, de te igen?!
-Mi?-értetlenkedtem.-Én soha nem voltam David-nál.
-Én nem róla beszélek.-mondta Alice harciasan.-Hanem Tim-ről. Mert ha jól tudom, akkor te is aludtál már nála.
-De Alice ez teljesen más!-védtem magam.-Te egy teljesen ismeretlen fiúnál töltöd az éjszakát. Ki tudja, hogy mire készül vagy mire nem?!
-Semmire sem készül.-kiabált már Alice is.-És én nagyon jól ismerem.
-Hát tényleg, jól meg lehet ismerni valakit egy délután alatt.-vádoltam meg a lányt.
-Te csak ne félts engem!-morgott Alice.
-De igenis féltelek, mert te vagy a legjobb barátnőm.-mondtam sírós hangon.-Nem akarlak elveszíteni.
-Istenem Sarah!-hatódott meg.-Ne kezdj el sírni!
-Én nem akarok sírni!-csattantam fel.-Csak múltkor is nagyon megviselt, mikor azt hittem, hogy elveszítelek.
-Most nem fogsz.-nyugodott meg Alice.-Egy fiú sosem állhat a barátságunk útjába!
-De nem látod, hogy most is mennyire összevesztünk miatta?
-De.-mondta nyugodtan.-Nagyon is látom. Ezért kérem, hogy most tedd le a telefont és nyugodj meg. Majd holnap rendes körülmények között mindent megbeszélünk!
-Megígéred, hogy vigyázol magadra?-kérdeztem félénken.
-Igen.-nevetett.-De nem sok szükség lesz rá.
-Azért csak vigyázz!-suttogtam és letettem a kagylót.
Nagy felelőtlenség Alice-től, hogy ott alszik egy idegennél. Mert David még igenis idegen. Alig tudunk róla valamit. Az meg hogy ott aludtam Tim-nél más tészta. Régóta ismertem és nagyon jó barátom. David-ról még azt se mondhatja, hogy a barátja. Vagy mégis? Lehet hogy csak túlreagálom?
Minden bizonnyal túlreagálom, mert hajlamos vagyok rá. Nem tudtam tovább gondolkozni ezen, mert Zack rontott be a szobámba.
-Szia nővérkém!-vigyorgott rám.
-Szia öcsikém!-mondtam tetetett vidámsággal.-Mit akarsz?
-Én?-hüledezett.-Hogy tudod ezt feltételezni rólam? Nem jöhetek be csak, hogy üdvözöljem a testvéremet?
-Nem.-morogtam. Elrontotta a hangulatomat az Alice-el való beszélgetés.-Mindig van valami hátsó szándékod mikor belépsz a szobámba. Szóval ki vele! Mit akarsz?
-Jól van na.-adta meg magát Zack.-Kíváncsi vagyok, hogy Tim beszélt-e az érdekemben a hugával?
-Nem tudom.-válaszoltam hanyagul.-De ha nagyon akarod holnap megkérdezem.
-Nagyon akarom.-kuncogott.-Holnap várom az értesítésed.-és kirohant az ajtón.
Nem mentem utána, mert hulla voltam. Beálltam a zuhany alá, de ott is majdnem elaludtam. Mikor kész voltam, bedőltem az ágyba és...Valahogy el lehet képzelni mi történt..XD

16. fejezet: David

Tim lenyomott a víz alá és én majdnem megfulladtam. Mit ne mondjak, nagyon felemelő érzés volt.
-Mért van az, hogy a fiúk megfujthatják a lányokat, de ez fordítva már törvénysértés?-kérdeztem hevesen.
-Mert a fiúk mindig is sokkal erősebbek voltak, mint a lányok és ciki lenne nekik, ha a másik nem legyőzné őket.-okoskodott Tim.
-Igen?-néztünk össze Alice-el, és rávetettük magunkat Timre.
-Sziasztok!-köszönt ránk egy hang a távolból.-Segítenétek nekem?
A fiú úgy korunkbeli lehetett. Ő is lóval volt, de még sosem láttam a lovardában.
-Persze.-mondta Alice kedvesen.-Mit szeretnél?
-Útbaigazítást.-mondta félénken a srác.
-Sajnálom, de azt ilyen messziről nem adhatunk.-vigyorgott Tim.
-Gyere be a vízbe és mindent elmondunk.-szállt be Alice is a játékba.
-Nyugi nem harapunk!-bíztattam a fiút.
-Oké.-egyezett bele.-Kiköthetem a lovam a tieitek mellé?
-Persze.-mondta Alice a szokottnál is kedvesebben.
Míg a fiú levetkőzött és ideért hozzánk Alice-hez fordultam:
-Bejön neked mi?
-Ugyanmár!-hárította a kérdést. Nem tudtam többet faggatni mert a srác már hallótávolságon belül volt. A haja szőke volt és göndör, a szeme kék és a teste kígyúrt.Alice mindig is ilyen pasiról álmodozott.
-Na szóval.-mondta.-Megkaphatom az útmutatást?
-Igen.-mosolygott Alice.-Hova akarsz menni?
-A Driver farmra.-válaszolt félénken.-Tudjátok ott lakom.
-Á, szóval ti költöztetek oda.-kiáltott fel Tim.-És ott tartod a lovadat is?
-Igen.-bátorodott fel.-Még rajta kívül nagyon sok lova van az apámnak, de Byron csak az enyém.
-De jó neked!-áhítozott Alice.-Én is meg akarnám venni Boriszt, csak sajnos nincs annyi pénzem.
-Szerintem ezzel mind a hárman így vagyunk.-mosolyogtam.-Amúgy Sarah vagyok.
-Én David.-rázott kezet velem.-És ti?-nézett a barátaimra.
-Alice vagyok.-mutatkozott be a lány.-Ő pedig Tim.-mutatott a srácra.
-Magamat én akartam bemutatni.-morgott Tim és lenyomta a víz alá a kapálózó lányt.
Mikor végeztek a küzdelemmel Tim David-hoz fordult:
-Látod! Így kell legyőzni az ellenszegülő fehérnépet!-vigyorgott kacéran.
-Szóval így állunk!-mordultam fel és ráugrottam Tim hátára. Elkezdtem tépni a haját, mire ő hátravágódott a vízbe és én teljesen elmerültem.
Mikor végre sikerült feljönnöm,levegőért kapkodtam.
-Ezt...ezt..még megbánod Tim Johnson!-mérgelődtem.
-Szavadon foglak!-nevetett Tim.
-Akkor megtudhatom, hogy merre menjek?-tért vissza az eredeti témához David.
-Elmagyarázom.-mondta Alice kézségesen.
Mindent elmondott ami a hazajutásához szükséges és David már menni is akart, de Tim visszatartotta.
-Nem maradsz még?-kérlelte. -Ha itt maradok egyedül tuti, hogy vízbe fújtanak.
-Egye fene.-adta meg magát a fiú
-Szerintem, játszunk egy vízicsatát-ajánlottam.
-Jó.-mondta David vidáman..-De az úgy igazságtalan, hogy a fiúk a lányok ellen. Miért nem játszunk párosban?
-Ez jó ötlet.-mosolyogtam.-Így legalább lenne nekem is esélyem.
-És ki kivel lesz?-kérdezte Alice félénken.
-A vendégé a választás lehetősége.-adtam át a szót Davidnak.
-Egy pillanat csajok!-állított le minket Tim.-Szeretnék megbeszélni valamit David barátommal.
-Jó.-mondtam.-De akkor mi is tanácskozni akarunk.
-Oké.-egyezett bele Tim. Majd ők elvonultak beszélgetni, én meg Alice-hoz fordultam:
-Tudom, hogy bejön neked David, úgyhogy légy te vele!
-Ennyire látszik?-szeppent meg a barátnőm.
-Kicsit.-mosolyogtam.
-De rajtad is látszik ám valami.-kuncogott Alice.
-Ebbe inkább ne menjünk bele.-hárítottam. Alice nem tudta tovább folytatni a faggatást mert a fiúk visszaértek.
-Megvannak a csapatok.-mondta vidáman Tim.
-Tim Sarah-val lesz, én meg Alice-el.-mosolygott David.-Ez így jó?
-Tökéletes.-válaszolt helyettem is Alice.
-Neked is?-fordult felém Tim reménykedve.
-Egyszer kibírom.-böktem oldalba Tim-et. Tudtam, hogy nem veszi a szívére.
Elindult a harc. Alice és én a fiúk nyakába ültünk és onnan löködtük egymást. Hosszas viaskodás után ledöntöttem a lányt David válláról, mire a fiú felsegítette a vízből.
-Jól vagy?-érdeklődött David.
-Persze.-mondta Alice kedvesen.
-Mennyi idő lehet?-jutott valami eszébe Timnek.
-Olyan fél 6 körül.-válaszolt David.
-Te jó ég.-rémült meg a fiú.-Nem sokára edzést tartok. Nekem mennem kell.
-De olyan jó a víz.-áhítozott Alice.-Úgy maradnék még.
-David te akarsz maradni?-kérdeztem a srácot.
-Hát ha valaki marad akkor igen.-mondta vidáman.-Egyedül semmiképp sem.
-Akkor én elkísérem Timet, ti meg itt maradhattok még.-ajánlottam.
-De te nem akarsz maradni?-kérdezte félénken Tim. Láttam rajta, hogy inkább a nemleges válasz tetszett volna neki jobban.-Nem.-mondtam .
Szívesen hozzátettem volna, hogy főleg nélküled nem, de az már túl személyes kijelentés.
-Akkor nekem jó.-mondta Tim vidáman.
-Nekem is.-bólintott David.
- Mi maradunk, ti mentek.-állapította meg Alice.
-Akkor sziasztok!-köszöntem el.-Örülök hogy megismerhettelek David.
-Én úgyszintén.-mosolygott rám a fiú.
-Sziasztok!-köszönt Tim is. Éppen indultunk volna mikor még eszembe jutott valami:
-Alice!-kiáltottam lánynak.-Este még csörögj rám!
-Mindenképpen.-vigyorgott.
Mikor kiértünk a vízből Timmel, megszárítkoztunk és felöltöztünk. Felnyergeltük a lovakat és odaintettünk Alice-nek és David-nek.
-Alic-nek nagyon tetszik ez a fiú.-állapítottam meg útközben.
-Akkor nem csak nekem tűnt fel.-mosolygott rám Tim.
-Óh, tényleg!-tereltem el a szót.-Valamit mondtál Sohn irodájában, amin meglepődtem.
-Igen?-lepődött meg Tim.-Mi volt az?
-Az hogy most egy másik lány tetszik, és az nem Kate.-mondtam félénken.-Ki az?
-Miért érdekel?-kérdezte sejtelmesen a fiú.
-Tudod mit? Nem is érdekel.-vontam meg a vállam.-Ez a te magánéleted és nekem szerencsére semmi közöm hozzá.
Ez a kijelentés eléggé megbántotta Timet mert egész úton nem szólt hozzám. Mikor megérkeztünk a lovardába még hozzátettem:
-Azt nem mondtam, hogy nem akarok!-és visszavezettem Jazz-t a helyére.
Nem tudtam többet beszélni Tim-el, mert edzést kellett tartania. Semmiképp nem akartam megzavarni az oktatást ezért úgy döntöttem, hogy hazamegyek. Tudtam, hogy otthon lesz egy kellemetlen beszélgetésem a szüleimmel...

15.fejezet: Az akadály

Mikor Jazz meghallotta a hangomat kedvesen felnyerített. Ez a köszöntés furcsa volt tőle, mert máskor mikor belépek az istállóba egy barátságtalan horkantás az üdvözlet.
-Mi történt vele?-kérdezte kíváncsian Alice.
-Szerintem hálás neked, mert megmentetted az életét.-fordult hozzám Tim.
-Akkor most már nem fog ledobni, csak mert olyan kedve van?-kérdeztem reménykedve.
-Azt csak egy módon derítheted ki!-mondta Alice.-Nyergelj és lóra!
-Úgy lesz.-mondtam és elindultam Jazz boxa felé. Észrevettem valami furcsaságot. Jazz nem a régi helyén volt.
-Hé srácok!-kiáltottam a barátaim után.-Hogyhogy Jazz-nek új helye van?
-Mert már nem bántja a többieket.-mosolygott Tim.-A tűz óta olyan barátságos lett a társaival, hogy ők befogadták. Ezért döntött úgy Sohn, hogy egy rendes boxot kap, Szellő mellett.
-Na ez aztán a meglepetés!-mondtam vidáman.-Na de most már tényleg készülődjünk!
-Igenis!-nevetett Alice és bement Borisz boxába. Tim követte a példáját és ő is odament kedvenc lovához.
-Szia Jazz!-üdvözöltem a lovat.-Megjavultál te kis csibész?
A kérdésemre egy türelmetlen nyerítés volt a válasz. Alice errre rögtön kiszólt Borisz mellől:
-Ha nem kezded el gyorsan csutakolni és nyergelni, lehet hogy megharagszik rád!
-Te csak ne poénkodj!-vágtam vissza kedvesen, de megfogadtam a tanácsát.
Jazz felszerszámozása még sosem volt ilyen egyszerű. Vidáman tűrte, míg lepucolom és felteszem rá a nyerget. Egyáltalán nem akart beszorítani vagy megcsípni. Rá sem lehetett ismerni Jazz-re.
-Kész vagytok?-kiáltottam mikor végeztem mindennel.
-Pillanat.-mondta Alice.-Még fel kell kantároznom Boriszt.
-Csiga!-poénkodtam.
-Régen te voltál az!-nevetett velem a lány.
-És te Tim?-kérdeztem kíváncsian.-Kész vagy már?
-Igen.-mondta vidáman.-Tőlem indulhatunk.
-Most már tőlem is.-mondta Alice mosolyogva. Látta a szememben a csodálkozást és hozzátette:-Kantározásból a legjobb vagyok!
-Azért azt ne felejtsd el, hogy az egész istállóban Borisz tűri a legjobban, hogy a szájába nyomják a zablát.-bökte oldalba Tim a lányt.-Mikor meglátja a kantárt már tátja is a száját.
-Jól van na!-durcáskodott Alice.-Akkor is jól tudok kantározni!
-Az biztos.-nevettem.-De menjünk már! Kíváncsi vagyok, hogy tűri majd a terepet Jazz.
-Oké.-helyeseltek mindketten és felpattantunk a lovak hátára.
-Jó érzés, hogy most nem táncolt allattad?-kérdezte Tim kíváncsian.
-A lehető legjobb.-vigyorogtam.-Régen ez a művelet elképzelhetetlennek tűnt.
-Most már nem.-mosolygott Alice is.
-Na de most télleg induljunk!-sürgetett minket Tim.-6-kor edzésem lesz. Addig vissza kell érnem.
-Nem kell kétszer mondani!-mondtam és elindítottam Jazz-t. Furcsa volt, hogy most nyugodtan lépked a kitaposott úton. Régen mindig nagyon ideges volt és többször megbotlott.
Az erdő felé vettük az irányt. Egymás mellett lépdeltünk míg ki nem értünk egy szűk ösvényre. Meglepetésünkre az utat egy kidőlt fa állta el.
-Át kell ugratnunk, ha tovább akarunk menni!-mondta Tim.
-De még nem melegedtek be a lovak.-vetettem közbe.
-Akkor még ügessünk és vágtázzunk egy kicsit mielőtt átugorjuk.-javasolta Alice.
-Oké.-mondtam.-De hol?
-A tisztáson az erdő előtt.-magyarázta Alice.-Ott van hely mind a 3 lónak.
-Akkor siessünk.-kiáltotta Tim és gyorsabb tempóra ösztönözte Cora-t. Alice és én követtük.
Úgy 10 percet edzettünk, mire a lovak jól bemelegedtek.
-Akkor hajrá!-mondta vidáman Tim.-Majd én megyek elöl. Utánam meg Alice és te!-mutatott rám.
-Jó.-egyeztem bele. Ideges voltam egy kicsit. Nem tudtam, hogy veszi majd Jazz az akadályt.
Tim könnyedén átugratta a vastag fatörzset. Alice egy kicsit előrebukott a leérkezéskor de meg tudta tartani magát és a nyeregben maradt.
Én következtem.
-Hajrá Sarah! Menni fog!-biztattak a túloldalról.
-Remélem.-mondtam bizonytalanul és vágtába ugrasztottam Jazz-t. Ő könnyedén váltott gyorsabb tempóra, ellenkezés nélkül. Jazz az akadály előtt egy kicsit elbizonytalanodott és lassított egy kicsit, de az ösztökélésemre könnyedén átugrott az akadály felett.
Még sosem ugrattunk ilyen szépet. Mostantól már biztos voltam abban, hogy Jazz önszántából sosem fog többet ledobni.
-Ügyes voltál!-paskoltam meg a ló nyakát.-Jó fiú vagy.
-Remek volt!-dícsért meg Tim.-Olyan összehangoltan mozogtatok, mintha össze lennétek kötve.
-Na ne hülyülj már!-pirultam el.
-Nem, tényleg úgy tűnt!-bizonygatta Alice is.-Ti nagyon jó páros vagytok így együtt.
-Köszi.-mondtam félénken és megsimogattam Jazz-t.-De most verseny a tengerig!
-Siessetek, mert csak Cora farát fogjátok látni!-bizonygatta Tim és már neki is indult.
Mi Alice-el szó nélkül követtük. Tim a táv feléig az első helyen vágtázott Cora-val. Látszott a lován, hogy már nagyon elfáradt. Szegény nem galopplónak született. De vele ellentétben Jazz...
Mikor megérezte a versenyszellemet rögtön nekiiramodott. Olyan volt mintha puskából lőtték volna ki. Nagyon meg akarta nyerni ezt a versenyt. Könnyűszerrel leelőztük Timet és Alice-t is.
Mi értünk elsőnek a tengerhez.
-Nagyon ügyes vagy Jazz!-paskoltam meg Jazz nyakát.
Alice is lehagyta Timet így a fiú ért be utolsónak.
-Tudod Tim. Én sajna nem láttam Cora farát.-hecceltem.-Sőt semmit nem láttam belőle, mert úgy elszáguldottunk mellettetek, hogy csak egy összemosódott folt voltatok.
-Cora már öreg a versenyekhez!-próbálta menteni magát Tim.
-De előnyötök is volt!-háborodott fel Alice.-Mi úgy fél perccel utánatok indultunk el.
-Persze!-morgott Tim.
-Na ne vedd a szivedre!-simogattam meg a fiú karját.-Majd máskor talán sikerül.
-Nagyon jól tudsz vigasztalni. Köszönöm.-nevetett.-De emlékszel még, hogy mit ígértem mikor nálam aludtál?
-Te aludtál Timnél?-lepődött meg Alice.-Hogyhogy?
-Hosszú történet.-intettem le.-Majd egyszer elmesélem. De mondd már! Mit ígértél!-fordultam Timhez.
-Azt, hogy egyszer majd szőrén vágtázunk a tengerparton, miközben a víz a lovak lábát nyaldossa!-mosolygott.
-Tényleg!-nevettem fel.
-De a naplementét kihagytad!-csatlakozott a beszélgetéshez Alice.-Az olyan romantikus.
-Igaz!-mondta Tim.-Könyörögve kérem, bocsásson meg nekem ezért a hatalmas hibáért!
-A bocsánat elfogadva!-vigyorgott a lány.
-Na akkor nyerget le és tengerbe be!-adtam ki a feladatot.
-Kezdesz Sohnra hasonlítani-poénkodott Alice.
-Igen?-kérdeztem mély, férfias hangon.-Akkor kislányom, nem jól ismersz!
Mind a hárman egy jóízűt nevettünk és levettük a nyergeket. Vártunk míg egy kicsit megszárad a lovak szőre, majd felpattantunk a hátukra. Nekem egy kicsit nehézkesen ment, mert Jazz olyan magas, hogy alig tudtam rá fellendíteni a lábam.
-Sikerül?-kérdezte Tim.
-Aha.-mondtam lihegve.-Csak kell egy kis idő.
5 perc alatt valahogy felkerültem Jazz hátára.
-Akkor nyomás a víz!-kiáltott Alice és már neki is lendült.
Timmel követtük a példáját és a víz felé száguldottunk. Hosszasan vágtáztunk a tenger szélén, úgy hogy a lovak lába egy kicsit ért csak bele a vízbe.
-Csajok várjatok egy percet!-kiáltotta oda hirtelen Tim. Alice-al nem tudtuk, hogy mit akar ezért megálltunk és megvártuk míg a fiú leveszi a lovaglónadrágját és a pólóját. Nagyon izmos felsőteste volt. Nem tudtam miért, de elöntött a forróság.
Mikor végzett odajött mellénk.
-Ezt most miért?-értetlenkedett Alice.
-Nem gondolod ugye, hogy majd csak itt a tenger peremén fogok száguldozni?-oktatta ki Tim..
-Akkor?-kérdeztem kíváncsian.
-Bemegyek a vízbe.-mosolygott rám.
-Lóval?-hitetlenkedtem.
-Egydarabig.-mondta vidáman a fiú.-Majd ha Cora megunja kikötöm valahova és csak úszkálok.
-Na ez egy tök jó ötlet!-kiáltott fel Alice.-Akkor be a vízbe!
-Ruhástul?-kérdeztem félénken.
-Tőlem le is veheted!-ajánlotta fel kuncogva Tim.
-Csak szeretnéd!-böktem oldalba. És begázoltam a vízbe. Jazz nagyon élvezte, hogy lubickolhat egy kicsit. Addig mentem be vele míg leért a lába. Nem akartam nagyon kifárasztani, mert féltem, hogy majd nem bír vissza menni a lovardába.
Mikor a lovak, már megunták az úszást kivittük őket a partra. Odakötöztük a már eléggé fáradt állatokat egy rönkhöz. A partnak az a része már be volt füvesítve, így a lovak nyugodtan tudtak legelni, míg mi lehűtjük magunkat egy kicsit.
Mikor Tim meglátta, hogy ruhástul akarunk bemenni a vízbe közbeszólt:
-Na ne legyetek már ilyen szégyenlősek csajok!-oktatott ki minket.-Majd csurom vizesen fogtok visszalovagolni ugye?
-Hát neméppen.-bizonytalanodott el Alice.
-Jól van na!-egyeztem bele.-Nagyon akaratos tudsz lenni Tim!
-Tudom!-mosolygott rám.-Na én bementem. Majd ha végeztetek gyertek!-s azzal berohant a vízbe.
-Alice?! Szerinted nem ciki melltartóba futkozni Tim előtt?-kérdeztem félénken a lányt.
-Olyan mint a bikini.-bátorított. Tudta, hogy nagyon szégyenlős vagyok.
-Jól van.-mondtam és levettem a pólóm és a lovaglónadrágom.
-Hív a víz!-nevetett Alice és ő is beugrott a tengerbe. Nem akartam egyedül maradni a parton, ezért követtem a legjobb barátnőmet.
Tim és Alice, már elég jól bent voltak a vízben.Már csak a fejük látszott ki.Sokáig kellett úsznom míg odaértem hozzájuk.
-Látod mennyivel jobb így?-kuncogott Tim.
-Ezt még visszakapod!-nevettem és jól lefröcsköltem.
Tim sem várt a válasszal, mert rögtön lenyomott a víz alá.
-Na ebből én sem maradhatok ki!-vigyorgott Alice és ő is beszállt a vízicsatánkba.